Orosz agresszió: Összehívják a B9-ek tanácskozását a júniusi NATO-csúcs előtt
Románia és Lengyelország szerint is szükség van a NATO keleti szárnyának további erősítésére az Ukrajnát ért orosz agresszió kapcsán, ezért ...
Románia és Lengyelország szerint is szükség van a NATO keleti szárnyának további erősítésére az Ukrajnát ért orosz agresszió kapcsán, ezért ...
Az ukrán fegyveres erők több térségből számoltak be hétfőn az orosz csapatoknak okozott veszteségekről, közben polgári áldozatok hozzávetőleges számáról is ...
Folyamatosan érkeznek Szlovákiába a Németország és Hollandia által az ország rendelkezésére bocsátott Patriot légvédelmi rendszer elhelyezését megvalósító egységek - jelentette ...
Emberiesség elleni bűncselekménynek nevezte Oroszország Ukrajna ellen indított háborúját, és háborús bűnöknek minősítette az orosz hadsereg polgári lakosságot érintő támadásait ...
Az ukrajnai háború február 24-i kezdete óta már 222-en vesztették életüket a fővárosban, Kijevben, közöttük 64 civil, azon belül négy ...
Románia és Észtország elítéli az Ukrajna elleni orosz agressziót, a NATO keleti szárnyának sürgős, kiegyensúlyozott megerősítését szorgalmazza és uniós támogatást ...
A hágai székhelyű Nemzetközi Bíróság (ICJ) szerdán ukrajnai hadműveleteinek azonnali leállítására szólította fel Oroszországot, és aggodalmát fejezte ki a Moszkva ...
Oroszország ukrajnai beavatkozásának hosszan tartó hatása lesz a NATO-szövetséges országok biztonsági környezetére - jelentette ki a NATO főtitkára Brüsszelben a ...
Olaszország elsőként küldött segélyt Ukrajnának a romániai humanitárius logisztikai központon keresztül, a két ország pedig "a továbbiakban is szorosan együttműködik ...