Százezer amerikai katona állomásozik Európában, ami a hidegháború óta nem látott létszám, és ha igény jelentkezik további csapatok érkezésére, akkor arról hajlandó egyeztetésekre Washington – jelentette ki a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának kommunikációs vezetője. John Kirby a Washingtonban tartott sajtóértekezletén arról, hogy a közelmúltban Fehéroroszország felől katonai légijárművek megsértették a lengyel légteret, és más balti országokban is történtek incidensek, azt mondta: állandó kapcsolatban vannak a NATO-szövetségesekkel, különös tekintettel a keleti szárnyra. Az Egyesült Államok érti, és osztja az aggodalmat a provokatív cselekmények miatt – tette hozzá, kiemelve: nagyon nagy figyelemmel…
Read MoreCímke: kelet-európa
Cseh elnök: a demokratikus erők egységére van szükség Ukrajnával kapcsolatban
Az orosz agresszió ellen küzdő Ukrajna kérdésében a demokratikus erők egységes fellépésére van szükség – jelentette ki Petr Pavel. A cseh államfő az európai értékekkel foglalkozó biztonsági konferenciát megnyitó beszédében felszólította a demokratikus erőket, tegyenek meg mindent a demokratikus rendszer megőrzésére Tajvanon, amelyre a kommunista Kína fejt ki nagy nyomást. „Értékeink megtartásának egyetlen módja az együttműködés” – hangsúlyozta Pavel. A prágai konferencia vendége Joseph Vu tajvani külügyminiszter, aki szintén felszólalt a tanácskozáson. A cseh elnök szerint a demokratikus országoknak ki kell tartaniuk Ukrajna támogatásában. „Bizonyos fáradtságot észlelünk a háborúból, fáradtságot…
Read MoreA NATO légtérellenőrző repülőgépeket telepít Romániába
A NATO több, jelenleg Németországban állomásozó légtérellenőrző repülőgépet helyez át Romániába — közölte a Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO). A közlemény szerint a NATO németországi Geilenkirchenben állomásozó AWACS légtérellenőrző repülőgépei a tervek szerint január 17-én érkeznek Románába, hogy támogassák a katonai szövetség megerősített jelenlétét a régióban, és figyelemmel kísérjék az orosz katonai tevékenységet. „Mivel Oroszország jogtalan háborúja Ukrajnában továbbra is fenyegeti az európai békét és biztonságot, nem lehet kétség afelől, hogy a NATO eltökélt szándéka megvédeni a szövetségesek területének minden négyzetcentiméterét” – fogalmazott Oana Lungescu NATO-szóvivő, majd hozzátette: az AWACS repülőgépek…
Read MoreUkrajnáról tárgyalnak az EU-tagországok védelmi miniszterei informális találkozójukon Prágában
Oroszország Ukrajna elleni támadása a legfontosabb témája az EU-tagországok védelmi miniszterei informális találkozójának, amely kedden kezdődött Prágában. A miniszterek megvitatják, milyen hatással van az ukrajnai háború az EU tagországainak biztonságára, illetve hogyan tudnának segíteni a megtámadott országnak, elsősorban fegyverek szállításával és katonai kiképzéssel. Joseph Borell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője vezetésével a védelmi miniszterek megtárgyalják egy kiképző misszió létrehozásának feltételeit is az ukrán katonák számára – mondta Jana Cernochová cseh védelmi miniszter a találkozó előtt újságíróknak. Borell szintén a tárgyalások előtt nyilatkozva arra az álláspontra helyezkedett, hogy az ukrajnai…
Read MoreOrosz agresszió: Oroszország évek óta akadályozza a szovjet típusú lőszerek eladását Ukrajnának
