Ádáz harcok dúlnak a Donyecki megyei Bahmuttól délre lévő, az ukrán erők által szeptember 17-én visszafoglalt Kliscsijivka településnél — közölte az ukrán keleti haderőcsoport szóvivője. Illja Jevlas szavai szerint különösen a helyi vasút mentén zajlanak harcok annak megszerzéséért, a területet mindkét oldal ágyúzza. A szóvivő előző nap számolt be arról, hogy a Bahmut és Horlivka közötti autópályát már az ukrán erők tartják tűzellenőrzés alatt, így az orosz egységek ellátása ebben az irányban jelentősen megnehezült. A vasúti vonalakat azonban továbbra is az orosz csapatok tartják ellenőrzésük alatt. A sínek Kliscsijivka és…
Read MoreCímke: rakéta-sorozatvető
Orosz agresszió: London hosszú hatótávolságú rakétákat szállít Ukrajnának
Nagy-Britannia hosszú hatótávolságú rakétákkal látja el az ukrán fegyveres erőket – közölte Ben Wallace brit védelmi miniszter. Wallace a londoni alsóház képviselőinek adott tájékoztatásában elmondta: Rishi Sunak miniszterelnökkel egyetértésben a brit védelmi tárca úgy döntött, hogy Storm Shadow típusú rakétákat szállít Ukrajnának. A gyártó által szolgáltatott adatok szerint e fegyvertípus hatótávolsága 250 kilométer. A brit védelmi miniszter ismertetése szerint e rakétatípus kizárólag hagyományos töltetek szállítására alkalmas, hosszú hatótávolságú precíziós eszköz, amely kiegészíti az Ukrajnának már korábban átadott hasonló fegyverek, köztük a Himars és a Harpoon rakéták nyújtotta védelmi képességeket. Ben…
Read MoreA Wagner-zsoldosok a rég lerombolt bahmuti városházára tűzték ki az orosz zászlót
Szerhij Cserevatij, az ukrán keleti fegyveres erők szóvivője egy tévéműsorban elismerte, hogy a Wagner orosz zsoldoscsoport valóban kitűzött egy orosz zászlót a Donyeck megyei Bahmutban a városházára, a hivatali épület azonban szavai szerint már régóta megsemmisült. A szóvivő elismerte, hogy Jevgenyij Prigozsin, a Wagner-csoport alapítója valószínűleg járt Bahmutban. „Zászlókat tűz ki olyan épületekre, amelyek fizikailag régóta nem léteznek, mint például közlése szerint a városházára, amely egyszerűen megsemmisült” – fogalmazott Cserevatij. Hangsúlyozta, hogy továbbra is Bahmut áll az orosz hadsereg – elsősorban a Wagner-csoport – támadásainak középpontjában. „Csak az elmúlt 24…
Read MoreBrit miniszterelnök: biztonsági garanciákat kell adni Ukrajnának
A brit miniszterelnök szerint NATO-szabványoknak megfelelő védelmi kapacitásokat és biztonsági garanciákat kell nyújtani Ukrajnának a jövőbeni orosz támadások elrettentése végett. Rishi Sunak szerint a tartós ukrajnai béke eléréséhez a nemzetközi jog megerősítésére van szükség, valamint olyan új keretrendszerre, amely hosszú távra megteremti Ukrajna biztonságát. A londoni miniszterelnöki hivatal ismertetése szerint Sunak ennek érdekében olyan új NATO-charta kidolgozására tesz javaslatot, amely védelmet nyújt Ukrajnának a jövőbeni orosz agresszió ellen. A brit kormányfő szerint Ukrajnát magasan fejlett, NATO-normáknak megfelelő védelmi kapacitásokkal is fel kell szerelni, és meg kell mutatni azt is, hogy a…
Read MoreOrosz agresszió: London nagyobb hatótávú fegyverekkel látja el Ukrajnát
Nagy-Britannia lesz az első ország a szövetségesek közül, amely hosszabb hatótávolságú fegyverekkel látja el Ukrajnát. Olyan új chartára is szükség lesz, amely elősegíti Ukrajna biztonságának védelmét az ukrán NATO-csatlakozásig hátralévő időben –– mondta Rishi Sunak brit miniszterelnök az 59. Müncheni Biztonsági Konferencián. Sunak, akinek felszólalását a Downing Street ismertette, egyenes utalást tett ugyanakkor arra, hogy London a közeljövőben nem készül nyugati harci repülőgépek ukrajnai szállítására. Részletek nélkül úgy fogalmazott azonban: a brit kormány kész támogatni bármely más országot olyan repülőgépek átadásában, amelyeket Ukrajna „már ma használni tud”. Hozzátette: ki kell képezni ukrán…
