Késsel, piszkavassal, légpuskával támadnak a rend őreire

kés

Elrendelték annak a férfinak a letartóztatását, aki felfegyverkezve támadt rá rendőrökre. Letartóztatták azt a férfit is, aki a gyanú szerint légpuskával rálőtt a vele szemben intézkedő rendőrökre. Dobó Dénes, a Debreceni Törvényszék szóvivője közölte: mivel szükség van a gyanúsított pszichiátriai kezelésére, a nyomozási bíró elrendelte, hogy a kényszerintézkedést az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben kell végrehajtani; a letartóztatás az elsőfokú bíróság határozatáig, de legfeljebb 2023. december 7-ig szól. A döntés nem végleges, a gyanúsított védője fellebbezett az ellen – jelezte a szóvivő. A Központi Nyomozó Főügyészség korábbi közleménye szerint a hatvanas…

Read More

Végrehajtandó szabadságvesztést kért az ügyészség a jegyellenőröket bántalmazó férfiakra

Szanka Ferenc, a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője

Vádat emeltek három férfi ellen, akik tavasszal két, őket a buszról leszállító jegyellenőrt is bántalmaztak; az ügyészség végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozta. A Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője, Szanka Ferenc közölte, a három férfit csoportosan elkövetett, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével vádolják. A férfiak március 6-án délután szálltak fel Szegeden a központi buszpályaudvaron egy helyi járatos buszra. Már a felszállás előtt a megállóban, majd azután a buszon is agresszívan kiabáltak, hangoskodtak, ezért a két jegyellenőr felszólította őket, hogy hagyják abba. A vádlottak erre becsmérlő kijelentések mellett közölték az ellenőrökkel, hogy hallgassanak,…

Read More

Megkéselte a kisfiát védelmező apát, vádat emeltek ellene

Fővárosi Főügyészség

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy többszörösen büntetett 38 éves férfival szemben, aki rátámadt egy tíz éves kisfiúra az utcán, majd a fia védelmére kelő apát egy késsel megszúrta. Az ügyészség a közleményben azt írta, hogy a vádlott 2021 áprilisában a XVIII. kerületben, az utcán látta meg azt a 10 éves fiút, akivel saját nevelt fiának korábban konfliktusa volt, ezért odalépett a fiúhoz, hogy számonkérje. Először kiabálni kezdett a gyerekkel, majd a karjánál fogva rángatta, tenyérrel arcon ütötte és leköpte, megfenyegette, hogy „megszurkálja” a családját. A gyermek közelben tartózkodó édesapja…

Read More

Hét év börtönre ítélték a férfit, aki ásóval támadt rendőrökre

ásó bűnjel

Hét év börtönbüntetésre ítélte felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak és két rendbeli emberölés előkészületének bűntette miatt a Nyíregyházi Törvényszék azt a férfit, aki 2021. szeptember 14-én ásóval támadt intézkedő rendőrökre – tájékoztatott a törvényszék. Az ítélet tényállása szerint egy szabolcsi településre vonult ki bejelentést követően a Nyírbátori Rendőrkapitányság egyik főtörzsőrmestere és törzszászlósa, akik az intézkedés alatt meg akarták bilincselni a vádlott testvérét. Látva ezt, a vádlott arrébb lökte testvérét a rendőröktől, majd magához vett egy ásót, amellyel először a szolgálati autó, majd a járőrök felé indult. A támadó először…

Read More

Három és fél évre ítéltek egy rendőröket fenyegető férfit Borsodban

rendőrség

Három és félévre ítélt a Kazincbarcikai Járásbíróság egy rendőröket fenyegető férfit – tudatta a Miskolci Törvényszék közleményben. Az eljárás adatai szerint a férfi egy edelényi áruházban kötekedett, ezért rendőrt hívtak. A férfi az intézkedő rendőröket azzal fenyegette, hogy megöli, illetve bűncselekmény elkövetésével vádolja majd. A férfi előállításakor a rendőrség épületében is agresszívan viselkedett, hangoskodott, az öklét rázta. A Kazincbarcikai Járásbíróság a vádlottat hivatalos személy elleni erőszak miatt 3 év 6 hónap szabadságvesztésre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság a büntetéskiszabás során súlyosító körülményként értékelte, hogy a vádlott büntetőeljárás…

Read More

Börtönbüntetést kapott egy telefonon fenyegetőző férfi Komlón

Jogerősen egy év börtönbüntetésre ítélt a Komlói Járásbíróság egy férfit, aki a helyi kórház alkalmazottjainak meggyilkolásával és az épület felgyújtásával fenyegetőzött a 112-es segélyvonalon tavaly júliusban – jelentette be a Pécsi Törvényszék. Közleményükben azt írták: a vádlott tavaly július 17-én ittas állapotban látogatta meg a komlói kórházban kezelt nagyanyját, és felháborodva állapította meg, hogy rokonát az ápolónők lekötötték. Mindezt az osztály nővérszobájánál kiabálva sérelmezte és felelősségre vonta őket, az egyik ápoló ezért elmagyarázta neki az intézkedés okát. A vádlott ittas állapota miatt nem fogadta el a magyarázatot, és kiabálva fenyegetni kezdte…

Read More

Késsel sebesített meg két rendőrt: tizenhét év fegyházat kapott

Budapest Környéki Törvényszék

A Budapest Környéki Törvényszék – nem jogerősen – emberölés bűntettének kísérletében és hivatalos személy elleni erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek és 17 év fegyházbüntetésre ítélte azt a férfit, aki 2020 januárjában késsel támadta meg egy járőrautóban az őt szállító rendőröket. A Budapest Környéki Törvényszék azt írta, hogy egy más ügyben 2019. július 28-án elrendelte a vádlott, az erdőkertesi V. László bűnügyi felügyeletét, amelynek hatálya alatt, 2020. január 23-án a férfinak meg kellett volna jelennie a bíróságon az „elmeállapota megfigyelése tárgyában tartott ülésen”. Mivel ezt a terhelt nem akarta megtenni, elhatározta,…

Read More

Vádat alatt a marokkói gyilkos, aki halálra késelte a feleségét Zuglóban

lábbilincs

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt egy 39 éves marokkói származású férfival szemben, aki 2021 áprilisában egy zuglói parkolóban, két és fél éves gyermekük szeme láttára, brutális kegyetlenséggel késelte halálra feleségét, akivel válófélben volt. A Fővárosi Főügyészség azt közölte, hogy a vádlott, aki tanulmányait Magyarországon folytatta, 2017-ben ismerkedett meg későbbi feleségével. A párnak 2018-ban gyermeke született, később pedig házasságot is kötöttek. Nem sokkal később azonban a kapcsolatuk megromlott, rendszeressé váltak közöttük a viták és veszekedések. A nő kérésére a férfi elköltözött, de ezt követően is zaklatta a feleségét – írták. A…

Read More

Megmérgezte élettársát egy férfi a barátjával, őrizetbe vették őket

letartóztatás, bilincs

Őrizetbe vettek a fővárosi nyomozók két férfit, akik a gyanú szerint tavaly gyógyszerrel megölték egyikük élettársát, hogy megszerezzék a lakását és a pénzét – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK). A közlemény szerint az egyik férfi tavaly határozta el, hogy megöli 44 éves élettársát, hogy megszerezze a nő VI. kerületi lakásának bérleti jogát és hatmillió forintját. Az akkor 32 éves férfi 2021. június 14-én a lakásban barátja segítségével nagy mennyiségű gyógyszert oldott fel a nő italában, majd miután élettársa elvesztette az eszméletét, még több gyógyszert adtak be neki, ami az asszony halálát…

Read More