A magyar honvédelem napján nyit újra a Hadtörténeti Múzeum

Hadtörténeti Múzeum

Pénteken, a magyar honvédelem napján nyit újra a Hadtörténeti Múzeum, amelynek Fegyvertörténeti Látványraktára június 1-jéig ingyenesen, egyénileg is megtekinthető lesz. A magyar szabadságharc tavaszi hadjáratának csúcspontjaként 1849. május 21-én a honvédsereg három hetes ostrom után visszafoglalta Buda várát. Ennek emlékére 1992 óta május 21-én ünneplik a magyar honvédelem napját. Ezen a napon nyit újra a koronavírus-járvány miatt kényszerű zárva tartást követően a Hadtörténeti Múzeum, amely a pünkösdi hétvégén is várja a látogatókat – közölte az intézmény. Mint közölték múzeum tárlatai mellett június 1-jéig az – egyébként csak külön belépőjeggyel és vezetéssel…

Read More

Ezer év történeti fegyverei és vadászati eszközei a Nemzeti Múzeumban

Ezer év történeti fegyvereiből és vadászati eszközeiből nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. Az Acél és Szív című kiállítás anyaga három magyar magángyűjtemény több mint 450 műremekét mutatja be. A honfoglalástól a 19. századig vonultatja fel a különböző korszakok hadászati és vadászati eszközeit. A tárlat az egyik beharangozó rendezvénye a 2021-es “Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállításnak. Csörge Csaba, a kiállítás kurátora, magángyűjtő kiemelte: az Acél és Szív kiállítás szerkezetileg három részre tagolódik. Központi helyen szerepelnek a vadászati eszközök, elsősorban a XVI. századtól a XIX. század elejéig. Az első részben…

Read More

A hadtörténeti múzeumban állítják ki Gábor Áron ágyúját

A budapesti Hadtörténeti Intézet és Múzeumban állítják ki hétfőtől a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum egyik leghíresebb darabját, Gábor Áron ágyúját, valamint további hatvan értékes műtárgyat. A múzeum a közleményében azt írta: a hétfő délben megnyíló Lészen ágyú című kiállításnak, amely az 1848-49-es forradalom és szabadságharc háromszéki emlékeit mutatja be, legértékesebb tárgya a Gábor Áron által öntött rézágyúk egyetlen megmaradt példánya. A kiállítandó löveget 1906. augusztus 18-án találták meg vízvezeték-szerelés közben Kézdivásárhelyen, a hajdan a löveggyárnak is otthont adó Rudolf kórház udvarán. Az ágyú 1923-ban Kézdivásárhelyről a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumba…

Read More

Emléktáblát avattak Harry Hill Bandholtz tábornok tiszteletére a Múzeumkertben

Emléktáblát avattak a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) kincseinek Romániába szállítását 1919-ben megakadályozó amerikai tábornok, Harry Hill Bandholtz tiszteletére csütörtökön a Múzeumkertben. Bandholtz az amerikai katonai misszió parancsnokaként kiválóan látta el feladatát Budapesten egy nehéz időszakban – idézte fel köszöntőjében az Amerikai Egyesült Államok magyarországi nagykövete. David B. Cornstein azonban hozzáfűzte: a történelemre nemcsak emlékezni lehet, hanem tanulni is belőle. Az első világháborút ugyanis követte a második világégés, majd a kommunista uralom Európa keleti felén, míg 30 éve le nem omlott a berlini fal. Magyarország röviddel később csatlakozott a NATO-hoz, amelyben…

Read More

A büntetés-végrehajtás is bemutatkozott a Múzeumok éjszakáján

Börtön (képünk illusztráció)

Idén is csatlakozott a Múzeumok éjszakája rendezvénysorozathoz a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP), így az érdeklődők ismét betekintést nyerhettek a magyar börtönök, valamint a büntetés-végrehajtási hivatás múltjába és jelenébe. Orosz Zoltán, a parancsnokság szóvivője elmondta, hogy a BvOP a fővárosban a Steindl Imre utcában programokkal és a sátoraljaújhelyi börtönmúzeum vándorkiállításával várta a látogatókat. A szóvivő ismertette, hogy a börtönökbe az érdeklődőket nem tudták beengedni, ugyanakkor a parancsnokság épületében berendeztek egy mintazárkát. Emellett a rendezvényen ki lehetett próbálni például a bilincset, az egykori kalodát és a rabszállító autót is. Idén is készültek…

