Úzvölgyi katonatemető: Az EMSZ az újabb keresztek kihelyezői és a hatóságok ellen is feljelentést tesz

Úzvölgyi katonatemető

Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) szerint nemcsak történelemhamisítás, hanem a sírgyalázás, az etnikai feszültségkeltés és az uszítás büntetőjogi tényállását is kimeríti az, hogy szombaton a Nemzet Útja (Calea Neamului) nevű román szervezet hívei 150 fakeresztet állítottak fel az úzvölgyi katonatemetőben, ezért a párt feljelenti az elkövetőket és az akciót tétlenül szemlélő rendvédelmi szervek vezetőit. A párt a közleményében leszögezte: az Úzvölgyében korábban illegálisan felállított betonkeresztek elbontását érvényes bírósági döntés rendelte el, az újabb keresztek felállítására nem kért és nem is kapott engedélyt a Calea Neamului egyesület. Az EMSZ rámutatott: a…

Read More

Duda: megváltozott a térség biztonsági helyzete

Andrzej Duda lengyel elnök és Gitanas Nauseda litván elnök

Megváltozott a térség biztonsági helyzete annak bejelentésével, hogy Fehéroroszországba telepítik a Wagner orosz fegyveres csoportot és az orosz atomfegyvereket, és a NATO-ban konkrét, határozott döntéseknek kellene születniük erre válaszul – jelentette ki Andrzej Duda. A lengyel elnök és Gitanas Nauseda litván elnök a júliusban Vilniusba tervezett NATO-csúcstalálkozót megelőző, magas szintű hágai találkozóról érkezett Kijevbe, ahol Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel találkoztak. Duda aláhúzta: Lengyelország és Litvánia mindent megtesz annak érdekében, hogy a vilniusi csúcson világos perspektívát adjanak Ukrajnának a NATO-tagsághoz vezető úton. Nauseda hangsúlyozta, hogy a csúcstalálkozón „meg kell nyitni Kijev…

Read More

Orosz agresszió: Varsó fegyverszállítmányokkal támogatja az ukrán rendvédelmi alakulatokat

Mariusz Kaminski lengyel belügyminiszter

Varsó fegyverszállítmányokkal támogatja az ukrán rendvédelmi alakulatokat, és segít a sérültek kezelésében is – jelentette be Mariusz Kaminski lengyel belügyminiszter az ukrán hivatali kollégájával tartott sajtótájékoztatón. Az Ihor Klimenko ukrán belügyminiszterrel folytatott tárgyalásokat követő sajtóértekezleten Kaminski elmondta: Lengyelország konkrét módon fogja támogatni az ukrán belügyi tárcának alárendelt alakulatokat – a Nemzeti Gárdát, a rendőrséget és a határőrséget -, amelyek az ukrán hadsereg mellett részt vesznek a védelemben. „Nemsokára elkezdjük a fegyverszállításokat (…), több ezer gépkarabélyról, több millió darab töltényről lesz szó, amelyek lehetővé teszik az ukrán és az európai szabadság…

Read More

Putyin egységre szólított fel a belső árulással szemben

Putyin

Egységre szólított fel a belső árulással szemben és kemény fellépést helyezett kilátásba a fegyveres lázadás résztvevőivel szemben Putyin. Bejelentette, hogy a fegyveres erők parancsot kaptak a lázadás szervezőinek „semlegesítésére” és hogy az árulás résztvevőit elkerülhetetlenül felelősségre fogják vonni. Közölte, hogy Moszkvában, valamint a moszkvai és más régióban terrorellenes intézkedéseket vezetnek be. Az elnök szerint határozott erőfeszítések történtek a Rosztov-na-Donuban kialakult „bonyolult” helyzet stabilizálására is, ahol a polgári és katonai hatóságok munkáját hatékonyan akadályozzák. „Oroszország elnökeként és főparancsnokaként, Oroszország polgáraként mindent megteszek az ország védelmében, az alkotmányos rend, a polgárok életének,…

