Orosz agresszió: az Európa Tanács segítené a szexuális erőszak áldozatait Ukrajnában

Marija Pejcinovic-Buric, az Európa Tanács főtitkára

Fokozni kell a szexuális erőszak veszélyének kitett nők, lányok és gyermekek védelmét Ukrajnában és az onnan elmenekülteket a befogadó országokban, az áldozatoknak segítséget, tanácsadást és támogatást kell nyújtani, valamint fel kell készülni a jövőbeni segítség biztosítására – jelentette ki Marija Pejcinovic Buric, a strasbourgi székhelyű Európa Tanács főtitkára. Pejcinovic Buric, a nők elleni erőszak felszámolásának november 25-én esedékes nemzetközi napját megelőzően kiadott nyilatkozatában arra hívta fel a figyelmet, hogy a háború elől Ukrajnából elmenekült több mint hétmillió ember 90 százaléka nő, lány és gyermek, akik különösen ki vannak téve a…

Read More

Orosz agresszió: Zelenszkij Oroszország kizárását szorgalmazta az EBESZ-ből

Margareta Cederfelt, az EBESZ Parlamenti Közgyűlésének elnöke

Oroszország kizárását szorgalmazta az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetből (EBESZ) Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, aki élő közvetítésben szólalt fel a szervezet kétnapos Parlamenti Közgyűlésének megnyitóján. Zelenszkij rámutatott: különböző nemzetközi intézmények jelenleg “az orosz terror megfékezésének különféle módszereit keresik”. Egyúttal feltette a kérdést: az EBESZ miért nem tartozik ezen intézmények közé? “A terrorállam miért marad szervezetük tagja még a kilenc hónapon át folyamatosan elkövetett bűncselekmények után is?” – kérdezte az ukrán elnök. Utalva arra, hogy Lengyelország megtagadta a vízumot a varsói közgyűlésre készülő orosz küldöttségtől, Zelenszkij kijelentette: ha ez nem történt…

Read More

Orosz agresszió: Zelenszkij az ENSZ BT összehívását követeli az orosz rakétatámadások miatt

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök utasította Ukrajna ENSZ-nagykövetét, hogy a szerdai orosz rakétacsapások miatt követelje a Biztonsági Tanács rendkívüli ülésének összehívását. “Civilek meggyilkolása, a polgári infrastruktúra lerombolása terrorcselekmények. Ukrajna továbbra is határozott választ követel a nemzetközi közösségtől ezekre a bűncselekményekre” — szögezte le az elnök bejegyzésében. Valerij Zaluzsnij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka a Facebookon ítélte el a szerdai orosz rakétatámadásokat. “Az ukrán hadsereg legyőzésére képtelen ellenség civilek, hőerőművek, egészségügyi intézmények, sőt csecsemők ellen is hadat visel” – fogalmazott a főparancsnok, utalva arra, hogy egy szerdára virradóra végrehajtott orosz rakétatámadás során…

Read More

Az EP terrorizmust támogató állammá nyilvánította Oroszországot

Putyin

A Putyin és kormányzata által ukrán civilek ellen elkövetett bűntettek miatt az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén a terrorizmust támogató és terrorista eszközöket használó állammá nyilvánította Oroszországot. Az Európai Parlament 494 szavazattal, 58 ellenszavazat és 44 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalásában hangsúlyozta: Az Oroszország által az ukrán polgári lakosság ellen elkövetett szándékos támadások és atrocitások, a polgári infrastruktúra lerombolása, valamint az emberi jogok és a nemzetközi humanitárius jog egyéb súlyos megsértése terrorcselekménynek minősül, és kimeríti a háborús bűncselekmény fogalmát. Mivel az Európai Unió hivatalosan nem nyilváníthat államokat a terrorizmus támogatóinak, ezért…

Read More

Lengyel kormányszóvivő: Ukrajna védelmi tevékenysége okozta a lengyelországi rakétarobbanást

