A Magyarországra települt, magyar vezetésű NATO-harccsoport közel 400 katonájának átcsoportosítása, valamint a részt vevő NATO-nemzetek közötti együttműködés erősítése, a feladatok összehangolt végrehajtása is az Adaptive Hussars 2023 gyakorlat fő célkitűzései közé tartozott, amelyet kiválóan végzett el a Magyar Honvédség – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM). „Az Adaptive Hussars 23 az ország védelmi igazgatási rendszere és a Magyar Honvédség együttműködő képességének felmérésén túl arra is fókuszált, hogy hazánk védelmi képességeit a hazánkban települt NATO-harccsoport állományával történő közös szolgálat során is tesztelje” — nyilatkozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi minisztert. Az előretolt harccsoportok legfontosabb…
Read MoreCímke: önjáró
Orosz agresszió: Lengyelország megsértődött, nem szállít több hadfelszerelést Kijevnek
Lengyelország saját hadseregét szereli fel a legkorszerűbb fegyverekkel, már nem szállít hadfelszerelést Ukrajnának – jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő a Polsat News lengyel kereskedelmi hírtelevíziónak nyilatkozva. Morawieckitől azt kérdezte a műsorvezető, hogy a kormány fontolgatja-e az Ukrajnának szánt segítség csökkentését az ukrán gabonaexport körüli feszültség miatt. Lengyelország segíti Ukrajnát „az orosz barbárok” feletti győzelem elérésében, de a kormány nem egyezhet bele a lengyel piac destabilizálásába – válaszolt Morawiecki. Kifejtette: Lengyelország továbbra is fenntartja az ukrán áruk tranzitját saját területén keresztül. A varsói kormány „nem fogja kockázatnak kitenni Ukrajna biztonságát”, továbbra…
Read MoreOrosz agresszió: Németország leszállította az Ukrajnának gyártott légvédelmi lőszerek első adagját
Németország leszállította az Ukrajnának gyártott légvédelmi lőszerek első adagját – közölte a német védelmi minisztérium. A német gyártmányú Gepard önjáró légvédelmi lövegekhez tízezres nagyságrendben szállítottak Ukrajnába lőszert, amelyet a Rheinmetall német védelmi ipari és technológiai vállalat gyárt a tárca megbízásából. Németország az átfogó orosz támadással szemben védekező Ukrajnát fegyverekkel támogató országcsoport (Ukraine Defence Contact Group, UDCG) februári brüsszeli miniszteri ülésén vállalta, hogy gondoskodik a Gepardok lőszerutánpótlásáról. Ez komoly feladat, mert az 1970-es években kifejlesztett lövegeket már nem használják a német hadseregnél, és nem is készül a Gepardokban használt lőszer Németországban.…
Read MoreUkrán hála-gate: Sunak helyrerakta a belügyminiszterét
Ben Wallace brit védelmi miniszter szerint a nyugati szövetségesek „nem az Amazon házhoz szállító szolgálat”, és Ukrajna helyesen tenné, ha az eddigi nyugati katonai segítségért „hálát tanúsítana”. Rishi Sunak brit miniszterelnök alig burkoltan utasította vissza miniszterének kijelentéseit. Wallace a Sky News brit kereskedelmi hírtelevízió és több más brit médiatársaság szerdai beszámolója szerint a vilniusi NATO-csúcson, újságíróknak nyilatkozva fakadt ki. A Sky News riporterének azon kérdésére, hogy nem gyengíti-e a fronton szolgáló ukrán alakulatok morálját az a tény, hogy a nyugati szövetség jelenleg nem hajlandó konkrét menetrendet felvázolni Ukrajna NATO-csatlakozására, a brit…
Read MoreSzalay-Bobrovniczky: Magyarország elkötelezett tagja a NATO-nak
