Amszterdamban több százan tiltakoztak a LMBTQI-személyeket érő erőszak ellen

LMBTQI Amszerdam

A hollandiai Amszterdamban több százan vettek részt egy, az LMBTQI-személyeket érő erőszak elleni tüntetésen – írta az NLTimes.nl. A tüntetést az váltotta ki, hogy szombaton egy Uber-sofőr állítólag bántalmazott egy nőt, akit párjával az Amsterdam Pride rendezvényről fuvarozott haza. A megtámadott nő egyik barátja úgy nyilatkozta a sajtónak, hogy a sértett agyrázkódást, arc- és idegrendszeri sérüléseket szenvedett. A rendőrség megerősítette, hogy az incidens megtörtént, de a vizsgálat lefolytatása előtt nem tekinti LMBTQI-ellenes erőszaknak – írta a hírportál. A tüntetésen a sérült nő is felszólalt. Többek között elmondta, hogy megtámadása több…

Read More

Leszerelték és letartóztatták a várandós nőt megtámadó katonát

bilincs

Elrendelte a letartóztatását a Debreceni Törvényszék katonai tanácsa annak a férfinek, aki hétfőn megtámadott egy várandós nőt Miskolcon – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség. A megalapozott gyanú szerint a katona június 20-án délután, Miskolcon egy várandós nőt követett, mögé lépett, lehúzta a földre, és fojtogatni kezdte. Behúzta a sértettet egy erdős részre és “szexuális cselekményt akart vele végezni”, de a nőnek sikerült felhívnia a segélyhívó központot, ezért a férfi elmenekült. A nő több testtáján horzsolásos, könnyű sérüléseket szenvedett a szörnyű “élményen” kívül. A nyomozó ügyészség szexuális erőszak bűntette miatt gyanúsítottként…

Read More

Zajlott az élet Szilveszterkor is

Tűzijáték

  A mezőtúri rendőrök a bejelentéstől számított két órán belül elfogták azt a férfit, aki több láncfűrészt vitt magával egy helyi ingatlan garázsából. A Mezőtúri Rendőrkapitányságra érkezett bejelentés egy helyi lakostól, mert ismeretlen tettes az ingatlana garázsából eltulajdonított három benzinmotoros láncfűrészt. A bejelentéstől számított két órán belül a rendőrök elfogták és elszámoltatták azt a 23 éves férfit, aki a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható. Kihallgatást követően a nyomozó hatóság a terhelt őrizetbe vételéről határozott, a későbbiekben előterjesztést tesznek letartóztatása indítványozására. Az egyik láncfűrészt már visszakapta a sértett, a másik kettőt még…

Read More

Tűzoltó szövetség: a legtöbb otthoni tűzeset megelőzhető

lakástűz

A legtöbb otthoni tűzeset megelőzhető lenne – hívta fel a figyelmet a Magyar Tűzoltó Szövetség. Azt írták: a hűvösebb idő kezdetével, jellemzően ősztől egyre gyakoribbak a kisebb-nagyobb otthoni tűzesetek, hiszen a sütés-főzés, a fűtés, de a dohányzás kapcsán is adottak az égés feltételei. A Magyar Tűzoltó Szövetséget a tűzmegelőzési és az ezt elősegítő társadalmi tájékoztatási küldetésében a Philip Morris Magyarország is támogatja. A vállalat nagy hangsúlyt fektet a dohányzással kapcsolatos ártalomcsökkentéssel – első sorban a leszokás fontosságával – összefüggő tájékoztatásra, illetve a füst nélküli technológiákról szóló hiteles információk elérhetővé tételére,…

Read More

Több mint egy óráig elérhetetlen volt a rendőrség és a mentők segélyhívó száma Németország nagy részén

112 segélyhívó

Több mint egy óráig elérhetetlen volt a rendőrség, valamint a mentőszolgálat és a tűzoltóság közös központi segélyhívó száma csütörtökön kora reggel Németország nagy részén. A rendőrség 110-es, és a mentőszolgálat és a tűzoltóság 112-es közös segélyhívó számát üzemeltető Deutsche Telekom távközlési szolgáltató adatai szerint a fennakadás 4:30-tól 5:40-ig tartott. A fennakadás oka egyelőre ismeretlen. A rendőröket, a mentőket és a tűzoltókat a 16 tartomány közül 11-ben nem lehetett felhívni, köztük Berlinben, Hamburgban, Baden-Württembergben és Szász-Anhaltban. Alsó-Szászországban a rendőrség és a kórházak nyilvános telefonvonalai is süketek voltak. A fennakadásról mindenütt igyekeztek…

Read More

Kötelező lesz a fedélzeti segélyhívó

A gyártóknak 2018. március 31-től minden új személy- vagy kisteherautót fel kell szerelniük olyan fedélzeti segélyhívóval, amely a jármű balesete esetén automatikusan értesíti a mentőket – erről döntöttek az Európai Parlamentben. Az Európai Parlament sajtószolgálatának közleménye szerint a kontinens útjain tavaly 25 700-an vesztették életüket. Az új segélyhívó – a becslések szerint – akár tíz százalékkal is csökkentheti a halálos áldozatok számát. A fedélzeti automatikus e-segélyhívó rendszer súlyos közúti baleset esetén a 112-es segélyhívó számon értesíti a mentőket. A mentők az információk alapján azonnal be tudják azonosítani a szükséges segítség jellegét…

Read More

Életet is menthet az idősgondozó mobiltelefon

Egyedül élő időskorú szeretteinket a nap 24 órájában szeretnénk biztonságban és jó kezekben tudni, hiszen csak akkor lehetünk igazán nyugodtak, ha tudjuk, hogy van, aki azonnal segít nekik, ha baj történne. Ha netán megcsúsznak és elesnek a fürdőszobában, vagy a kertben kertészkedés közben rosszul lesznek. Mivel azonban nem lehetünk velük mindig, az idősgondozó mobiltelefon és a hozzá tartozó SOS karperec jelenthet biztonságot és megoldást, mely egyetlen gomb lenyomásával azonnali segítséget hív. Szüleink, nagyszüleink sokszor idegenkednek a bonyolult telefonoktól és technológiáktól, emiatt pedig nem is hajlandók használni azokat. A Young B.T.S.…

Read More

Hárommilliárd forintból segélyhívó központ épül ki Miskolcon

Hárommilliárd forintból Miskolcon épül ki a 112-es telefonszámon hívható országos segélyhívó egyik bázisa, amely csaknem ötszáz embernek ad majd munkát – jelentette be Kriza Ákos (Fidesz-KDNP), a borsodi megyeszékhely polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Read More