Százezer amerikai katona állomásozik Európában, ami a hidegháború óta nem látott létszám, és ha igény jelentkezik további csapatok érkezésére, akkor arról hajlandó egyeztetésekre Washington – jelentette ki a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának kommunikációs vezetője. John Kirby a Washingtonban tartott sajtóértekezletén arról, hogy a közelmúltban Fehéroroszország felől katonai légijárművek megsértették a lengyel légteret, és más balti országokban is történtek incidensek, azt mondta: állandó kapcsolatban vannak a NATO-szövetségesekkel, különös tekintettel a keleti szárnyra. Az Egyesült Államok érti, és osztja az aggodalmat a provokatív cselekmények miatt – tette hozzá, kiemelve: nagyon nagy figyelemmel…
Read MoreCímke: nemzetbiztonsági
Orosz agresszió: Az ukrán külügyminiszter nagy hatótávolságú rakétákat kér
Dmitro Kuleba külügyminiszter azt kérte pénteken Németországtól és az Egyesült Államoktól, hogy adjanak Taurus és ATACMS típusú nagy hatótávolságú rakétákat Ukrajnának, egyúttal arról biztosította őket, hogy a védelmi erők ezeket kizárólag Ukrajna határain belül fogják felhasználni. „A nagy hatótávolságú rakéták sorsdöntőnek bizonyulnak. A Taurus és az ATACMS nélkülözhetetlenek Ukrajna győzelméhez, ezért kérjük partnereinket, hogy a lehető leggyorsabban biztosítsák őket számunkra. Mindkét rakétát kizárólag határainkon belül használjuk. Minél nagyobb a rakéták hatótávolsága, annál rövidebb lesz háború” – fogalmazott a tárcavezető a Twitteren. A Jevropejszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy korábban a…
Read MoreOrosz agresszió: Az amerikai kormány hajlandó újabb költségvetési forrásokat biztosítani Ukrajna támogatására
Az Egyesült Államok kormánya szükség esetén pótlólagos költségvetési forrásokat fog kérni a kongresszustól Ukrajna további támogatására, ha elfogy az idei évre szánt 38 milliárd dolláros (mintegy 13 260 milliárd forintos) keret – közölte a Fehér Ház nemzetbiztonsági koordinátora. John Kirby ugyanakkor hozzátette, hogy a jelenlegi számítások szerint a tavaly elfogadott összeg elegendő lesz a pénzügyi év végéig, amely szeptemberben zárul. Egy pénteki sajtóbeszélgetésen a fehér házi illetékes az orosz légvédelem által az ukrán határ közelében orosz terület felett lelőtt rakétákkal kapcsolatban kijelentette: az Egyesült Államok nem ösztönzi Ukrajnát, hogy Oroszországon belül…
Read MoreA szejm jóváhagyta az orosz befolyást vizsgáló bizottságról szóló törvény módosításait
Véglegesen jóváhagyta pénteken a lengyel parlament alsóháza azt az Andrzej Duda elnök által beterjesztett törvénymódosítási javaslatot, amelynek értelmében az eredetileg tervezettnél enyhébb következményei lesznek az orosz befolyást vizsgáló jövőbeni bizottság megállapításainak. Az államfő június elején terjesztette elő a jogszabályhoz javasolt módosításait. Az eredeti törvény röviddel ezelőtt, május végén lépett hatályba, de az államfő utólagos alkotmánybírósági normakontrollt kért róla. Az államfői módosításokat a szejm már június közepén megszavazta, az ellenzéki többségű szenátus azonban később elutasította. A szejm pénteken erről a szenátusi határozatról szavazott: a 460 fős házban 235 képviselő voksolt ellene, 214-en…
Read MoreZelenszkij: tartós győzelmet kell aratni Oroszország felett
Ukrajna képes és kell is, hogy olyan győzelmet arasson, amely tartósan visszatartja Oroszországot egy újabb agressziótól – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az ukrán államiság napja alkalmából elmondott beszédében. „Ma ünnepeljük az államiság napját, az egész országra kiterjedő háború kezdete óta másodszor. Mindenki azt szeretné, ha jövőre is ugyanígy ünnepelnénk ezt a napot: szabad fővárosban, de győzelemmel” – hangoztatta az államfő. „Nem hisszük, hogy az orosz megszállók azután sem akarnak majd agresszióval visszatérni hozzánk, hogy kiűzzük az egész területünkről, de Ukrajna győzelme lehet és kell is, hogy olyan legyen,…
