A vádirat szerint mintegy 460 millió forint forgalmi adót és járulékot nem fizettek be azok az őrző-védő cégek, amelyek vezetőinek pere hétfőn kezdődött el a Szegedi Törvényszéken. A négy férfit bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével és más bűncselekményekkel vádolja az ügyészség. A vádirat szerint az első- és a másodrendű vádlott 1998-tól foglalkozik őrzés-védelemmel. A két férfi 2013-ban és 2015-ben vásárolt meg egy-egy országszerte tevékenykedő, őrzés-védelemmel foglalkozó céget. A harmadrendű vádlottal 2015-ben ismerkedtek össze, és megállapodtak abban, hogy a férfi valótlan tartalmú alvállalkozói számlákat biztosít…
Read MoreCímke: őrző-védő
NAV: százmilliós adóbírságot szabtak ki egy fiktív őrző-védő cégre
Nagy összegű számlákat fogadott be őrzés-védelmi tevékenységről és távfelügyeletről egy cég, de nem nyújtott semmilyen szolgáltatást, emiatt mintegy százmillió forint adóbírságot szabtak ki rá – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A NAV revizorai a cég telephelyeinek ellenőrzésekor egyáltalán nem találtak őrzés-védelemhez, távfelügyelet ellátáshoz szükséges eszközöket, embereket. A fiktív tevékenységet bizonyította az is, hogy az ellenőrzéssel egyidőben a társaság felbontotta a telephelyeinek, székhelyének őrzésére vonatkozó szerződését, és más céggel sem kötött újat – közölték. Az őrnaplóban szereplők a vizsgált társaságot nem ismerték, telephelyein, székhelyén sohasem jártak, munkát ott nem…
Read MoreMár megint elítéltek néhány őrző-védő cég vezetőjét
Egytől három évig terjedő szabadságvesztést szabott ki a Pécsi Ítélőtábla öt vádlottal szemben hétfői jogerős határozatában, mert az általuk irányított őrző-védő cégek nem fizették munkavállalóik után az adókat, illetve a járulékokat, és ezzel több mint 200 millió forint kárt okoztak a költségvetésnek. A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség közleményében azt írták: az ügy most jogerősen elítélt öt vádlottja közül ketten 2012-ben elhatározták, hogy olyan szervezetet hoznak létre, amelyen belül nem minden dolgozó után fizetik meg az adókat és a járulékokat. E tevékenységhez olyan alvállalkozókat kerestek, akik az utasításaiknak megfelelően, havi bérezés mellett…
Read MoreIdén a NAV a katásokra, a webáruházakra és az őrző-védő cégekre is összpontosít
Idén kiemelt figyelmet fordít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) többek között a katásokra, a webáruházakra, az őrző-védő cégekre, a nemzetközi tranzakciókra, valamint a legnagyobb személyi jövedelemadó visszaigénylőkre is – közölte az EY. A nemzetközi tanácsadó cég szerint a NAV közzétette a 2022-re vonatkozó ellenőrzési tervét, amelynek értelmében a hatóság a jelentős költségvetési kockázatot hordozó tevékenységekre koncentrál, ezért vizsgálják egyebek mellett a webáruházakat, a gépjárműkereskedőket, az ingatlanközvetítőket, a vendéglátóhelyeket, a futárokat és a taxisokat. Ezen felül célzott kockázatelemzésen alapuló ellenőrzések irányulhatnak a nagy élőmunkaerő-igényű foglalkoztatással összefüggő csalárd adózói magatartás feltárására,…
Read MoreMár megint egy vagyonvédelmi cég vezetője ellen indult eljárás költségvetési csalás miatt
Egy vagyonvédelmi cég vezetője ellen indult eljárás költségvetési csalás miatt, aki egy erre szakosodott bűnszervezet szolgáltatásait igénybe véve kerülte el az általános forgalmi adó és más közterhek befizetését – közölte a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője. Szanka Ferenc közölte, a férfit és társát, aki a céghálóban fontos szerepet játszó egyik vállalkozást irányította, bűnszervezetben elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével gyanúsítják. A gyanú szerint az országszerte működő őrző-védő cégek munkavállalóit fiktíven más társaságokhoz jelentették be. A bűnszervezet többlépcsős céghálót hozott létre, melynek legalsó szintjén a foglalkoztatással járó közterheket és…
