A fiatalok haza iránti szeretetét, kötődését erősítik a honvédelmi táborok – hangoztatta a Honvédelmi Sportszövetség elnöke a szolnok-szandaszőlősi sportrepülőtéren, a szervezet által rendezett ejtőernyős táborban. Simicskó István azt mondta: „szülőföldünk csak egy van, ezt megvédeni minden bajtól szép és nemes kötelesség”. Hozzátette: az ejtőernyős táborban négy turnusban húsz-húsz, tehát összesen nyolcvan kadét vesz részt idén nyáron. A mostani turnus hétfőn kezdődött, és egy héten át tart. Szolnokot kiváló adottságú településnek nevezte, amely komoly katonai múlttal, jelennel és jövővel rendelkezik. A Tisza-parti megyeszékhelyen már harmadik alkalommal rendezik meg az ejtőernyős tábort.…
Read MoreCímke: létesítmény
Orosz agresszió: több ukrajnai régiót ért orosz támadás, áldozatok
Orosz rakétatámadás érte az észak-ukrajnai Csernyihiv megyét, eltaláltak egy művelődési házat, amelynek egyik alkalmazottja életét vesztette – közölte Vjacseszlav Csausz, a régió kormányzója. A délkelet-ukrajnai Zaporizzsja megyében négy ember halt meg, és kettő szenvedett sebesüléseket azt követően, hogy az orosz erők ágyútüzet nyitottak egy infrastrukturális létesítményre – tájékoztatott Jurij Malasko, a régió kormányzója. Kiemelte, hogy az elmúlt nap alatt az orosz hadsereg nyolcvan csapást mért a régió húsz településére, és 33 bejelentés érkezett lakóházak és infrastrukturális létesítmények megsemmisüléséről. Natalja Humenyuk, az ukrán déli műveleti parancsokság sajtóközpontjának vezetője közölte, hogy az…
Read MoreZelenszkij: Oroszország terrortámadást készül végrehajtani a zaporizzsjai atomerőműben
Oroszország valószínűleg terrorcselekményt készül végrehajtani a zaporizzjai atomerőműben – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök rendkívüli videoüzenetében. „Most kaptunk egy jelentést hírszerzésünktől és az Ukrán Biztonsági Szolgálattól (SZBU). A hírszerzés úgy értesült, hogy Oroszország egy terrortámadás végrehajtását fontolgatja a zaporizzsjai atomerőműben, egy sugárkibocsátással járó terrortámadást. Már mindent előkészítettek hozzá” – fogalmazott az államfő. Figyelmeztetett arra, hogy a sugárzás nem ismer államhatárokat, és „csak a szél iránya határozza meg, hogy kit érint”. Zelenszkij hozzátette, hogy Ukrajna minden rendelkezésre álló információt és bizonyítékot továbbít európai, amerikai, kínai, brazil, indiai, arab világbeli és…
Read MoreUkrán védelmi miniszter: Ukrajna képes nagyhatótávolságú rakétákat gyártani
Ukrajna képes több mint ezer kilométer hatótávolságú rakéták előállítására – jelentette ki Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter csütörtökön egy kijevi fórumon. „Hivatalosan is jóváhagytak egy rakétaprogramot Ukrajnában, amelyre már a költségvetésből el is különítenek forrásokat. Ez lehetővé teszi Ukrajna számára, hogy több mint ezer kilométeres hatótávolságú saját rakétákat gyártson,és erre nagyon jó kilátásaink vannak” – idézte az RBK-Ukrajina hírportál a tárcavezetőt. Megjegyezte, hogy ennek a programnak az ukrán vállatok a végrehajtói. Reznyikov emlékeztetett a sikeres Neptun projektre, amelynek köszönhetően az ukrán erők elsüllyesztették a Moszkva nevű fekete-tengeri orosz zászlóshajót. Az…
Read MoreOrosz védelmi tárca: felrobbantották a Togliatti-Odessza ammóniavezetéket
