Mozgalmas volt az idei nyár a tűzszerészeknek: csaknem négyszáz, robbanótesttel kapcsolatos bejelentés érkezett a tűzszerészekhez, ezek közül száz esetben volt szükség azonnali intézkedésre – közölte a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezrede. Ebben az évben már több mint 1100, robbanótestekkel kapcsolatos rendőrségi bejelentés érkezett az alakulathoz, ebből 280 esetben soron kívül kellett intézkedniük. Idén több mint 2400, jellemzően második világháborús eredetű katonai robbanótestet és mintegy 63 kilogrammnyi gyalogsági lőszert ártalmatlanítottak a tűzszerészek, amelyek össztömege meghaladta a 8,5 tonnát. A legtöbb bejelentés Fejér vármegyéből érkezett; 221 alkalommal riasztották a katonákat…
Read MoreCímke: monarchia
A hősök közöttünk járnak
Idén eddig 57 rendőr részesült vezetői elismerésben emberélet megmentése során nyújtott kiemelkedő szakmai tevékenysége miatt. 2023-ban már több mint ezer robbanótesttel kapcsolatos bejelentés érkezett a tűzszerészekhez, ezek közül 260 eset igényelt azonnali intézkedést. Varga Balázs rendőr alezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályának munkatársa elmondta, hogy a Kopaszi-gátnál lévő vízirendészeti rendőrőrsnél tartott sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a rendőrök – esküjükhöz híven – akár az életük feláldozásával is mentenek életet. „A kiképzés során nagyon sok komoly feladatra kiképzik a rendőröket, de a bátorságot és önfeláldozást nem lehet tanítani” – fogalmazott, és külön köszönetet mondott az…
Read MoreSzalay-Bobrovniczky Törökországban tárgyalt
Magyarország és Törökország több területen is fontos partner és szövetséges, legyen szó a kereskedelemről, gazdaságról, kultúráról, vagy a védelmi kérdésekről – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Ankarában, miután tárgyalt Hulusi Akar török védelmi miniszterrel. A tárcavezetők katonai együttműködési szándéknyilatkozatot írtak alá, amely a két ország jövőbeni katonai együttműködésének jogi alapját teremti meg. Szalay-Bobrovniczky kiemelte, a két ország magas szintű kapcsolatai rendszeresek és a kölcsönös bizalmon alapulnak. A miniszter szerint az ukrajnai háborúval kapcsolatban mindkét ország a békét szorgalmazó álláspontjáról ismert és minden lehetséges alkalommal – így Ankarában is –…
Read MoreMegtisztították a szovjet hadsereg hulladékaitól az esztergomi Strázsa-hegyet
A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság (DINPI) megtisztította az üzemanyag- és fémszennyezéstől az egykor szovjet lőtérként használt Strázsa-hegyet, valamint felújította a környéket bemutató tanösvényt – közölte az intézmény kommunikációs referense. Kálmán Gergely tájékoztatása szerint az üzemanyaggal szennyezett terület ivóvízbázisok közelében, kiemelten érzékeny területen helyezkedett el. A DINPI strázsa-hegyi bemutatóközpontja melletti négy tavat harckocsiúsztatónak használták, ott az iszapban fémeket is kimutattak. A környezeti károk elhárítása során a szennyezett földet kitermelték, majd biológiailag megtisztították. A beavatkozás előtt a halakat, kétéltűeket és hüllőket ideiglenes élőhelyre telepítették át. A nemzeti park felújította a hegyen körbevezető tanösvényt,…
Read MoreTöbb mint öt tonna világháborús lövedéket és fegyvermaradványt találtak az egykori Weiss Manfréd-művek területén
