Átadták a Nyíradony új tűzoltólaktanyáját, a beruházást 315 millió forinttal támogatták a Magyarországon élő állampolgárok valamint a katasztrófavédelem központi felújítási keretéből biztosított 104 millió forintból valósult meg – mondta Dukai Miklós. A Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára közölte: a katasztrófavédelem 2012-ben indította el az őrsprogramot azzal a szándékkal, hogy a nehezen elérhető területeken tűzoltó őrsök létesüljenek. A program eredményeként 47 őrs működik országszerte, amivel lényegesen lerövidül a vonulási idő ezekben a térségekben. Az államtitkár felidézte: Nyíradonyban 2013. január elsején kezdte meg hivatásos szervként működését a katasztrófavédelmi őrs egy önkormányzattól kapott, az 1870-es években…
Read MoreCímke: laktanya
Második világháborús japán emberkísérletek helyszínét fedezték fel Északkelet-Kínában
Második világháborús japán emberkísérletek helyszínét fedezték fel Északkelet-Kínában – írta a hongkongi South China Morning Post. A Hejlungcsiang tartományban található Anda város közelében álló létesítményt a Japán Birodalmi Hadsereg hírhedt 731-es egysége használta brutális emberkísérletekre 1935 és 1945 között. Feljegyzések szerint a 731-es egység Anda városi telephelyén végzett kísérletek közé tartozott a foglyok halálos betegségekkel való megfertőzése és új biológiai fegyverek tesztelése. A föld alatti bunkereket úgy tervezték, hogy a fertőző baktériumok ne „szökhessenek” ki belőlük. A régészek, akik még nem léptek be a most felfedezett bunkerekbe, 2019-ben kezdték meg a…
Read MoreHelyőrségi nyílt nap lesz a szentendrei laktanyában
Helyőrségi nyílt napot tart a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiája a szentendrei laktanyában. A létesítmény Facebook-oldalán közzétett felhívásban azt írták, a március 23-i nyílt napon az érdeklődőkre irányított, napirend szerinti élet, reggeli torna, alaki foglalkozás és katonai jellegű foglalkozások várnak. Lesz fegyverzettechnikai bemutató, bemutatkoznak a honvédség gép- és harcjárművei, többi között a Lynx gyalogsági harcjármű, a Gidrán harcjármű és a Leopard harckocsi. Emellett meg lehet nézni katonai személy- és tehergépjárműveket, a H145M helikoptert, a Mistral Atlas rakétaindító állványt és pilóta nélküli repülőeszközöket, drónokat. Az érdeklődők légpuskalövészeten vehetnek részt, bemutatják nekik a…
Read MoreÚj tűzoltólaktanyát adtak át Pécsen
Átadták Pécs második tűzoltólaktanyáját, amelyet a baranyai megyeszékhely két legsűrűbben lakott városrésze, Kertváros és Uránváros között, zöldmezős beruházás keretében, csaknem 1,3 milliárd forintból építettek fel. A fejlesztés egy a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ingatlanfejlesztéseit célzó, a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program (Kehop) hatmilliárd forintos támogatásával zajló projekt részeként valósult meg. Ennek keretében a csütörtökön átadott laktanya megépítésén túl új épületet emelnek a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság keleti városrészben álló központi telephelyén – olvasható a beruházásról szóló összegzésben. A két, tömbházas városrész között, a Tüzér utca és a Megyeri út csomópontjában megépült új,…
Read MoreKatonai konvojok közlekednek a napokban az ország keleti részén
Katonai menetoszlopok közlekednek az ország keleti részén kedden és szerdán – hívta fel a figyelmet a Honvédelmi Minisztérium (HM). Azt írták: az említett két napon a reggeli, délelőtti órákban a Magyar Honvédség (MH) átcsoportosításokat hajt végre, ezért Hódmezővásárhely – Fehérgyarmat térségében katonai járművek közlekednek. „A Magyar Honvédség kéri a lakosságot, hogy a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai járműveket, mivel azok mérete és sebessége, valamint a konvojok hossza és haladásának módja eltér a mindennapi közúti közlekedésben megszokottól.” A zárt menetoszlop járművei közé nem hajthat be civil gépjármű,…
Read MoreKatasztrófavédelem: új laktanya épül Gyöngyösön
Megkezdődtek a gyöngyösi katasztrófavédelmi kirendeltség és hivatásos tűzoltóság laktanyája építésének előkészítő munkálatai. A több mint egymilliárd-háromszázmillió forintból korszerű, jól felszerelt, gazdaságosan fenntartható és üzemeltethető ingatlanegyüttes épül Gyöngyösön. A gyöngyösi katasztrófavédelmi kirendeltség és a hivatásos tűzoltóság mind a személyi állományt, mind a rendelkezésre álló gépjárműállományt alapul véve az ország legjelentősebb szervezeti egységei közé tartozik. A kirendeltség 64 településért felel, a hivatásos tűzoltóság 48 település mentő tűzvédelméről gondoskodik. A tűzoltók feladatai egyre összetettebbek, munkavégzésükhöz speciális járművekre és gépekre van szükség. Ezeket az eszközöket a nap 24 órájában készenlétben kell tartani, azokra bármikor…
Read MoreKöltségmegtakarítási intézkedéseket terveznek az osztrák hadseregnél
Az osztrák hadsereg költségmegtakarítási csomagtervét jelentette be az osztrák védelmi miniszter és a vezérkari főnök pénteken. Az intézkedés laktanyabezárásokkal, átszervezésekkel és egyes nehézfegyverzetek leépítésével járna. Gerald Klug védelmi miniszter a 65-ből összesen 13 laktanya bezárását, köztük a karintiai helikopterbázis megszüntetését tervezi. A laktanyák számának csökkentése csaknem az összes tartományt érintené, köztük a karintiai, alsó-ausztriai, felső-ausztriai, a tiroli, salzburgi, stájerországi és bécsi körzeteket. A 13 bezárásra ítélt laktanyából hatot eladnának. Ezen túl 25 harckocsit, 23 katonai javítópáncélost, 106 tüzérségi eszközt és 285 páncéltörő fegyvert értékesítenének. Bezárnák még egyebek között a bécsújhelyi…
Read MoreMúzeum lett a laktanya, ahol kivégezték a Ceausescu-házaspárt
Megnyílt kedden a dél-romániai Targovistében az a múzeummá alakított katonai laktanya, ahol 1989-ben egy rögtönítélő bíróság döntése nyomán kivégezték Nicolae Ceausescu volt román kommunista diktátort és nejét.
Read MoreMegkezdődött az önkéntes tartalékosok első alapkiképzése
Többségében egyetemi és főiskolai tanulmányokat folytató fiatalok kezdték meg alapkiképzésüket július 24-én délelőtt a Magyar Honvédség Altiszti Akadémiáján, a szentendrei Görgey Artúrlaktanyában.
Read More