Read More

Értékes hagyatékok, új gépek, programok a RepTár Szolnoki Repülőmúzeumban

  Értékes hagyatékokkal gazdagodott a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum, ahová idén új gépek is érkeznek valamint számos programmal várják az érdeklődőket – közölte a múzeum ügyvezető igazgatója. Kovács Ákos bejelentette, hogy idén újabb díszfestésű Mi-24-es helikopterekkel bővül a múzeum állománya: a RepTárba kerül a 714-es oldalszámú Golden Hind, vagyis Arany Szarvastehén mintázatú gép és a 716-os Csőrike II. Az első különleges Mi-24-es harci helikopter a 117-es oldalszámú, rétisas festésű Csőrike I. 2017-ben érkezett a múzeumba. A RepTár gyűjteményébe érkezik az 1975 májusában Otrokovicében készült, 0076-os gyári számú Zlin-43 repülőgép is, amelyet…

Read More

Ismét látogatható a Lajta Monitor Múzeumhajó

Ismét látogatható a Lajta Monitor Múzeumhajó. Az Osztrák-Magyar Monarchia idejéből származó hadihajó a hétvégén érkezett meg a Parlament előtti kikötőbe, ahol október végéig lesz látogatható. Az érdeklődők betekinthetnek a múzeumhajóba és a fedélzeten található fegyvereket is megnézhetik – hangzott el a Híradóban. A Lajtát 1871. május 17-én bocsátották vízre, és 1876. december 8-án már testvérhajójával a Maros monitorral együtt tűzpárbajt vívott az akkor még török kézben lévő belgrádi erőddel. A hajót több alkalommal bevetették az első világháborúban is. 1918-ban – 47 év hadi szolgálat után – leszerelték, és az 1920-as…

Read More

Közösen tárja fel a segesvári csatateret a PIM és a Hadtörténeti Múzeum

Együttműködési megállapodást írt alá a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Honvédelmi Minisztérium (HM) Hadtörténeti Intézet és Múzeum a segesvári csatatér régészeti feltárására. A sajtótájékoztatón Demeter Szilárd, a PIM főigazgatója hangsúlyozta: a fehéregyházi csatateret, ahol vélhetőleg Petőfi Sándor is elesett 1849. július 31-én, még sosem kutatták korábban modern régészeti módszerekkel. A kutatás eredményeit közös kiadványokban és kiállításokon fogja bemutatni a két múzeum. A hadirégészet területén komoly eredményei vannak a HM Hadtörténeti Intézetnek és Múzeumnak, köztük az 1849-ben Gönyűnél elsüllyesztett hadianyag-szállító uszály feltárása – emelte ki Kovács Vilmos, az intézmény vezetője. A PIM…

Read More

Programok tárháza a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum idei kínálata

MiG-29 Szimulátor Bajnokság, pizsamaparti, koncert, piknik mellett kiállítások és előadások is szerepelnek a RepTár Szolnoki Repülőmúzeum idei programjában. Marsi Gabriella, a RepTár Szolnok Nonprofit Kft. marketing igazgatója az MTI-nek elmondta: március 9-én második alkalommal rendezik meg a MiG-29 Szimulátor Bajnokságot. A zsűrizést idén is neves repülős szakemberek vállalták, a versenyt a látogatók kivetítőn keresztül követhetik. Március 15-én Minyó 50 címmel kamarakiállítás nyílik a RepTárban a Mi-8 helikopter magyarországi szárnyalásának 50 évéről. Ezen a napon a RepTár Esték előadásának témája a Mi-8-as helikoptercsalád elmúlt öt évtizede a Magyar Légierőben lesz, előadó…

Read More