Read MoreAz ukrán védelmi tanács titkára megtorlást helyezett kilátásba az Odessza elleni orosz támadásokra
Az Odesszát és térségét érő orosz támadások fő célja, hogy Ukrajnát teljesen elvágják a Fekete-tengertől, ezáltal akadályozzák meg a gabonaszállításokat, erre pedig Ukrajna megfelelő válaszlépést fog tenni – jelentette ki Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára. „Az Odesszát és a térségét érő orosz rakétatámadások fő célja Ukrajnának a Fekete-tengertől való teljes elszigetelése, továbbá megfélemlítéssel igyekeznek megakadályozni és semlegesíteni a gabonafolyosó működésének helyreállítására irányuló nemzetközi erőfeszítéseket. A Kreml terve az, hogy éhínséget okozzon és gerjessze a migrációt az afrikai országokból” – fogalmazott Danyilov. Kijelentette: biztos abban, hogy…
Read MoreOrosz agresszió: Kiderült miért szállít az USA átmenetileg kazettás lőszert Ukrajnának
A hagyományos lőszerek hiánya miatt küld az Egyesült Államok Ukrajna számára ENSZ-egyezmény által tiltott kazettás lőszereket – nyilatkozta Joe Biden elnök pénteken, miután kormánya újabb, ezúttal 800 millió dollár (mintegy 480 milliárd forint) értékű katonai segítséget jelentett be. Biden a CNN-nek adott interjúban nehéz döntésnek nevezte a hozzájárulás megadását a vitatott eszközök szállításához, de hozzátette, hogy meggyőzték őt ennek szükségességéről, mert Ukrajnának szüksége van lőszerre az orosz erők elleni támadáshoz. Az ukrán erők „kifogyóban vannak a tüzérségi eszközökből, és nekünk is alacsonyak a készleteink” – magyarázta az elnök, hozzátéve, hogy…
Read MoreOrosz agresszió: Az Egyesült Államok kazettás lőszert is küld Ukrajnának az újabb támogatási csomagban
Az Egyesült Államok újabb 800 millió dollár értékű katonai segítséget küld Ukrajnába – közölte pénteken az amerikai külügyminisztérium; a csomag ENSZ-egyeményben tiltott kazettás lőszereket is tartalmaz. A külügyminisztérium sajtóközleménye szerint a szállítmány több fajta precíziós lőszert, rakétákat, légvédelmi és harckocsi-elhárító eszközöket, valamint harci járműveket foglal magába, és olyan DPICM-ek kategóriájába tartozó „rendkívül hatékony tüzérségi eszközöket, amelyeket az Egyesült Államok ezt megelőzően nem küldött Ukrajna számára”. A DPICM (dual-purpose improved conventional munition) úgynevezett kazettás lőszer, amely bevetésekor számos további apró robbanóeszközt bocsát ki magából, megsokszorozva a pusztító hatást. A Fehér Ház…
Read MoreLemondott Eduard Hellvig, a Román Hírszerző Szolgálat vezetője
Lemondott a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatói tisztségéről Eduard Hellvig, aki 2015 óta állt a belföldi hírszerzés élén. Hellvig rövid sajtónyilatkozatban hétfőn jelentette be távozását, arra hivatkozva, hogy teljesültek a szolgálat átszervezésével, korszerűsítésével kapcsolatos célkitűzései, szerinte nyolcéves mandátuma idején az SRI egy hatékony, a kommunista Securitate örökségével végleg szakító, regionálisan átszervezett, nemzetközi partnereivel kiválóan együttműködő szolgálattá alakult. Felidézte, hogy mandátuma idején az SRI átadta az összes, a kommunista titkosszolgálattól örökölt iratot a román átvilágítási testület, a Securitate Irattárát Tanulmányozó Országos Tanácsnak (CNSAS). Megjegyezte: azt remélte, hogy más állami szervek is…
Read More