Ausztria bejelentette, hogy egy rendőrőrsnek is helyet adó emberi jogi képzési központ létesül Adolf Hitler náci diktátor Braunau am Innben található szülőházában – írta a The Guardian. A német határ közelében fekvő, elegáns, XVII. századi épületet 2016-ban vásárolta fel az osztrák kormány hosszas jogi huzavonát követő kényszervásárlási végzéssel. Hitler a ház legfelső szintjén született egy bérelt szobában 1889-ben. Az épületet egy rendőrőrsnek is helyet adó képzési központtá alakítanák át. Ennek költségei a várakozások szerint mintegy húszmillió euróra rúgnak. A munkálatok ősszel fognak megkezdődni – tájékoztattak a helyi hatóságok. A döntést – amelyet…
Read MoreCímke: náci
Ukrajna készül az ellentámadásra, de még nem jött el az ideje
Ukrajna folyamatosan készül az orosz offenzívával szembeni ellentámadásra, amely azonban csak akkor kezdődik, ha megérett rá az idő – mondta a Sky News brit kereskedelmi hírtelevíziónak nyilatkozva kedden az ukrán kormányfő. Denisz Smihal, aki III. Károly király koronázása alkalmából látogatott Londonba, és nagy-britanniai kiképzésben részesülő ukrán katonai alakulatokat is meglátogatott egy angliai támaszponton, az interjúban úgy fogalmazott: Ukrajna nagy gondot fordít az ellentámadás előkészítésére, mivel nagyon fontos, hogy „sikert tudjon felmutatni”. Arra utalva, hogy kedden Moszkvában a náci Németország feletti győzelem évfordulóját ünnepelték, Smihal kijelentette: Ukrajna számára a legfontosabb győzelem…
Read MoreSteinmeier: a második világháborús bűnösök közül túl keveset vontak felelősségre
A második világháborús bűnösök közül túl keveset vontak felelősségre – jelentette ki Frank-Walter Steinmeier német elnök a lengyel fővárosban a varsói gettófelkelés 80. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen. A varsói gettó hőseinek emlékművénél rendezett megemlékezésen a német elnök tiszteletét fejezte ki a zsidó felkelők emléke előtt. Úgy fogalmazott: mély szégyennel töltik el azok a bűntettek, amelyeket a náci németek Lengyelországban, a varsói gettóban elkövettek. Steinmeier szerint e bűntetteknek több helyet kellene szentelni a történelmi emlékezetben. „Mi németek tudatában vagyunk felelősségünknek, a túlélők és a halottak által ránk hagyott missziónak” – jelentette…
Read MoreOrosz agresszió: hamarosan újabb iráni drónokat kapnak a putyini hadak
Oroszország eddig mintegy 660 darab iráni gyártású Shahíd önmegsemmisítő drónt használt az Ukrajna elleni háborúban, és hamarosan újabb drónszállítmányt kap – jelentette ki Vadim Szkibickij, az ukrán katonai hírszerzés helyettes vezetője. „Az Oroszországi Föderációnak valóban problémái vannak az arzenállal, beleértve a drónokat is. Eddig körülbelül 660 Shahíd drónt használtak fel. Az (Iránnal megkötött) szerződés 1750 darab (leszállítását) írja elő. A szállításuk és az előkészítésük azonban időbe telik” – fejtette ki a tisztségviselő, hozzátéve, hogy hamarosan újabb iráni drónok érkeznek Oroszországba, azt azonban még nem tudják, hány darabot tartalmaz majd a…
Read MoreA lengyel kormányfő az Ukrajnában zajló népirtásra figyelmeztetett
A holokauszt áldozatai iránti tisztelet okán szembe kell szállni az Európa keleti részén, Ukrajnában ma zajló népirtással – jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő pénteken a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából. A lengyel miniszterelnök felidézte: hatmillióra teszik a holokauszt áldozatainak számát, egyharmaduk gyermek volt. A meggyilkoltak nagy része lengyel állampolgár. Morawiecki a lengyel nemzeti identitás, az európai és a világtörténelem részének nevezte az áldozatok emlékének ápolását. „A totalitarizmus fennállásába, az imperializmus előretörésébe való beleegyezés mindig ugyanoda torkoll: emberek millióinak drámájába” – fogalmazott. A holokauszt áldozatai iránti tiszteletből, és a tragédiájukból levont bölcsességgel…