Több mint öt tonna első és második világháborús lövedéket, illetve fegyvermaradványt találtak Csepelen az egykori Weiss Manfréd Acél- és Fémművek területén a földbe ásva. Szakértői feltételezés szerint így akarhatták a második világháború végső szakaszában, a szovjet csapatok közeledtével minél gyorsabban eltüntetni a különböző korú, típusú és állapotú robbanóeszközöket és fegyvereket. A Magyar Honvéd csütörtökön megjelent számában Gajdos Milán, a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje írt cikket a példa nélküli tűzszerészeti mentesítésről. Kifejtette: 2020 augusztusában rendőrségi bejelentés érkezett a Magyar Honvédség tűzszerészügyeletére, miszerint az egykori Weiss Manfréd Acél- és Fémművek…
Read MoreA magyar katonákról és kutya bajtársaikról nyílt időszaki tárlat a hadtörténeti múzeumban
„Négylábú bajtársak – katonák és kutyák” címmel új időszaki kül- és beltéri fotókiállítás nyílt Budapesten, a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban. Az intézmény közleménye szerint a tárlaton az Osztrák-Magyar Monarchia időszakától napjainkig mutatják be a hadsereg kötelékében szolgáló és a katonák mellé bajtársnak szegődő kutyákat. Vannak fotók az első világháborúban szolgálatot teljesítő egészségügyi és vontató kutyákról, a Magyar Néphadsereg határőr kutyáiról, valamint napjainkban a Magyar Honvédség kötelékében szolgáló robbanóanyag-kereső, járőr- és őrző-védő kutyákról, kiképzőikről és gazdáikról. A tárlatot március 28-ig lehet megtekinteni a budai Várban, a Kapisztrán téren lévő Hadtöréneti Intézet és…
Read MoreEgy autista fiatal papírhadihajó-kiállítása nyílik a hadtörténeti múzeumban
Egy autista fiatal papírhadihajó-kiálllítása nyílik meg szombaton a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban, az autizmus világnapján. Az intézmény közleménye szerint a különleges tárlaton valódi hadihajók papírmaséból készült pontos másolatait lehet megtekinteni. Nemes András Bence Egy hajóban evezünk című kiállításán 17 darab, 1:100-as méretarányban elkészült makett között csatahajókat, rombolókat, aknaszedő hajót, repülőgéphordozó hajót, valamint a Titanic utasszállító több mint 2,5 méteres részletgazdag makettjét is megtekinthetik az érdeklődők. A kiállított gyűjtemény nagyrészt az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészetének hajóiból áll, de külön erre a tárlatra elkészültek a Lajta és Maros monitorok makettjei, így az…
Read MoreÁtadták az ország első honvédelmi sportközpontját a szabolcsi Újfehértón
Átadták Magyarország első honvédelmi sportközpontját a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Újfehértón pénteken. Az ünnepségen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke hangsúlyozta, ki kell állnunk amellett, hogy a katonaság, a katonaember, a honvédelem akkor jó dolog, ha a nemzetállam megvédésére, polgárainak és értékeinek védelme érdekében használják. „Helyes az, ha egy kisfiú katonásdit játszik, a katonásdinak a végén arra kell kimenni, hogy a hazáját védje, értékeket védjen, ne pedig másikat támadjon” – fogalmazott Semjén. Kifejtette, nem igaz az a nézet, hogy a katonaság önmagában negatív dolog lenne, a katonaság akkor rossz, ha egy erőszakos…
Read MoreDiplomáciai elismerést és segítséget várnak a tálibok Németországtól
Diplomáciai elismerést, pénzügyi támogatást és gazdasági együttműködést várnak a tálibok Németországtól – mondta az Afganisztánt uraló iszlamista mozgalom szóvivője a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapnak. Zabihullah Mudzsáhid kiemelte, hogy az afgán lakosság támogatja a tálibokat. „Különben hogyan tudtuk volna tíz nap alatt meghódítani az országot?” – jegyezte meg. A szóvivő kifejtette: a hatalom megszerzése után a megbékélésre és a lakosság jóllétére kell törekedni. Ezért be kell indítani a gazdaságot és munkahelyeket kell teremteni, amihez a nemzetközi közösség és benne Németország segítsége is szükséges. Mint mondta, a tálibok „erős és…
Read More