Nagy összegű számlákat fogadott be őrzés-védelmi tevékenységről és távfelügyeletről egy cég, de nem nyújtott semmilyen szolgáltatást, emiatt mintegy százmillió forint adóbírságot szabtak ki rá – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
A NAV revizorai a cég telephelyeinek ellenőrzésekor egyáltalán nem találtak őrzés-védelemhez, távfelügyelet ellátáshoz szükséges eszközöket, embereket. A fiktív tevékenységet bizonyította az is, hogy az ellenőrzéssel egyidőben a társaság felbontotta a telephelyeinek, székhelyének őrzésére vonatkozó szerződését, és más céggel sem kötött újat – közölték.
Az őrnaplóban szereplők a vizsgált társaságot nem ismerték, telephelyein, székhelyén sohasem jártak, munkát ott nem végeztek, a naplóban lévő aláírások nem tőlük származtak – tették hozzá.
Az adóellenőrzés a számlázó társaság gazdasági kapcsolatait is megvizsgálta és több cégből álló, őrző-védő, magánnyomozói tevékenység számlázására szolgáló hálózatot tárt fel. Megállapították, hogy a számlázott szolgáltatások fiktívek voltak, a számlákat csak az áfa levonására használták. Ezen kívül más cégtől befogadott bontási és földmunkaszámlák is fiktívnek bizonyultak – írták.
Ezek miatt több mint ötvenmillió forint adókülönbözetet állapítottak meg, 3,5 millió forint késedelmi pótlékot és csaknem 95 millió forint adóbírságot szabtak ki – áll a közleményben. A NAV 150 millió forintos követelés biztosítását rendelte el: zárolták az adózó bankszámláit, 37 gépjárművet és munkagépet foglaltak le, az ingatlanra pedig végrehajtási jogot jegyeztek be.
A cég lemondott fellebbezési jogáról, a több mint ötvenmillió forint adókülönbözetet megfizette, a fennmaradó tartozás rendezésére pedig 24 havi részletfizetést kért – áll a közleményben.