Von der Leyen: az EU konferenciát szervez az ukrán gyermekek hazatérésének elősegítésére

Ursula Von der Leyen

Az Európai Unió (EU) konferenciát szervez az megszállt ukrajnai területekről Oroszországba deportált több ezer gyermek hazatérésének elősegítésére – jelentette be Ursula Von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. „Történelmünk legsötétebb időszakára emlékeztet ez a háborús bűncselekmény” – jelentette ki. Mint mondta, Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel együttműködve nemzetközi összefogást kezdeményez a hazatérésükhöz szükséges támogatásért. Véleménye szerint a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elfogatóparancsa Putyin ellen teljes mértékben indokolt, mivel a 16 ezer gyermekből eddig csak 300-an tértek vissza szülőföldjükre. Felhívta a figyelmet, hogy minden lehetséges intézkedést meg kell tenni a gyermekek hollétének felkutatása érdekében,…

Read More

Borrell szerint Ukrajna orosz megtámadása az évszázad legfontosabb eseménye

Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője

A világ és benne az Európai Unió tavaly február 24. óta a történelem új szakaszát éli, Ukrajna orosz megtámadása az évszázad legfontosabb eseménye* – jelentette ki az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője Josep Borrell, az unió kül-, biztonság- és védelempolitikájának végrehajtásáról szóló 2022-es jelentésről folyatott vitán elmondta: az EU legkevesebb 15 ezer ukrán katona kiképzését kezdte meg tavaly, főként lengyel támaszpontokon, továbbá folyamatos civil és katonai támogatásokat nyújt Kijevnek. A főképviselő szerint a világban jelentkező kihívásokra az Európai Uniónak, mint ahogyan az ukrajnai háború esetében is megtette, szankciókkal, katonai…

Read More

Az Egyesült Államok megerősíti jelenlétét a rotai katonai bázison Dél-Spanyolországban

Joe Biden amerikai elnök

Az Egyesült Államok megerősíti jelenlétét a dél-spanyolországi Rotában található katonai bázison – jelentette be Joe Biden amerikai elnök és Pedro Sánchez spanyol kormányfő Madridban folytatott megbeszélésüket követően. A két politikus a sajtónak tett nyilatkozatában nem részletezte, hogy pontosan mennyivel növelik a haderő létszámát. Nem sokkal a találkozó előtt Jake Sullivan, ameikai elnöki nemzetbiztonsági tanácsadó azt közölte: a Földközi-tenger partján fekvő bázison állomásozó négy hadihajóhoz további két romboló csatlakozik majd. A spanyol miniszterelnök a madridi NATO-csúcs kezdete előtt fogadta az Egyesült Államok elnökét, akivel közös nyilatkozatban erősítették meg kétoldalú kapcsolataikat, egyebek mellett…

Read More

Orosz agresszió: a NATO-nak hosszan tartó szembenállásra kell felkészülnie Oroszországgal

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár

A NATO-nak hosszan tartó szembenállásra kell felkészülnie az Ukrajna ellen háborút folytató Oroszországgal, ehhez a szankciók fenntartására, valamint a védelem megerősítésére van szükség – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben, a tagállamok külügyminisztereinek kétnapos tanácskozására érkezve. „Reálisnak kell lennünk. A háború sokáig tarthat, hónapokig vagy akár évekig is” – fogalmazott Stoltenberg. Leszögezte: nincs jele annak, hogy Putyin feladta vagy megváltoztatta volna az egész Ukrajna ellenőrzésére és a nemzetközi rend átírására vonatkozó törekvéseit. Moszkva teljes körű offenzívára készül Kelet-Ukrajnában, a Donyec-medence teljes régiójának ellenőrzésére. A térség elfoglalásával közvetlen összeköttetést kíván teremteni Oroszországgal.…

Read More

Johnson: tragikus számítási hiba lenne a további orosz katonai behatolás Ukrajnába