Read MoreLengyelország dél-koreai tüzérségi rakétarendszereket vásárol
Aláírta a K239 Csunmu típusú dél-koreai tüzérségi rakétarendszerek beszerzéséről szóló keretszerződést szerdán Varsóban Mariusz Blaszczak lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter dél-koreai hivatali partnere, Li Dzsong Szup jelenlétében. A szerződés értelmében Lengyelország 288 darab K239 Csunmu rakétavetőt szerez be, az első 18-at Dél-Korea jövőre szállítja. A rakéták hatótávolsága 80-290 kilométer. Lengyel gyártmányú Jelcz indítójárművekre szerelik őket. A szerződés lengyelországi beszállítók által gyártandó kiegészítő elemekre is kiterjed. „Az orosz invázió elleni hatékony ukrán védekezés elemzése megmutatta, hogy milyen nagy jelentősége van a tüzérségnek, ezért döntöttünk a lengyel tüzérség, különösen a rakétatüzérség megerősítéséről” –…
Read MoreOrosz agresszió: London az ideivel azonos vagy még több katonai segélyt nyújt Ukrajnának jövőre
London az ideivel azonos vagy még nagyobb értékű katonai segélyben részesíti Ukrajnát 2023-ban – közölte Liz Truss brit miniszterelnök hivatala. A Downing Street nyilatkozata szerint Truss az ENSZ Közgyűlésének ülésszakán felszólalva jelenti be a brit kormány újabb kötelezettségvállalását Ukrajna katonai segélyezésére. A londoni miniszterelnöki hivatal által ismertetett adatok szerint Nagy-Britannia az idén 2,3 milliárd font (több mint 1050 milliárd forint) értékben nyújt katonai támogatást Ukrajnának, és ezzel az ukrán fegyveres erők második legnagyobb katonai támogatója az Egyesült Államok után. Nagy-Britannia 2015 óta 27 ezer ukrán katonának nyújtott kiképzést, és az…
Read MoreOrosz agresszió: visszakapcsolták az orosz támadások miatt leállt energiablokkot a zaporizzsjai atomerőműben
Újra rákapcsolták az ukrán elektromos hálózatra a zaporizzsjai atomerőműnek azt az energiablokkját, amely csütörtökön kapcsolódott le az orosz csapatok ágyúzása miatt – közölte az ukrajnai atomerőműveket üzemeltető Enerhoatom vállalat. „A zaporizzsjai atomerőmű 5-ös számú erőművi blokkja, amely tegnap az orosz megszálló erők újabb aknavetős támadása következtében lekapcsolt, 13 óra 10 perckor csatlakozott az elektromos hálózathoz, és fokozatosan növekszik a teljesítménye” – írta az Enerhoatom. Jelentése szerint az atomerőműben jelenleg két blokk üzemel, amelyek Ukrajna szükségleteire termelnek áramot. A berendezések és a biztonsági rendszerek működésével kapcsolatban nincs az ukrán vállalatnak információja…
Read MoreOrosz agresszió: heves harcok Ukrajna déli részén
Heves harcok dúlnak a dél-ukrajnai, javarészt orosz megszállás alá került Herszon megyében, a régió központjában, Herszonban gépkarabély-lövések sorozata hallatszott, az orosz erők közben ágyúzzák a déli és a keleti országrészeket, és partizánok után kutatnak az elfoglalt településeken – írta az Ukrajinszka Pravda hírportál. Herszon megyében az elmúlt napon folyamatosan harci cselekmények zajlottak. A lakosok automata gépfegyverek sorozatlövéseit hallották a megyeszékhely, Herszon utcáin, az oroszok magánházakat kutattak át partizánokat keresve. A régióban a humanitárius helyzet válságos. A háború kezdete óta 2617 polgári objektum rongálódott meg a térségben, ezek jelentős része lakóépületek,…
Read More