Az ukrán csapatok áttörték az oroszok első védelmi vonalát Zaporizzsjánál

Hanna Maljar ukrán védelmi miniszterhelyettes

Az ukrán csapatok áttörték az orosz erők első védelmi vonalát Zaporizzsjánál – jelentette ki Olekszandr Tarnavszkij, a délkeleti szektorban harcoló ukrán csapatok parancsnoka a The Observer című brit lapnak adott interjújában. „Véleményem szerint az oroszok azt hitték, hogy az ukránok nem fogják áttörni ezt a védelmi vonalat. Az elmúlt több mint egy évben mindent megtettek azért, hogy ez a terület jól védett legyen” — jegyezte meg a parancsnok. Kifejtette, hogy az orosz erők idejük és erőforrásaik hatvan százalékát az első védelmi vonal kiépítésére fordították, és csak húsz százalékát a második…

Read More

Megsemmisítettek négy orosz repülőgépet az oroszországi Pszkov elleni dróntámadás során

IL-76 repülőgép

Négy orosz Il-76-os katonai szállítórepülőgép semmisült meg az Oroszország északnyugati részén fekvő Pszkov ellen szerdára virradó éjjel végrehajtott dróntámadás – közölte az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főigazgatósága. „Négy repülőgép helyreállíthatatlanul megsemmisült. További kettő feltehetően megrongálódott, az információ még pontosítás alatt áll” – fejtette ki Andrij Juszov, a katonai hírszerzés szóvivője az Ukrajinszka Pravda hírportálnak adott nyilatkozatában. Mikola Olescsuk altábornagy, az ukrán légierő parancsnoka arról számolt be, hogy az ukrán erők 43 légi harceszközt semmisítettek meg az oroszok által szerdára virradóan Ukrajnára kilőtt 44-ből: 28 robotrepülőgépet és 15 csapásmérő drónt. Kifejtette,…

Read More

Orosz agresszió: Ukrajna F-16-os harci gépeket kap Hollandiától

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Mark Rutte holland miniszterelnök szelfizik egy F-16-os vadászgép előtt

Ukrajna amerikai gyártmányú F-16-os vadászgépeket kap Hollandiától – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap közösségi oldalain, miután tárgyalt Mark Rutte holland miniszterelnökkel. „F-16-osok lesznek az ukrán légtérben. Áttörést jelentő megállapodás. Mától már vannak konkrétumok. Köszönöm Hollandia, köszönöm Mark!” – írta Zelenszkij. Az államfő a bejegyzéshez posztolt egy szelfit is a holland kormányfővel egy F-16-os előtt. Zelenszkij a megállapodást újabb lépésnek nevezte Ukrajna „légi pajzsának” megerősítésére. Olekszij Reznyikov védelmi miniszter közben az ukrán 24-es hírtelevíziónak adott interjújában elmondta, hogy az ukrán pilóták, valamint mérnökök és technikusok kiképzése az F-16-os gépeken…

Read More

Orosz agresszió: Az amerikai kormány hajlandó újabb költségvetési forrásokat biztosítani Ukrajna támogatására

John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági koordinátora

Az Egyesült Államok kormánya szükség esetén pótlólagos költségvetési forrásokat fog kérni a kongresszustól Ukrajna további támogatására, ha elfogy az idei évre szánt 38 milliárd dolláros (mintegy 13 260 milliárd forintos) keret – közölte a Fehér Ház nemzetbiztonsági koordinátora. John Kirby ugyanakkor hozzátette, hogy a jelenlegi számítások szerint a tavaly elfogadott összeg elegendő lesz a pénzügyi év végéig, amely szeptemberben zárul. Egy pénteki sajtóbeszélgetésen a fehér házi illetékes az orosz légvédelem által az ukrán határ közelében orosz terület felett lelőtt rakétákkal kapcsolatban kijelentette: az Egyesült Államok nem ösztönzi Ukrajnát, hogy Oroszországon belül…

