Német külügyminiszter: új lendületet kell adni a nukleáris leszerelésnek

Annalena Baerbock, német külügyminiszter

Új lendületet kell adni az atomfegyverek leszerelési folyamatának – jelentette ki a német külügyminiszter kedden Berlinben, hangsúlyozva, hogy Németország vezető szerepet vállal ebben. Annalena Baerbock stockholmi látogatása előtt tett nyilatkozatában a tárca közleménye szerint kiemelte: az egész nemzetközi közösség közös felelőssége, hogy soha többé ne használjanak atomfegyvereket. Baerbock kijelentette: az utóbbi években a leszerelés folyamata megakadt, és a közepes és rövidebb hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról kötött orosz-amerikai INF-egyezmény, valamint a katonai létesítmények felett megfigyelő repüléseket engedélyező Nyitott Égbolt szerződés ellehetetlenülésével “a fegyverzetellenőrzési struktúra fontos elemei összeomlottak”. Ezen változtatni kell, “a…

Read More

Putyin: amerikai rakéták európai telepítése esetén Oroszország az Egyesült Államokat is célba fogja venni

Amerikai közepes hatótávolságú rakéták európai szárazföldi telepítése esetén Oroszország nemcsak az ezeket az eszközöket befogadó országokat, hanem az Egyesült Államokat is célba fogja venni – figyelmeztetett Vlagyimir Putyin orosz elnök a törvényhozás két háza előtt elmondott évértékelő beszédében. “Oroszország nem szándékozik ilyen (szárazföldi telepítésű, közepes és rövid hatótávolságú) rakétákat elsőként telepíteni Európába. Ha ezeket valóban legyártják és Európába szállítják, márpedig az Egyesült Államoknak vannak ilyen tervei, legalábbis nem hallottuk ennek az ellenkezőjét, akkor hirtelen kiéleződik a helyzet a nemzetközi biztonság terén, ami komoly fenyegetést teremt Oroszország számára” – mondta Putyin,…

Read More