Új rendőrségi vezetőket nevezett ki Pintér Sándor belügyminiszter – derült ki a Belügyminisztérium (BM) szombati közleményéből. A tárca a közleményében azt írta, hogy Magyarország belügyminisztere szeptember 30. hatállyal – indokolás nélkül – visszavonta Halmosi Zsolt rendőr altábornagy, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság főigazgatójának vezetői kinevezését és rendelkezési állományba helyezte. A tárcavezető október 1. hatállyal Seres József rendőr ezredest bízta meg az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság főigazgatói beosztásának ellátásával. A közlemény szerint a belügyminiszter szeptember 30. hatállyal – indokolás nélkül – visszavonta Farkas Gábor rendőr dandártábornok, a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendőrfőkapitányának vezetői kinevezését,…
Read MoreCímke: Komárom-Esztergom
Szúnyoggyérítés lesz Budapesten és az ország 231 településén
Tíz vármegye 231 településén és 7 budapesti kerületben lesz szúnyoggyérítés a héten – közölte a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. Azt írták, hogy Budapesten a III., a IV., a XI., a XIII., a XXI., a XXII. és a XXIII. kerületben lépnek fel a vérszívók ellen, a főváros mellett pedig Bács-Kiskun, Baranya, Csongrád-Csanád, Fejér, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Pest, Somogy, Tolna és Zala megyében lesz szúnyogirtás. A következő napokban a Duna mentén a fővárosban, Pestmegye több településén, továbbá Baja és Mohács térségében tartanak földi szúnyoggyérítést. Zala megyében a Dráva mentén, továbbá Szolnok környékén kell…
Read MoreKóros elmeállapota miatt felmentették a süttői kettősgyilkosság vádlottját
A Tatabányai Törvényszék büntethetőséget kizáró kóros elmeállapot miatt első fokon, felmentette azt a férfit, aki Süttőn megölte, majd felgyújtotta nővérét és sógorát. A bíróság elrendelte a vádlott kényszergyógykezelését. Az elmebetegségben szenvedő férfi 2020. május 16-án éjjel nővéréhez és sógorához ment, családi házukban késekkel, ötvennél több szúrással oltotta ki életüket. A holttesteket benzinnel átitatott rongyokkal letakarta, az ingatlanban benzint locsolt szét és meggyújtotta. A tűzben a vádlott is másodfokú égési sérüléseket szenvedett, de sikerült a házból kimenekülnie, a közeli folyóparton hűtötte le a testét. Égési sérülései miatt csak egy hónap múlva…
Read MoreLetartóztatták a rendőröket fegyverrel fenyegető nógrádi férfit
Letartóztatta a bíróság azt a nógrádi férfit, aki fegyverrel fenyegette a rendőröket – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség közleményben. A megalapozott gyanú szerint a rendőrök kedden bejelentést kaptak, hogy egy férfi bántalmazta idős lakótársát, a bejelentő közreműködésével elérték a távollévő férfit, aki azonban a kihangosított telefonon azzal fenyegetődzött, hogy lelövi a rendőröket, ha utána mennek. A rendőrök a település egyik büféje előtt megtalálták a férfit, aki feléjük indult és hangosan azt kiabálta: „Megjöttetek, akkor agyon foglak lőni benneteket!”, és a kezében lévő fegyvernek látszó tárgyakat felemelte. A rendőrök felszólították, hogy…
Read MoreÚj rendőrfőkapitánya van Pest megyének
Lauda Zoltánt nevezte ki Pest megye rendőrfőkapitányának Pintér Sándor belügyminiszter. Magyarország belügyminisztere 2023. április 30. hatállyal – lemondási kérelmére tekintettel – visszavonta Nagy László rendőr dandártábornok, a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendőrfőkapitányának vezetői kinevezését. A tárcavezető május 1-jei hatállyal kinevezte Lauda Zoltán rendőr dandártábornokot a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság vezetőjének – közölte a Belügyminisztérium. A belügyminiszter ugyancsak május 1-jei hatállyal kinevezte a Heves Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatói beosztásába Szunyog Zoltán tűzoltó ezredest, a Komárom-Esztergom Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóját, a Komárom-Esztergom Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatójának Sári Ákos Donát tűzoltó ezredest, a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Katasztrófavédelmi…