Read MoreOrosz agresszió: A németek többsége helyesli Ukrajna támogatását Leopard harckocsikkal
Németország lakosságának többsége támogatja, hogy a szövetségi kormány számos fegyverrendszer után Leopard harckocsikkal is segíti Ukrajnát az orosz támadás elleni védekezésben – mutatta ki egy friss felmérés. A ZDF országos közszolgálati televízió megbízásából végzett közvélemény-kutatás szerint a lakosság 54 százaléka helyesli, és 38 százaléka ellenzi Ukrajna támogatását a legmodernebb és legerősebb harckocsitípusnak számító Leopard 2-esekkel. A kormánypártok – szociáldemokraták (SPD), Zöldek, liberálisok (FDP) – szavazóinak körében nagy többségben vannak az új fegyverszállítási program támogatói. A legnagyobb mértékben, 75 százalékos arányban a Zöldek szavazói értenek egyet a harckocsik Ukrajnába küldésével. A…
Read MoreBorrell: az orosz külügyminiszter kijelentései „lábbal tiporják” a holokauszt emlékét
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kijelentése, amelyben a Nyugatot azzal vádolja, hogy „végső megoldást” keres Oroszország számára, helytelen, tiszteletlen, és lábbal tiporja a holokauszt során meggyilkolt hatmillió zsidó és más áldozatok emlékét – írta Josep Borrell, az Európai Unió kül-és biztonságpolitikáért felelős főképviselője. Az orosz külügyminiszter a tavalyi évet értékelő szerdai moszkvai sajtótájékoztatóján mondta azt, hogy Adolf Hitler a múlt század közepén a „zsidókérdést” próbálta megoldani, a modern amerikai és európai politikusok pedig most az „oroszkérdésnek” fogtak neki: Moszkva stratégiai vereségére törekszenek, és „dekolonizációt” sürgetnek. Josep Borrell szerint nem lehet párhuzamot…
Read MoreFegyveres támadás történt egy udmurtföldi iskolában
Fegyveres támadás történt hétfőn az Oroszországi Föderációhoz tartozó Udmurtföld fővárosa, Izsevszk 88-as számú iskolájában, több gyerek életét vesztette – közölte Alekszandr Brecsalov, a köztársaság vezetője. Szvetlana Petrenko, az orosz Nyomozó Bizottság szóvivője elmondta, hogy a támadó hat felnőttet – köztük a biztonsági őrt – és hét gyereket ölt meg, mielőtt magával is végzett. A támadásban emellett 14 gyerek és hét felnőtt is megsebesült. Petrenko szerint a símaszkot viselő támadó, a 34 éves Artyom Kazancev helyi lakos, az iskola egykori tanulója volt. Fekete trikóján náci jelképek voltak, a hatóságok dolgoznak annak megállapításán,…
Read MoreA német kormány lezártnak tekinti a második világháborús jóvátételi ügyeket
A német szövetségi kormány lezártnak tekinti a náci Németország által a második világháborúban okozott veszteségek jóvátételével összefüggő ügyeket – közölte a német külügyminisztérium szóvivője Jaroslaw Kaczynski lengyel miniszterelnök-helyettes jóvátételi követelésekről szóló varsói bejelentésével kapcsolatban. A német szövetségi kormány változatlan álláspontja szerint a második világháborús jóvátétellel összefüggő kérdéseket mind sikerült lezárni. Lengyelország is „már régen, 1953-ban lemondott minden további jóvátételről, és ezt a döntést többször megerősítette” – írta a külügyminisztériumi szóvivője hírügynökségeknek megküldött állásfoglalásában. Kiemelte, hogy a jóvátétel ügyének lezárása az egyik alapkő, amelyre „a mai európai rend épül”. Ugyanakkor Németország továbbra…
Read More