Biztonságpiac évkönyv 2017: A közbiztonság ne legyen kampánytéma!

Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke

Az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) folytatja a sikeresen működő szakmai programokat, miközben az utánpótlás kinevelésére is komoly hangsúlyt helyez. A polgárőrség elmúlt éves eredményeiről Túrós András, a szövetség elnöke számolt be a Biztonságpiacnak. – Hogyan értékelné az OPSZ elmúlt évét? – Az elmúlt év jubileumi esztendő volt, hiszen 25 éves lett a polgárőrség. Miként a rendészeti szervezeteknél általában, a polgárőrségnél is jellemző volt a tömeges migráció kérdése, amely döntően befolyásolta szakmai tevékenységünket. A déli határ mentén lévő egyesületek, különösen Csongrád és Bács-Kiskun megyében szinte a polgárőrök végváraiként működtek és segítették…

Read More

A polgárőrség is részt vesz a vizes vb biztosításában

Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke

Jelentős létszámmal vesz részt a polgárőrség a vizes vb biztosításában — közölte Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) elnöke. Közleménye szerint a világverseny alatt a rendőrség kérésére a Budapesti Polgárőr Szövetség (BPSZ) a négy fővárosi versenyhelyszínre, közlekedésrendészeti feladatokban való közreműködésre 225 polgárőrt biztosít, összesen 1800 órában. A megnyitó napján 102 polgárőr segített a rendezvény biztosításában. Útvonal-biztosítási feladatokat 15 polgárőr lát el, míg a delegációk előbiztosítási feladataiban minden nap harmincan vesznek részt. Önálló feladatként a BPSZ munkatársai – naponta négy-nyolc polgárőr – végzik a világbajnokság városligeti helyszínénél a kijelölt parkoló biztosítását.…

Read More

Pintér: felére csökkent a közterületi bűnözés

Pintér Sándor belügyminiszter

Az elmúlt hét évben felére csökkent a közterületi bűnözés Magyarországon a polgárőrség és a rendőrség hatékony együttműködésének eredményeként – jelentette ki Pintér Sándor belügyminiszter a 23. Országos polgárőrnap és 6. Országos lovas polgárőr szemle megnyitóján szombaton Nyíregyházán. Hangsúlyozta, a polgárőrök szabadidejüket áldozzák fel a települések biztonságáért, egyebek közt vigyáznak a gyermekekre és részt vesznek a határvédelemben. A belügyminiszter hozzátette: a polgárőrök munkájukhoz többféle támogatást kapnak. Az idei és a jövő évi költségvetésben a kormány több mint 1 milliárd forintot biztosít az Országos Polgárőr Szövetségnek, ami ötszöröse a 2010-es összegnek. A…

Read More

Konferencia a bűnmegelőzés társadalmi oldalairól

Kétnapos nemzetközi konferenciát rendezett a Budapesti Polgárőr Szövetség április 28-29-én. A tanácskozáson a hazai rendészeti ágazat neves képviselői mellett nyolc ország szakemberei is előadásokat tartottak. A Budapesti Polgárőr Szövetség szervezésében „A társadalmi bűnmegelőzés nemzetközi és gazdálkodási sajátosságai” címmel megrendezett kétnapos nemzetközi konferencia résztvevői arra kerestek választ, hogy milyen eszközökkel és módszerekkel fejleszthető hazánkban a társadalmi és vállalati felelősségvállalás, a fiatalok milyen formában vonhatóak be az eddiginél jobban a bűnmegelőzésbe. A tanácskozáson a kormányzat, a fővárosi rendészeti szakmai szervezetek, a civil- és gazdasági szervezetek képviselőin kívül a Kárpát-medencei Polgárőr Szövetségek Fórumának…

Read More

Yetik is segítik a polgárőrök munkáját

Polgárör

Az Országos Polgárőr Szövetség adatai szerint több mint 55 ezer polgárőr tevékenykedik Magyarországon. Sokoldalú munkájukkal nagymértékben hozzájárulnak a települések közbiztonságához, az önkéntes csapatok a helyi rendőrségekkel és önkormányzatokkal együttműködve segítik a közrend fenntartását. Ezúttal három egyesület munkáját mutatjuk be, az elhivatottság mellett az is közös bennük, hogy egy pályázat keretében elnyert Skoda Yeti típusú autó segíti a szervezet munkáját. Felsőörsön, felsőfokon A Veszprém megyei község népessége folyamatosan emelkedik, a település ma már mintegy 1650 állandó lakót számlál. Nyaranta vendégek ezreit csábítja a Balaton közelsége, ami egyben azt is jelenti, hogy…