Read MoreÁfacsaló bűnszervezet vezetőjét és három tagját tartóztatták le Tatabányán
Letartóztatta a Tatabányai Járásbíróság pénteken egy bűnszervezet vezetőjét és három tagját, akik a gyanú szerint egy vagyonvédelmi, takarítási feladatokra létrehozott céghálóval legalább egymilliárd forint forgalmi adót csaltak el – közölte a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség. Tájékoztatásuk szerint a többszintű számlázási láncolatban 34 gazdasági társaság fogadott be fiktív számlákat. A vállalkozások a számlák áfatartalmát adóbevallásukban levonható összegként, jogosulatlanul szerepeltették. A gyanúsítottak a cselekményt jól felépített bűnszervezetben követték el, amelyben az azt irányító férfi határozta meg a résztvevők feladatát. A különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette miatt indított ügyben a…
Read MoreMintegy 130 tonna robbanóeszközt, lőszert semmisítettek meg tavaly a tűzszerészek
Csaknem 1900 esethez riasztották a tűzszerészeket 2022-ben – a leggyakrabban az ország középső részéből -, és összesen mintegy 130 tonna különböző típusú robbanóeszközt, lőszert és katonai eredetű veszélyes anyagot semmisítettek meg – közölte a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezrede hétfőn a Facebook-oldalán. A múlt évet értékelő bejegyzésben azt írták, tavaly 1872 rendőrségi bejelentés érkezett a Magyar Honvédség tűzszerész ügyeletére, jellemzően a második világháborúból visszamaradt veszélyes robbanóeszközökkel kapcsolatban, ebből 387 alkalommal volt szükség a robbanótestek „soron kívüli kezelésére”. Közölték: Fejér vármegyéből kapták „holtversenyben” a legtöbb, 330 bejelentést, ugyanennyiszer riasztották…
Read MoreKisállatkereskedéseket ellenőrzött a Nébih
Az állatkereskedésekre vonatkozó szabályok betartását ellenőrizték 11 fővárosi és vidéki üzletben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei. Azonnali intézkedésre sehol sem volt szükség, azonban hiányosságok miatt egy kivétellel minden üzlettel szemben eljárást indított a hatóság – közölte a hivatal. Forgalmas budapesti helyszíneken működő, valamint Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Pest megyei kisállatkereskedésekben tartottak októbertől célellenőrzést a Nébih szakemberei. Az üzletekben azt vizsgálták, teljesülnek-e a vonatkozó jogszabály által kötelezően előírt feltételek, és annak megfelelő-e az eladásra felkínált állatok elhelyezése. Jellemző hiányosság volt például, hogy az üzletekben nem függesztették ki az állatokkal kapcsolatban…
Read MoreNégymilliárdos áfacsaló számlagyár vezetője ellen emeltek vádat Tatabányán
A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség vádat emelt egy az Egyesült Államokban elfogott férfi és 43 társa ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy fiktív számlákkal 4,7 milliárd forint forgalmi adót csaltak el – közölte a főügyészség helyettes sajtószóvivője. Borbély Veronika tájékoztatása szerint az ügy fő gyanúsítottja építőipari, nyomdaipari és informatikai cégekből felépített, nemzetközi bűnszervezetet hozott létre angol, lengyel és szlovák állampolgárokkal, akik csak papíron láttak el cégvezetői feladatokat. A fiktív számlákat közel negyven vállalkozás – köztük két, tatabányai székhelyű gazdasági társaság – fogadta be közel húsz cégtől. A fiktív számlákat kibocsátó cégeket és azok…
Read More