Felrobbantották a Togliatti-Odessza ammóniavezetéket Ukrajnában, az incidensnek polgári sebesültjei vannak – jelentette be Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője. A tábornok szerint terrorcselekmény történt, amelyet ukrán diverzánsok követtek el a Harkiv megyei Maszljutivka település közelében. Közölte, hogy a sebesültek, akik között nincsenek orosz katonák, orvosi ellátásban részesültek. A beszámoló szerint az ammónia maradványait a vezeték sérült szakaszain keresztül elvezetik ukrán területről. Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő szerdai sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a vezeték helyreállítása egy-három hónapig is eltarthat, amennyiben a helyszín megközelíthető lesz. Mint mondta, a támadással kiiktatták az…
Read MoreEgy orosz gépesített dandár robbanthatta fel a kahovkai vízerőművet
Előzetes információk szerint az orosz fegyveres erők 205. gépesített lövészdandárja robbantotta fel a kahovkai vízerőművet – jelentette ki Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója. „Hírszerzésünk már szolgáltat adatokat arról, hogy ki tette ezt az orosz katonai alakulatokból: a 205. gépesített lövészdandár” – mondta a tisztségviselő. Podoljak emlékeztetett arra, hogy a genfi egyezmények szerint egy vízerőmű „felrobbantása kétségtelenül tömegpusztító fegyverek válogatás nélküli használatának” minősül. Az Ukrajinszka Pravda hírportál megjegyezte, hogy az orosz erők 205. gépesítette lövészdandárjának katonát hosszú ideig tartózkodtak a kahovkai vízerőmű területén. A dandár az első csecsenföldi…
Read MoreUkrán belügy: nem megfelelő az ukrajnai óvóhelyek csaknem egyharmada
Több mint ötvenezer óvóhelyet ellenőriztek a hatóságok hétfőig, és csaknem egyharmadukat találták a helyi lakosság védelmére alkalmatlannak. „Hétfőig 50 195 légoltalmi helyiséget ellenőriztek a rendőrök, a mentők és a helyi hatóságok Ukrajnában, amelyek 32 százalékát alkalmatlannak találták, vagy azok zárva voltak” – írta sajtóközleményében az ukrán belügyminisztérium. Kifejtette, hogy szám szerint 50 195 helyiséget – az összes óvóhely 79 százalékát – vizsgáltak meg eddig. Ebből 4679-et – az ellenőrzöttek kilenc százalékát – zárva találták, 11 644-et, vagyis 23 százalékukat pedig használhatatlannak minősítették. A fővárosban, Kijevben a belügyminisztérium 2156 óvóhelyet vont…
Read MoreMásodik világháborús japán emberkísérletek helyszínét fedezték fel Északkelet-Kínában
Második világháborús japán emberkísérletek helyszínét fedezték fel Északkelet-Kínában – írta a hongkongi South China Morning Post. A Hejlungcsiang tartományban található Anda város közelében álló létesítményt a Japán Birodalmi Hadsereg hírhedt 731-es egysége használta brutális emberkísérletekre 1935 és 1945 között. Feljegyzések szerint a 731-es egység Anda városi telephelyén végzett kísérletek közé tartozott a foglyok halálos betegségekkel való megfertőzése és új biológiai fegyverek tesztelése. A föld alatti bunkereket úgy tervezték, hogy a fertőző baktériumok ne „szökhessenek” ki belőlük. A régészek, akik még nem léptek be a most felfedezett bunkerekbe, 2019-ben kezdték meg a…
Read MoreOrosz agresszió: Helyreállt a zaporizzsjai atomerőmű áramellátása
Helyreállították a zaporizzsjai atomerőművet tápláló távvezetéket, így a nukleáris létesítmény az ukrán energiarendszerről kap áramot – közölte hétfőn az Ukrenerho ukrán áramszolgáltató vállalat. A közlemény szerint az orosz erők reggeli légitámadása ellenére Ukrajna energiarendszere stabilan működik, a megtermelt áram elegendő a fogyasztói igények fedezésére. Ugyanakkor a keleti országrészben, Dnyipro város közelében megrongálódott több nagyfeszültségű vezeték, emiatt leállt a régió egyik nagy teljesítményű erőműve, valamint számos alállomás és elosztórendszer. Emiatt a zaporizzsjai fogyasztóknál átmenetileg nem volt áram, de a szakemberek tartalékrendszerekkel már helyreállították a fogyasztók áramellátását. „Most már elegendő áram áll…
Read More