Read More

Tanévkezdés: rendőrök, polgárőrök segítik a közlekedést az iskolák környékén

Szeptemberben az oktatás kezdetének és befejezésének időszakában rendőrök és polgárőrök segítik a közlekedést azoknak az iskoláknak a környékén, ahol ez közlekedésbiztonságilag indokolt — mondta az Országos Rendőr-főkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottságának (ORFK-OBB) főtitkára budapesti sajtótájékoztatóján. Kiss Csaba elmondta: folytatódik az iskola rendőre program, amelyben 2900 oktatási intézményben mintegy 2200 rendőr vesz részt. Ennek célja a kisiskolások balesetmentes közlekedésének elősegítése, a gyerekek biztonságát veszélyeztető tényezők felderítése, megszüntetése. Idén 1560 iskola tanévnyitóján képviselteti magát a rendőrség. Az alezredes arról is beszámolt, hogy minden évben felhívják az autósok figyelmét arra, hogy “becsöngetnek”, az iskolák…

Read More

Pintér: nőtt a biztonság, csökkent a bűncselekmények száma

polgárőr

A helyismerettel, kapcsolati rendszerrel rendelkező polgárőrök olyan tudás birtokában vannak, amelynek szakszerű, rendőri felhasználása meghozta az elvárt eredményt, az adott terület közbiztonságát, nyugalmát, és nőtt az objektív biztonság – mondta Pintér Sándor beszédében a XXII. Országos Polgárőr Napon Sopronban. A belügyminiszter kitért a részletekre is: 2010-ben négyszázharmincezer bűncselekményt követtek el az országban, 2015-ben már csak kétszáznyolcvanezret. Ahhoz, hogy ez a tendencia így folytatódjon, szükség van a polgárőrségre, a rendőrségre, és az együttműködésükre – hangsúlyozta. Pintér arról is beszélt, hogy évek óta növekvő összeggel támogatja a kormány és a Belügyminisztérium a…

Read More

Zászlót bontott a polgárőrség ifjúsági tagozata

Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke

Ünnepélyes nyitófórummal zászlót bontott az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) ifjúsági tagozata szombaton. A százhalombattai eseményen 250 ifjú polgárőr tett ünnepélyesen fogadalmat. Túrós András, az OPSZ elnöke köszöntő beszédében hangsúlyozta, hogy hároméves előkészítő munkát követően kerülhetett sor az ünnepi eseményre. A tagozat létrejöttével most új szakasz kezdődik a 25 éves, 52 ezer tagot számláló polgárőrség életében. A fiatalokat a megújulás zálogának nevezte a szervezet életében. Az elnök emlékeztetett arra, hogy június 21-én hatályba lépett a polgárőrségről szóló törvény módosítása, amely lehetővé teszi a 14 és 18 év közötti fiatalok bevonását az…

Read More

Tasnádi: a kormány kiemelten támogatja a polgárőrséget

Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke

A polgárőrség kiteljesíti a rendészeti tevékenységet, és jelentős szerepe van a közbiztonság megszilárdításában – jelentette ki Tasnádi László, a Belügyminisztérium rendészeti államtitkára az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) szombati közgyűlésén. Az államtitkár dicséretesnek nevezte, hogy az önkormányzatok egyre inkább igénybe veszik a polgárőrök munkáját, és méltatta azt is, hogy megkezdődött a fiatalok bevonása a munkába. Jelezte: a kormány kiemelten támogatja a polgárőrséget. A 2014-es költségvetési támogatáshoz hasonló összeget szeretnének biztosítani a készülő új büdzsében is – mondta Tasnádi. Papp Károly országos rendőrfőkapitány arról beszélt, hogy az OPSZ programjai célba találtak. A…

Read More