Piotr Müller

A lengyel és a szövetséges nyomozók által összegyűjtött anyag arra utal, hogy a kelet-lengyelországi rakétarobbanást Ukrajnának az orosz támadással szembeni védelmi tevékenysége okozta – jelentette ki Piotr Müller lengyel kormányszóvivő. Sajtóértekezletén Müller a Przewodów településen kedden történt, két ember halálát okozó rakétabecsapódás kapcsán felidézte: Oroszország aznap masszív rakétatámadást hajtott végre Ukrajna területén, az ukrán félnek emiatt légvédelmi erőket kellett bevetnie. “A lengyel szolgálatok, valamint a velük együttműködő, szövetséges szolgálatok által eddig összegyűjtött anyagok mutatják, hogy (…) a rakétarobbanás oka Ukrajna védelmi fellépése volt a területén hónapok óta katonai műveleteket folytató Oroszország…

Read More

Az Európai Bizottság szerint Bulgária, Románia és Horvátország csatlakozhat a schengeni térséghez

Ylva Johansson

Az Európai Bizottság számba vette a schengeni szabályok alkalmazása terén elért eredményeket, és megállapította, hogy Bulgária, Románia és Horvátország készen áll arra, hogy teljes jogú tagjává váljon a határok nélküli szabad uniós mozgást biztosító övezetnek – közölte belügyekért felelős uniós biztos. Ylva Johansson brüsszeli sajtótájékoztatóján közölte, mivel Bulgária, Románia és Horvátország évek óta jelentősen hozzájárul a térség megfelelő működéséhez, az Európai Unió Tanácsának minden további késedelem nélkül meg kell hoznia a szükséges határozatokat a három érintett uniós tagállam schengeni csatlakozásához. Emlékeztett: noha a három országot részben már kötik a schengeni…

Read More

Orosz agresszió: az ukrán hírszerzés szerint Putyin terrortámadásokat tervez Fehéroroszországban

A fehérorosz asztraveci atomerőmű

Az orosz különleges szolgálatok a közeljövőben számos terrortámadást terveznek Fehéroroszország területén lévő létfontosságú infrastrukturális létesítményekben, ember okozta baleseteknek álcázva ezeket, és az egyik fő célpontjuk a fehérorosz asztraveci atomerőmű – közölte az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főigazgatósága. A katonai hírszerzés szerint Oroszország “szokásához híven” a terrortámadásokért a NATO-országokat és Ukrajnát készül felelőssé tenni. Az állítólagos elkövetők fehérorosz katonai egyenruhát fognak viselni. A hírszerzés kiemelte, hogy a fehérorosz KDB, a belügyminisztérium és a határőrcsapatok egységeit már fokozott készültségbe helyezték. Kijev szerint ezekkel a terrorcselekményekkel Oroszország fel akarja gyorsítani a fehérorosz hadsereg…

Read More

Porkoláb tábornok miniszteri biztos lett

Porkoláb Imre Zoltán, a védelmi innovációért felelős miniszteri biztos /Fotó: MTI/Kovács Tamás

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Porkoláb Imre Zoltán dandártábornokot 2022. november 1. napjától a kinevezés visszavonásáig, de legfeljebb két évre a védelmi innovációért felelős miniszteri biztossá nevezte ki. A miniszteri biztos feladata, hogy összehangolja a stratégiai szintű védelmi innováció társadalmi, kormányzati, közösségi, továbbá a szövetséges, illetve a hazai és nemzetközi üzleti környezettel kialakítandó együttműködési rendszerének tárcaszintű feladatait, valamint ellátja az ezekhez kapcsolódó kormányközi koordinációt. Ezen túlmenően összehangolja a védelmi innovációhoz kapcsolódó alap-, illetve alkalmazott kutatási feladatokat és kísérleti fejlesztési tevékenységeket; felügyeli a védelmi innovációs ökoszisztéma kialakítását, továbbá a védelmi innováció és…

Read More

A kamaszok közel harmada kapcsolatban van olyan “ismerőssel”, akit személyesen sosem látott

kamasz

A 13-14 évesek negyede, míg a 15-16 éveseknek közel harmada kapcsolatban van olyan “ismerőssel”, akit személyesen sosem látott – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága, idézve 2020-as kutatását közleményében. A közleményben a november 20-ai gyermekjogi világnaphoz kapcsolódóan azt írták, a világnap aktívan hozzájárul ahhoz, hogy a gyermekek jogai minél szélesebb körben érvényesüljenek, különös hangsúlyt helyezve a gyermekek digitális térben való védelemére. Az ENSZ Közgyűlése által 1989. november 20-án elfogadott, a Gyermek Jogairól szóló egyezmény fő célkitűzése az volt, hogy az állam aktív kötelezettségvállalása…

Read More