Read More

Erdogan: Svédország ne várjon más hozzáállást Törökországtól

Recep Tayyip Erdogan

Svédország egyáltalán ne várjon más hozzáállást Törökországtól a NATO-csatlakozását illetően a júliusi vilniusi NATO-csúcstalálkozón – jelentette a török sajtó Recep Tayyip Erdogan török elnök szavaira hivatkozva. Erdogan Azerbajdzsánból hazatérőben a repülőn nyilatkozott török újságíróknak. Ankara a svéd NATO-csatlakozással kapcsolatban határozottan kitart álláspontja mellett, hogy mindaddig nem támogatja az ország felvételét, amíg szerinte Stockholm nem lép fel határozottabban a terrorizmus, különösképp a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) terrorszervezet ott élő tagjai ellen. Törökország egyúttal számos PKK-tag kiadatását is követeli. Az NTV török hírtelevízió szerdai beszámolója szerint a török államfő az interjúban rámutatott, hogy miközben…

Read More

Lengyelország 365 fehérorosz ellen hirdet szankciókat

Andrzej Poczobut

Lengyelország további 365 fehérorosz ember ellen hirdet szankciókat Andrzej Poczobut fehéroroszországi lengyel újságíró és kisebbségi jogi aktivista bebörtönzése után – közölte a lengyel belügyi tárca. A minisztérium közleményében arra utalnak, hogy a fehérorosz legfelsőbb bíróság elutasította Andrzej Poczobut fellebbezését, fenntartva a korábban kiszabott nyolcéves börtönbüntetését. Rámutatnak Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök rezsimjének más bírálóit ért üldöztetésekre is. Ezzel összefüggésben 365 fehérorosz állampolgárt, köztük 159 parlamenti képviselőt írtak fel a lengyel belügyminisztérium szankciós listájára – közölték. Mint hozzátették, a listára a minszki parlament többi tagja már korábban felkerült. A varsói belügyminisztérium által közzétett…

Read More

Oroszország is szankciózik

orosz külügyminisztérium

Oroszország félezer amerikaitól vonta meg a beutazás jogát, nemkívánatosnak nyilvánította a Greenpeace tevékenységét és körözést adott ki a Nemzetközi Büntetőbíróság ügyésze ellen. Ötszáz amerikai állampolgártól, köztük Barack Obama volt amerikai elnöktől tagadta meg a beutazás jogát Oroszország pénteken, válaszul az ellene rendszeresen bevezetett amerikai szankciókra – közölte az orosz külügyminisztérium. „Válaszul a Joe Biden kormánya által rendszeresen bevezetett oroszellenes szankciókra, amelyek Washington szándéka szerint arra irányulnak, hogy Oroszországnak a lehető legnagyobb kárt okozzák, személyesen érintve országunk tisztviselőit és egyszerű állampolgárait, ellenintézkedésként 500 amerikai számára záratik le a belépés az Oroszországi…

Read More

Háborúpárti orosz írót robbantottak fel az autójában, a sofőrje nem élte túl

Pokolgépes robbantásban autójában megsebesült szombaton Zahar Prilepin orosz író, sofőrje meghalt – közölték a helyi rendvédelmi szervek a TASZSZ orosz hírügynökséggel. Megerősítette a bejelentést az orosz belügyminisztérium is. A közlések szerint a háborúpárti, putyinista, önmagát hazafiasként pozicionáló írók csoportjához tartozó Prilepin ellen Nyizsnyij Novgorodban, Moszkvától négyszáz kilométerre keletre követtek el merényletet. A mentőszolgálat beszámolója szerint a robbanószerkezetet Prilepin autójának aljára erősítették. A jármű a robbanáskor a levegőbe repült. A 47 éves író súlyosan megsebesült, de eszméleténél maradt. Oroszország Ukrajna ellen indított háborújának támogatása miatt Prilepin 2022 februárja óta szerepel az…

Read More

Orosz agresszió: Rakétacsapást mértek a Donyeck megyei Szlovjanszkra, sok az áldozat

Orosz erők rakétacsapást mértek hétfőn a Donyeck megyei Szlovjanszk városára

Az orosz erők rakétacsapást mértek hétfőn a Donyeck megyei Szlovjanszk városára, az eddigi adatok szerint két helyi lakos vesztette életét és legalább 29-en sérültek meg – közölte Pavlo Kirilenko, a régió kormányzója. „Egy újabb nap, amely az Oroszországi Föderáció terrorjával kezdődött. Az agresszor állam a mi Szlovjanszk városunkat lőtte. Vannak halottak, és különböző súlyosságú sebesültek. Minden szolgálat a helyszínen dolgozik, segítséget nyújtanak és takarítják a romokat” – írta Volodimir Zelenszkij. Az államfő videofelvételt is közzétett a becsapódások helyszínéről, a képeken romokban álló épületek és kigyulladt autók láthatók. Zelenszkij azt hangoztatta,…

Read More