Read MoreA magyar katonákról és kutya bajtársaikról nyílt időszaki tárlat a hadtörténeti múzeumban
„Négylábú bajtársak – katonák és kutyák” címmel új időszaki kül- és beltéri fotókiállítás nyílt Budapesten, a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban. Az intézmény közleménye szerint a tárlaton az Osztrák-Magyar Monarchia időszakától napjainkig mutatják be a hadsereg kötelékében szolgáló és a katonák mellé bajtársnak szegődő kutyákat. Vannak fotók az első világháborúban szolgálatot teljesítő egészségügyi és vontató kutyákról, a Magyar Néphadsereg határőr kutyáiról, valamint napjainkban a Magyar Honvédség kötelékében szolgáló robbanóanyag-kereső, járőr- és őrző-védő kutyákról, kiképzőikről és gazdáikról. A tárlatot március 28-ig lehet megtekinteni a budai Várban, a Kapisztrán téren lévő Hadtöréneti Intézet és…
Read MoreŐrző-védő cégek vezetői ellen indult eljárás
Három őrző-védő cég vezetője ellen indult eljárás több száz millió forintos költségvetési csalás miatt, az ügyészség indítványozta letartoztatásukat – közölte a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője. Szanka Ferenc közölte, a cégvezetőket bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével gyanúsítják. A megalapozott gyanú szerint az országos kiterjedtségű, őrzésvédelemmel foglalkozó cégek vezetői azért, hogy a munkavállalóik után ne kelljen a közterheket, valamint a vállalkozások által nyújtott vagyonvédelemi szolgáltatás után áfát fizetni, egy a nyomozó hatóság által már korábban feltárt bűnszervezet segítségét vették igénybe. A megrendelők munkavállalóit fiktíven más társaságokhoz jelentették…
Read MoreOrosz agresszió: továbbra is Kijev elfoglalására törekszik a putyinista had
A jelentős veszteségek és egyes területeken az előrehaladás lassulása ellenére az Ukrajnát támadó orosz erők nem adják fel fő céljukat, a Kijev feletti ellenőrzés megszerzését – állapította meg az ukrán szárazföldi erők parancsnoksága. Közölték, hogy operatív adatok szerint az Ukrajna ellen múlt csütörtökön elindított nyílt agresszió kezdete óta az orosz erők mintegy 180 Iszkander típusú cirkálórakétát lőttek ki. Vasárnap az oroszok hat támadást indítottak – legfeljebb harminc rakéta kilövésével – továbbá négy légicsapást, javarészt Fehéroroszország légteréből. Az orosz légierő katonák és felszerelések szállítására használja a fehérorosz repülőtereket. A fehérorosz-ukrán határ…
Read MoreTizenhárom őrző-védő cég vezetője ellen indult eljárás milliárdos költségvetési csalás gyanúja miatt
Tizenhárom őrző-védő cég vezetője ellen indult eljárás, a gyanú szerint a vállalkozások több mint kétmilliárd forinttal károsították meg az állami költségvetést – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség szóvivője. Szanka Ferenc közölte, a pénzügyőrök és rendőrök ügyészi irányítással egy keddi összehangolt akcióban az országban több helyszínen 15 embert állítottak elő, és közülük hatot őrizetbe vettek költségvetési csalás bűntettének gyanúja miatt. A megalapozott gyanú szerint az őrzésvédelemmel foglalkozó cégek vezetői azért, hogy munkavállalóik után ne kelljen közterheket, illetve szolgáltatásaik után áfát fizetniük, igénybe vették egy a nyomozó hatóság által már korábban feltárt…
Read More