Read More

Zelenszkij: Ukrajna megkapta a légvédelmének megerősítéséhez szükséges eszközöket

ukrán légvédelem

Ukrajna megkapta a szükséges eszközöket légvédelmi rendszerének megerősítéséhez – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. „Meghallgattam az aktuális jelentéseket a fegyver- és lőszerellátásról. Növekszik a légvédelmi rendszerünk. Oda fogják küldeni, ahol most a legnagyobb szükség van rá” – fogalmazott Zelenszkij. Tájékoztatása szerint a védelmi minisztériumhoz tartozó katonai hírszerzés és a Külügyi Hírszerző Szolgálat jelentést tett az orosz erők tevékenységéről és közvetlen terveiről, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) pedig az országon belüli ellenséges műveletekről. Valerij Zaluzsnij főparancsnok tájékoztatta Zelenszkijt a támadó és védelmi műveletekről a teljes frontvonalon. Andrij Kovaljov, az ukrán vezérkar…

Read More

Az ukrán védelmi tanács titkára megtorlást helyezett kilátásba az Odessza elleni orosz támadásokra

Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) vezetője

Az Odesszát és térségét érő orosz támadások fő célja, hogy Ukrajnát teljesen elvágják a Fekete-tengertől, ezáltal akadályozzák meg a gabonaszállításokat, erre pedig Ukrajna megfelelő válaszlépést fog tenni – jelentette ki Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára. „Az Odesszát és a térségét érő orosz rakétatámadások fő célja Ukrajnának a Fekete-tengertől való teljes elszigetelése, továbbá megfélemlítéssel igyekeznek megakadályozni és semlegesíteni a gabonafolyosó működésének helyreállítására irányuló nemzetközi erőfeszítéseket. A Kreml terve az, hogy éhínséget okozzon és gerjessze a migrációt az afrikai országokból” – fogalmazott Danyilov. Kijelentette: biztos abban, hogy…

Read More

Orosz agresszió: halálos áldozatai is vannak az újabb dél-ukrajnai barbár csapásnak

António Guterres és Volodimir Zelenszkij

Odesszában és Mikolajivben is életét vesztette egy-egy helyi lakos az orosz erők dél-ukrajnai régiókat ért támadásában – közölték megyei és városi közigazgatási vezetők. Oleh Kiper, Odessza megye kormányzója arról számolt be, hogy Odesszában egy polgári épület biztonsági őre meghalt a támadás miatt, nyolcan megsebesültek, köztük a katasztrófavédelem három munkatársa. A kormányzó közölte, hogy Odesszában megrongálódott a kínai főkonzulátus épülete az orosz támadás következtében, kitörtek az épület ablakai. Anatolij Petrov, Mikolajiv polgármesterének tájékoztatása szerint Mikolajivban egy halálos áldozata volt a támadásnak, és a mentést végzők nap közben emeltek ki egy újabb sebesült…

Read More

Négy ország perli Iránt az ukrán utasszállító repülőgép 2020-as lelövése miatt

A lelőtt ukrán 752-es járat roncsa

Az Egyesült Királyság, Kanada, Svédország és Ukrajna szerdán pert indított Irán ellen a hágai székhelyű Nemzetközi Bíróságon az ukrán nemzeti légitársaság 752-es járatának 2020 januári lelövése miatt. Az ukrán légitársaság Teheránból Kijevbe tartó járatát 2020. január 8-án tévedésből lőtte le az iráni légvédelem 176 emberrel a fedélzetén. Többségük iráni és kanadai állampolgár volt. Irán azzal magyarázta a tévedést, hogy hadereje riadókészültségben volt egy esetleges amerikai támadás miatt, nem sokkal korábban ugyanis Teherán rakétákkal támadott olyan iraki támaszpontokat, ahol amerikai katonák állomásoztak. Egy iráni bíróság idén áprilisban többéves börtönbüntetésre ítélte fegyveres…

Read More

Az Európai Unió 832 millió euróval támogat 41 védelmi ipari projektet

50 euro

Az Európai Unió (EU) az Európai Védelmi Alap (EDF) keretében 832 millió euróval támogat 41, a védelmi kutatással és fejlesztéssel foglalkozó projektet – tájékoztatott az Európai Bizottság . A brüsszeli közlemény szerint a kiválasztott projektek segítségével tovább fejlődhet az EU magas színvonalú védelmi képessége olyan létfontosságú területeken, mint például a tengeri és szárazföldi védelem, a légi harc, a világűrbe telepített korai előrejelző képesség, illetve a kibertámadások elleni védelem. A kiválasztott projektek 550 szervezetet tömörítenek az EU-ból és Norvégiából, a kezdeményezésben részt vesznek kis- és közepes vállalkozások is, amelyek az összes…

Read More