Magyarország elkötelezett tagja a NATO szövetségi rendszerének – jelentette ki a honvédelmi miniszter a katonai és légügyi attasék éves katonadiplomáciai értekezletén. Ugyanakkor a legtöbb NATO-tagállammal szemben, amelyek az orosz-ukrán konfliktus katonai megoldását szorgalmazzák, Magyarország a tűzszünet és a béketárgyalások, vagyis a béke pártján áll — közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf. Magyarország annak ellenére a saját szuverén útján jár ebben a kérdésben, hogy nagy nyomás nehezedik rá, hogy a katonai megoldás mellé álljon. Elmondta, alig ért véget a pandémia, elkezdődött az orosz-ukrán háború és kiújultak a feszültségek a Balkánon is. Eközben a nagyhatalmi…
Read MoreAz ukrán hadsereg főbb erői még nem vesznek részt az ellentámadásban
Az ukrán hadsereg főbb erői még nem vettek részt az offenzívában – jelentette ki Olekszandr Szirszkij, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka a The Guardian című lapnak adott interjújában, amelyet az Ukrajinszka Pravda hírportál szemlézett. „Mindenki most és azonnali nagy győzelemre vár. Mi is ezt akarjuk. Fel kell készülnünk azonban arra, hogy ez a folyamat eltart egy ideig, mert rengeteg erő, sok technológia és kiépített akadály van mindkét oldalon. Fő erőink még nem vesznek részt a harci cselekményekben. Most még keressük, kutatjuk az ellenség védelmének gyenge pontjait” – fejtette ki a…
Read MoreOrosz agresszió: Ukrajna időben megerősítette a Bahmuthoz vezető útvonalakat
A jó időben előre kiépített erődítményeknek köszönhető, hogy az ukrán erők ilyen hosszú ideje képesek tartani a Donyeck megyei Bahmuthoz vezető útvonalakat – jelentette ki Hanna Maljar ukrán védelmi miniszter-helyettes. A helyettes tárcavezető szavai szerint a város egész környéke tulajdonképpen egy erődített terület. Maljar arra reagált, hogy az utóbbi időben az ukrán sajtóban olyan hírek jelentek meg, amelyek szerint Bahmut védelmét nem készítette elő időben az ukrán hadsereg vezetése. Az Ukrajinszka Pravda hírportál beszámolója szerint Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a város védelmének megerősítésével kapcsolatos kérdésre kedden azt válaszolta, hogy az…
Read MoreAz orosz agresszor ágyúzza az árvíz sújtotta Herszonra
Az orosz erők ágyútűz alá vették az árvíz sújtotta Herszon városát – közölte Olekszandr Prokugyin, a régió kormányzója. A tisztségviselő szavai szerint a megyeszékhely partmenti és központi részeit lövik az oroszok. További részleteket egyelőre nem hozott nyilvánosságra. Szerhij Sajhet, a Herszonnal szomszédos Mikolajiv megye rendőrfőnöke arról adott hírt, hogy egy polgári személy életét vesztette az áradások következtében a régióban. Az 53 éves férfit előző nap akarták evakuálni, de nem volt hajlandó elhagyni az otthonát. Az Ukrajinszka Pravda hírportál arra emlékeztetett, hogy szerdán három ember halt meg az áradás miatt a…
Read MoreOrosz agressió: Ukrán katonai szóvivő csapataik előrenyomulásáról számolt be Bahmutnál
Az ukrán csapatok az elmúlt nap során különböző irányokban 150-1700 métert nyomultak előre a Donyeck megyei Bahmut térségében, az összecsapásokban meghalt 130 orosz katona, 145 megsérült, négyet pedig foglyul ejtettek – számolt be Szerhij Cserevatij, a keleti országrészben harcoló ukrán haderő szóvivője. „Bahmut továbbra is a kelet-ukrajnai harci cselekmények középpontjában van. A harcok során egységeink – annak ellenére, hogy személyi állományban, lövedékekben és felszerelésben hátrányban vannak az orosz erőkkel szemben -, tovább nyomulnak előre” – fogalmazott a szóvivő. Megjegyezte viszont, hogy az oroszok még mindig igyekeznek teljesen elfoglalni Bahmutot, noha…
Read More