Oroszország az elmúlt nyolc évben folyamatosan akadályozta a Szovjetunió fennállása idején gyártott lőszerek eladását Ukrajnának, és valószínűleg köze van a Kelet-Európa kulcsfontosságú lőszer-raktárjaiban történt robbantásokhoz is – állította Hanna Maljar ukrán helyettes védelmi miniszter a The Washington Post című amerikai napilapnak adott nyilatkozatában, amelyből az Ukrajinszka Pravda hírportál idézett. A tisztségviselő szavai szerint Oroszország több, mint 60 ezer lövedéket gyárt naponta, tízszer többet, mint Ukrajna. A legtöbb ukrán tüzérségi eszköz a szovjet korszakból származik, s ez azt jelenti, hogy ugyanazokat a 122 és 152 milliméteres lőszereket használják, mint Oroszország. „Az…
Read MoreOrosz agresszió: a „holland fickó” szerint gyorsan sor kerülhet az orosz kőolaj bojkottjára
Mark Rutte holland kormányfő szerint, az orosz kőolaj bojkottjára „elég gyorsan” sor kerülhet – jelentette a NlTimes című lap hírportálja. A miniszterelnök a holland parlamentben tartott szerdai vita keretében azt fejtegette, hogy az olajbojkottnak „nem lesz túl nagy hatása” a holland gazdaságra nézve. „Az Európai Unió eddig kemény szankciókat vezetett be Oroszországgal szemben az ukrajnai invázió miatt, de egyre bonyolultabbá válik újabb büntetőintézkedésekkel előállni” – jelentette ki Rutte az NlTimes szerint. A miniszterelnök hozzátette, hogy az orosz kőolajimport betiltása Kelet-Európa számára lenne nehéz, mert finomítóik az orosz olajtól függenek. Véleménye…
Read MoreNagy-Britannia katonákat küld Kelet-Európába
Nagy-Britannia több száz katonát küld kelet-európai NATO-tagállamokba, és átfogó intézkedéscsomagot is kidolgozott a térség katonai védelmének erősítésére. A brit védelmi minisztérium pénteken, a varsói NATO-csúcsértekezlet nyitónapján bejelentette, hogy egy ötszáz fős kontingens indul Észtországba, azzal a feladattal, hogy azonnali reagálású erőként lépjen fel bármilyen válság vagy incidens esetén. Egy további 150 tagú brit egység közelebbről nem részletezett hadfelszereléssel együtt Lengyelországba települ. Ennek az alakulatnak a feladata a közös műveleti képesség erősítése, egyebek mellett a lengyel fegyveres erőknek nyújtott képzési támogatással. A brit védelmi miniszter, Michael Fallon által jóváhagyott intézkedéscsomag része…
Read MoreNATO: Kanada csapatokat küld Kelet-Európába
A kanadai védelmi minisztérium és a külügyminisztérium közös közleményben jelentette be csütörtökön, hogy Ottawa csapatokat küld Kelet-Európába a NATO keretében, de részleteket nem tett közzé. A négyezer fős NATO-erőt, amelynek fő célja az elrettentés, az orosz határ közelébe telepítik majd. A CBC kanadai televízió információi szerint az észak-atlanti szövetség katonáit valószínűleg Lettországba telepítik. Justin Trudeau kanadai miniszterelnök a jövő héten Lengyelországban tartandó NATO-csúcson tájékoztatja a partnereket a részletekről. Harjit Sajjan, Kanada védelmi minisztere és Stéphane Dion külügyminiszter a közös közleményben hangsúlyozza: országuk vállvetve dolgozik NATO-szövetségeseivel azon, hogy mindenféle agressziótól elrettentsenek, és…
Read MoreStoltenberg: a NATO négy zászlóaljat fog állomásoztatni Lengyelországban és a balti államokban
A NATO négy „erős” zászlóaljat fog állomásoztatni rotációs rendszerben Lengyelországban és a balti államokban, válaszul az ukrajnai orosz beavatkozásra – jelentette be Jens Stoltenberg, az észak-atlanti szövetség főtitkára. A többnemzetiségű erők felállítása „világos üzenetet fog küldeni, hogy a NATO kész megvédeni a szövetségesek mindegyikét” – szögezte le sajtótájékoztatóján Stoltenberg. A kelet-európai állomásoztatásról a tervek szerint kedden kezdődő brüsszeli tanácskozásukon fognak megegyezni a NATO-tagországok védelmi miniszterei. A kollektív védelem működését biztosítani hivatott csapatok pontos méretéről, összetételéről még nem született döntés, de az biztos, hogy mindegyik zászlóaljban több száz, ezernél viszont kevesebb…
Read More