Putyin és Johnson telefonál

Tragikus számítási hiba lenne Oroszország részéről bármiféle további katonai behatolás Ukrajna területére – közölte Boris Johnson brit miniszterelnök Vlagyimir Putyin orosz államfővel. A Downing Street tájékoztatása szerint a két vezető telefonon tárgyalt egymással. Johnson londoni hivatalának szóvivője szerint a brit kormányfő a megbeszélésen mélységes aggodalmának adott hangot az ukrán határokon jelenleg tapasztalható ellenséges orosz tevékenység miatt. Johnson hangsúlyozta: olyan megoldást kell találni, amely Ukrajna területi integritását és az önvédelemhez fűződő jogát egyaránt tiszteletben tartja. A brit kormányfő a Downing Street szerda esti tájékoztatása szerint leszögezte: mindegyik európai demokráciának joga van ahhoz, hogy…

Read More

Peking az Ukrajnával kapcsolatos orosz aggályok orvoslását sürgette Washingtonnál

Vang Ji kínai külügyminiszter

Oroszország Ukrajnával kapcsolatos „jogos aggályainak” orvoslását sürgette Vang Ji kínai külügyminiszter, aki telefonon egyeztetett Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel. A kínai külügyminisztérium honlapjára feltett közlemény szerint Vang felszólította a feleket, hogy őrizzék meg higgadtságukat, kerüljék a feszültségek tovább szítását és a válság kiélezését. Hozzátette: a térség biztonságát nem lehet katonai blokkok megerősítésével vagy terjeszkedésével biztosítani. Oroszország december közepén egy kétoldalú szerződés tervezetét juttatta el az Egyesült Államoknak, és ebben egyebek mellett arra tett javaslatot, hogy Washington kötelezze el magát a NATO keleti terjeszkedésének leállítása mellett, szüntesse be katonai együttműködését a posztszovjet…

Read More

Peking: a kínai elnök a békés együttélést jelölte ki a kínai-amerikai kapcsolatok egyik céljaként

Biden, Hszi

Hszi Csin-ping kínai elnök a békés együttélést és a mindkét fél számára előnyös együttműködést jelölte ki az amerikai-kínai kapcsolatok céljaként azon az egyeztetésen, amelyet pekingi idő szerint kedd reggel videókapcsolaton keresztül folytatott Joe Biden amerikai elnökkel – írta a virtuális csúcstalálkozóról a Hszinhua kínai állami hírügynökség az államfőt idézve. Tudósításában kiemelte, hogy a két elnök két részletben tartott megbeszélése „nyílt hangvételű, építő jellegű, tartalmas és eredményes” volt. Hszi hangsúlyozta: a két országnak tisztelnie kell egymást, és belügyei megfelelő kezelése mellett teljesítenie kell nemzetközi kötelezettségeit is. Elismerve, hogy a két fél…

Read More

Biden: a cél, hogy Kína és az Egyesült Államok versenye ne forduljon át konfliktusba

Joe Biden

A cél annak a biztosítása, hogy Kína és az Egyesült Államok versenye ne forduljon át konfliktusba – mondta amerikai idő szerint hétfőn este Joe Biden amerikai elnök a Hszi Csin-ping kínai elnökkel tartott virtuális csúcstalálkozón. „Felelősséggel tartozunk a világ és a népeink iránt” – fogalmazott Biden, aki a személyes találkozót előnyben részesítette volna, de a kínai vezető a koronavírus-járvány kezdete óta nem hagyta el országát. Az amerikai elnök reményét fejezte ki, hogy legközelebb személyesen találkozhat kínai hivatali partnerével, és hogy „nyílt beszélgetést” folytatnak majd az emberi jogokról és a biztonsági…

Read More

A jól felszerelt, egységes szervezet a katasztrófavédelem sikerének kulcsa

tűzoltó autó

Az elmúlt esztendőben a katasztrófavédelem csaknem nyolcvanezer káresetet kezelt, ami az előző évhez képest jelentős emelkedést mutat. Ez a szám az elmúlt évek átlagánál is magasabb, a háttérben a korábbinál kedvezőtlenebb időjárási viszonyok állnak. Mindazonáltal az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (BM OKF) teljesítette 2019-re kitűzött céljait. Megkeresésünkre a katasztrófavédelemnél közölték: a BM OKF az elmúlt esztendőben is támogatta az önkéntes tűzoltó egyesületek és önkéntes mentőszervezetek tevékenységét, folytatta őrsprogramját, módosította az Országos Tűzvédelmi Szabályzatot, hatékonyan használta fel pályázati forrásait, védőfelszereléssel és technikai eszközökkel látta el a beavatkozó állományt, valamint gondoskodott továbbképzésükről is,…

Read More