Közösen tart ellenőrzéseket több megye vasúti átjáróban a MÁV és a rendőrség március végéig, júniusban pedig országszerte több tucat vasúti-közúti kereszteződésben ellenőriznek közösen a „Cselekedj biztonságosan a vasúti átjárókban” című, 2009 óta évente megtartott Nemzetközi Útátjárós Biztonsági Kampány részeként — közölte a MÁV Zrt. A tájékoztatás szerint az idén az év első két hónapjában több mint duplájára, 6-ról 13-ra nőtt a vasúti-közúti átjárókban történt balesetek száma a tavalyi hasonló időszakhoz képest, főként a személygépkocsi- és tehergépjármű-vezetők mulasztása, figyelmetlensége miatt. Az ütközések következtében két személy életét vesztette, ketten súlyosan, hárman könnyebben…
Read MoreCímke: máv zrt
A VSZ tiltakozik a vasútőri tevékenység kiszervezése ellen
A Vasutasok Szakszervezete (VSZ) petícióval fordult pénteken Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszterhez, hogy vonja vissza utasítását, amely alapján a vasútőr munkavállalókat a MÁV Zrt.-től kiszervezik külsős cégekbe. A petíciót a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban (NFM) Kiss Anita sajtófőnök vette át. Kotter József, a VSZ alelnöke a dokumentum átadását követően a minisztérium épülete előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta: a MÁV Zrt. mintegy kétszáz vasútőr munkavállalója a vasúttársaság keretein belül érzi biztonságban magát. Nem akarnak átmenni különféle biztonsági, vagyonőri, vagyonvédelmi gazdasági társaságokhoz, akkor sem, ha megígérik nekik, hogy a jogutódlásnak megfelelően egy évig érvényes lesz…
Read MoreVonattal ütközött a kisbusz a szimulációban
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a MÁV Zrt. 2013. október 21-én látványos katasztrófa-felszámolási együttműködési gyakorlatot tartott.
Read MoreVasutasok lehetnek a honvédséget elhagyni kénytelen katonák
Akár a MÁV-nál is elhelyezkedhetnek azok a Magyar Honvédséget önhibájukon kívül elhagyni kényszerülő katonák, akik továbbra is a közszolgálatban szeretnének dolgozni.
Read MoreElkészült a MÁV biztonságirányítási központja
Átadták a MÁV Zrt. 50 millió forintból kialakított biztonságirányítási és felügyeleti központját Budapesten.
Read More