Újabb rekordévre számít a Rheinmetall

Armin Papperger Rheinmetall

Újabb bevételi rekordot ér el a Rheinmetall 2023-ban a német védelmi ipari és technológiai vállalat vezérigazgatójának várakozása szerint. Armin Papperger, a Magyarországon is tevékenykedő cég vezetője egy pénteken ismertetett interjúban elmondta, hogy 20 és 30 százalék közötti árbevétel-növekedésre számítanak, ami azt jelenti, hogy „2023 újabb rekordév lesz” a több mint 130 éves vállalat történetében. Egyedül a német szövetségi kormány védelmi beruházási programja révén nagyjából 10 milliárd euró bevételre tehetnek szert. A német hadsereg (Bundeswehr) fejlesztését szolgáló projektek nemcsak Puma páncélozott gyalogsági harcjárművek gyártásáról szólnak, egy sor egyéb megállapodást is aláírtak…

Read More

Orosz agresszió: Putyint meglepte a NATO és az EU egysége

Christine Lambrecht, Németország védelmi minisztere (középen)

A NATO és Európai Unió bebizonyította egységét és eltökéltségét, Vlagyimir Putyin orosz elnök pedig nem számolt ezzel, amikor elkezdte valóra váltani nagyhatalmi fantáziáit – jelentette ki Christine Lambrecht német védelmi miniszter szerdán a kelet-romániai Kogalniceanu légi támaszponton, ahol román kollégája, Vasile Dincu társaságában felkereste a NATO-parancsnokság alatt szolgáló német katonákat. „Putyin brutálisan megtámadta Ukrajnát, elfogadva, hogy a háború miatt lesznek szenvedő, erőszaknak kitett, menekülő, otthonaikat elhagyni kényszerülő emberek” – idézte a német minisztert az Agerpres hírügynökség. Lambrecht elismeréssel beszélt a szabadságért, a békéért, a demokráciáért harcoló ukránokról és azt mondta:…

Read More

Egy puma karmai közül mentette meg kisfiát egy anya Kaliforniában

puma

Egy puma karmai közül mentette meg az otthonuk kertjében játszó ötéves fiát egy anya Kaliforniában. A fiú a Los Angelestől nyugatra fekvő Santa Monica-hegységben, Calabasasban lévő otthonuk kertjében játszott, amikor a ragadozó rátámadt – írja a BBC hírportálja. A puma keresztülrángatta a gyereket a gyepen, ám a fiú édesanyja kirohant a házból és puszta kezével kezdte ütni az állatot, amíg az el nem engedte a fiát. A gyerek a fején és a felsőtestén szenvedett sérüléseket, de az állapota stabil. Egy Los Angeles-i kórházban ápolják. Patrick Foy, az amerikai hal- és vadvédelmi szolgálat…

Read More

Az olimpia, amelyre egy egész hadsereg vigyáz

London

Az olimpia ősidők óta elvileg a békés vetélkedés, a fegyverek elhallgatásának ideje – a pénteken kezdődő londoni nyári olimpiai játékok békéjére és biztonságára azonban egy teljes hadseregnyi katona ügyel, jelezve, hogy a brit hatóságok kiemelt terrorveszélyeztetettségű eseménynek tartják világ legnagyobb sportrendezvényét.

Read More

Olimpiai biztonság: már a légierő ellenőrzi Londoni légterét

Átvette szombaton London és egész Délkelet-Anglia légtérforgalmának ellenőrzését a brit királyi légierő (RAF), amelynek – miniszterelnöki parancs esetén – joga lesz megsemmisíteni olyan azonosítatlan repülőgépeket, amelyek a hadsereg és az elhárító szakszolgálatok megítélése szerint a két hét múlva kezdődő londoni olimpiai játékok biztonságát fenyegetik.

Read More