Katonai menetoszlopok közlekednek az ország keleti részén kedden és szerdán – hívta fel a figyelmet a Honvédelmi Minisztérium (HM).
Azt írták: az említett két napon a reggeli, délelőtti órákban a Magyar Honvédség (MH) átcsoportosításokat hajt végre, ezért Hódmezővásárhely – Fehérgyarmat térségében katonai járművek közlekednek.
„A Magyar Honvédség kéri a lakosságot, hogy a közlekedési szabályok betartásával és kellő óvatossággal közelítsék meg a katonai járműveket, mivel azok mérete és sebessége, valamint a konvojok hossza és haladásának módja eltér a mindennapi közúti közlekedésben megszokottól.” A zárt menetoszlop járművei közé nem hajthat be civil gépjármű, ezért a járművek haladását a konvoj elején és végén kísérőjárművek biztosítják.
A MH mindenkit arra kér, hogy a katonai szállítmány közelében minden esetben az aktuális útviszonyok, valamint az időjárási és látási körülmények figyelembevételével közlekedjen – áll a HM közleményében.
Kiképzés miatt megnövekedett hanghatásra kell számítani szerdán Szolnokon
Kiképzési feladatot hajtanak végre szerda déltől este tizenegy óráig, ezért Szolnokon, a Thököly úti laktanya környékén a megszokottnál nagyobb hanghatásra kell számítani — közölte a Magyar Honvédség 2. vitéz Bertalan Árpád Különleges Rendeltetésű Dandár. Különféle harcászati módozatokat gyakorolnak a katonák. A Magyar Honvédség a jogszabályokat betartva törekszik arra, hogy a lehető legkisebb mértékben zavarja az állampolgárok nyugalmát — áll a közleményben.