A mi dolgunk az, hogy tartsuk a saját irányvonalunkat Vlagyimir Putyin orosz elnök zsarolásával szemben – mondta Emmanuel Macron francia államfő egy francia hírtelevíziónak adott interjúban. „Jelenleg eszkaláció történik, amelyet Oroszország indított több szempontból: a részleges mozgósítással és a háborús beszéddel, ezzel a fenyegetéssel, amelynek célja a megfélemlítés vagy emlékeztetés arra, hogy Oroszország nukleáris fegyverrel rendelkező hatalom” – hangsúlyozta a francia elnök. „Ebben a helyzetben a mi feladatunk az, hogy tartsuk a saját irányvonalunkat, azaz segítsük Ukrajnát, ahogy tesszük is, a területe megvédésében, és soha nem abban, hogy Oroszország ellen…
Read MoreCímke: kockázat
Szalay-Bobrovniczky: megnövekedett reagálóképességről tettek tanúbizonyságot a katonák a bakonyi hadgyakorlaton
A Magyar Honvédség megnövekedett harc- és reagálóképességéről tettek tanúbizonyságot a résztvevők a Bakony Harckiképző Központ Újdörögd „romváros” területén végzett különleges műveleti hadgyakorlata során, a készenlét fokozására a megnövekedett biztonsági kockázat miatt van szükség – mondta a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf kiemelte: az elhúzódó háború és a folyamatos migrációs nyomás teszi szükségessé a kiemelt intenzitású gyakorlatozást. A tárcavezető, aki a nyár elején rendelte el a készenlét fokozását, elmondta, 274 hadgyakorlat zajlik ebben az évben. Az újdörögdi hadgyakorlatról szólva közölte: „a különleges és a hagyományos erők nagy dinamikával végezték a gyakorlatot”. Közölte: a kormány…
Read MoreOrosz agresszió: Zelenszkij a védelmi együttműködésről és a zaporizzsjai atomerőműről tárgyalt a török államfővel
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megbeszélést folytatott Recep Tayyip Erdogan török államfővel, megvitatták a védelmi együttműködést, az Oroszországi Föderáció „nukleáris zsarolását” és az ukrajnai gabonaexport kérdéseit – jelentette az Interfax-Ukrajina hírügynökség az ukrán elnök honlapján kiadott közleményre hivatkozva. A két elnök a közlemény szerint pozitívan értékelte a gabonaexport-kezdeményezés végrehajtását. Zelenszkij kiemelte Törökország és személyesen Erdogan vezető szerepét abban, hogy ez a kezdeményezés elindult és megvalósul. Megjegyezte, hogy ez segít leküzdeni a globális élelmiszerválságot. A vezetők megvitatták a kezdeményezés javításának, a megvalósításához szükséges biztonság erősítésének és az export mennyiségi növelésének lehetőségeit. A…
Read MoreUniós bíróság: az állam ellenőrizheti a bevándorlókat mentő hajók tevékenységét
Azon humanitárius szervezetek hajóit, amelyek rendszeresen végeznek emberek felkutatásával és mentésével kapcsolatos tevékenységet a tengeren, a báziskikötőjük felett joghatósággal bíró állam ellenőrizheti – mondta ki határozatban az Európai Unió Bírósága. A luxemburgi székhelyű testület ítéletében kiemelte: a hatóságok azonban csak a biztonságot, a környezetet vagy az emberek egészségét fenyegető egyértelmű kockázat esetén alkalmazhatnak korlátozó intézkedéseket, az ilyen fennállásának bizonyítása pedig az adott állam feladata. A SeaWatch International német segélyszervezet által üzemeltetett hajók rendszeresen végeznek kutató és mentő tevékenységet a Földközi-tengeren. A hajók német zászló alatt járják a vizeket, és teherhajóként…
Read MoreAM: elkezdődött a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés
A korábbi évekhez hasonlóan idén is elkezdődött a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés, melyre július 1. és augusztus 20. között kerül sor – közölte az Agrárminisztérium (AM). Az ellenőrzéseket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) és a kormányhivatalok szakemberei végzik. A nyári időjárási viszonyokra tekintettel valamennyi ellenőrzés alkalmával fokozott figyelmet fordítanak a hűtési lánc fenntartásának és dokumentálásának vizsgálatára – írták. A közlemény szerint idén nyáron is a fő ellenőrzési célterületek közé tartoznak a turisztikai szempontból frekventált helyeken működő kereskedelmi és vendéglátó létesítmények. A fesztiválokon, vásárokon működő élelmiszer-vállalkozások, valamint a büfékocsik és a mozgó…
Read MoreBiztonságukat túl-, az adathalászat veszélyeit alábecsülik a hazai kisvállalkozások
Az adathalászok nem válogatnak, így célkeresztjükbe egyre inkább olyan mikro-, kis- és közepes vállalkozások is kerülnek, amelyek nagy többsége továbbra sincs tisztában azzal, hogy mennyire sérülékenyek saját informatikai megoldásaik, és hogy egy-egy incidens mekkora kárt okozhat. A Magyar Telekom szerint a vállalkozások túlnyomó többsége nem fordít kellő figyelmet az adathalászat elleni védelemre, a veszélyekkel pedig a legtöbb esetben még maguk a cégvezetők sincsenek tisztában. A Magyar Telekom megbízásából a BellResearch nemrég, a mikro-, valamint a kis- és közepes vállalkozások körében végzett reprezentatív kutatása szerint a cégek kétharmadának a biztonságos működésről…
Read MoreOrosz agresszió: az osztrák kancellár szerint még van esély a tárgyalásokra
Csekély esély még mindig van a tárgyalásokra Oroszország és Ukrajna között – jelentette ki Karl Nehammer osztrák kancellár, aki a napokban találkozott mindkét ország vezetőjével. „Mindketten háborús lelkiállapotban vannak, de mindketten tudják, hogy ennek valamikor véget kell vetni” — mondta a politikus a dpa német és az APA osztrák hírügynökségnek adott interjújában. A politikus elmondta, attól tart azonban, hogy előbb fokozódni fognak a harcok a kelet-ukrajnai Donyec-medence térségében. „Mindkét fél nagyon intenzív és emberi szempontból pusztító harcra készül” – vélekedett. Nehammer szombaton Kijevben találkozott Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Ezt követően…
Read MoreÉlelmiszerbiztonságot támogató kutatást végeztek uniós támogatással
Az élelmiszerbiztonságot támogató kutatást végeztek a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Kaposvári Campusán, a nemzetközi program keretében azt vizsgálták, hogy a kukorica feldolgozása során megjelenő, penészgombák által termelt méreganyag, a fumonizin mikotoxin milyen egészségi kockázatokkal jár az élelmiszerláncban. A projektre mintegy 620 millió forintos uniós forrást nyertek GINOP pályázat keretében – közölte a MATE. Az intézmény a Kaposi Mór Oktató Kórházzal együttműködve, nemzetközileg elismert szakembereket, kutatókat, doktoranduszokat, egyetemi hallgatókat is bevont a munkába. A kutatók a 2017-ben indult és 2020 végén lezárul program eredményeként megállapították, hogy a kukoricát szennyező…
Read MoreA jól felszerelt, egységes szervezet a katasztrófavédelem sikerének kulcsa
Az elmúlt esztendőben a katasztrófavédelem csaknem nyolcvanezer káresetet kezelt, ami az előző évhez képest jelentős emelkedést mutat. Ez a szám az elmúlt évek átlagánál is magasabb, a háttérben a korábbinál kedvezőtlenebb időjárási viszonyok állnak. Mindazonáltal az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (BM OKF) teljesítette 2019-re kitűzött céljait. Megkeresésünkre a katasztrófavédelemnél közölték: a BM OKF az elmúlt esztendőben is támogatta az önkéntes tűzoltó egyesületek és önkéntes mentőszervezetek tevékenységét, folytatta őrsprogramját, módosította az Országos Tűzvédelmi Szabályzatot, hatékonyan használta fel pályázati forrásait, védőfelszereléssel és technikai eszközökkel látta el a beavatkozó állományt, valamint gondoskodott továbbképzésükről is,…
Read More