Orosz agresszió: Kuleba szerint a donbászi csata a második világháborúra fog emlékeztetni

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter

Oroszország Donbász térségében várható offenzívája, nagyszabású hadműveleteivel, harckocsik, repülőgépek és páncélozott járművek ezreivel a második világháborút fogja idézni – figyelmeztetett Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter. Kuleba sajtótájékoztatóján arra kérte a NATO-t, hogy biztosítson több fegyvert Ukrajnának, és segítsen a háború sújtotta országának megakadályozni Oroszország további atrocitásait. Ha a Nyugat napokon belül nem nyújt segítséget Ukrajnának, túl késő lesz – húzta alá. “Vagy most kapunk segítséget, és most napokról beszélek, nem hetekről, vagy a segítség túl későn érkezik és sokan meg fognak halni” – fogalmazott az ukrán külügyminiszter. Hangsúlyozta: párbeszédre van szükség…

Read More

Orosz agresszió: Stoltenberg szerint az oroszok nagy támadást terveznek Donbász elfoglalására

Jens Stoltenberg

Az orosz erők kivonása Kijev környékéről nem jelenti azt, hogy Moszkva feladta volna törekvéseit Ukrajnában; a civilek ellen elkövetett tömeggyilkosság Bucsa városban háborús bűn, nemzetközi jogba ütközik és a legalapvetőbb emberi jogok semmibe vételét jelenti – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár. A Bucsában és más ukrán városokban civilek ellen elkövetett mészárláshoz hasonló brutalitásra évtizedek óta nem volt példa Európában – húzta alá Stoltenberg. Hozzátette: a gyilkosságok teljes mértékben elfogadhatatlanok, elkövetőiket felelősségre kell vonni. “Attól tartok, még több szörnyűségnek lehetünk tanúi. Az oroszok ugyanis továbbra is uralják Ukrajna területének egy részét.…

Read More

Orosz agresszió: Nagy-Britannia élelmiszersegélyeket küld az orosz hadsereg által bekerített ukrajnai térségekbe

Liz Truss, brit külügyminiszter

Nagy-Britannia kétmillió font (~900 millió forint) értékben próbál élelmiszer-szállítmányokat eljuttatni olyan ukrajnai térségekbe, amelyeket az orosz hadsereg bekerített – közölte szombaton Liz Truss brit külügyminiszter. Truss tájékoztatása szerint az élelmiszersegélyeket az ukrán kormány kérte. A brit finanszírozással gyorssegélyként összeállított csomagban szárított és konzervélelmiszer, valamint ivóvíz van. A szállítmányok eljuttatására lengyelországi és szlovákiai raktárakat készítenek fel, a munka a jövő hét elején kezdődik. A brit külügyminiszter tájékoztatása szerint ezekből a raktárakból 25 teherautórakományt juttatnak el közúton és vasúton a leginkább rászoruló ukrajnai közösségeknek. A londoni külügyi tárca közölte: Ukrajnában becslések szerint 12…

Read More

Orosz agresszió: A román miniszterelnök szerint emberiesség elleni bűncselekmény amit az oroszok művelnek

Nicolae Ciuca román miniszterelnök

Emberiesség elleni bűncselekménynek nevezte Oroszország Ukrajna ellen indított háborúját, és háborús bűnöknek minősítette az orosz hadsereg polgári lakosságot érintő támadásait Nicolae Ciuca román miniszterelnök. A román kormányfő elmondta, hogy Oroszország az Ukrajna ellen indított, “törvénytelen, semmivel nem indokolható és ki nem provokált háborújával zárójelbe tette a nemzetközi jogot”, lábbal tiporva a nemzetközi szabályokat. “Elfogadhatatlan ez az agresszió, amely mérhetetlen szenvedést okozott, menekülthullámot indítva el Ukrajnából, miután az oroszok lakóházakat, kórházakat, óvodákat és iskolákat bombáztak le, akárcsak Csecsenföldön és Szíriában” – mondta a román kormányfő hozzátéve, hogy “ma ugyanezeket a rettenetes…

Read More

Orosz agresszió: Zelenszkij szerint új fal emelkedik Európában

Volodomir Zelenszkij ukrán államfő a Bundestagban

Európa közepén a szabad országok és a rabságban élők térségét felosztó fal emelkedik, amelynek ledöntéséhez Ukrajnának több segítség kell Németországtól – jelentette ki Volodomir Zelenszkij ukrán államfő a német szövetségi parlamentben (Bundestag). Az ukrán elnök videón közvetített beszédében kiemelte, hogy az Ukrajna elleni orosz támadás megelőzését szolgáló lépések elmaradása mind-mind megalapozták az Európát megosztó falat. Úgy vélekedett, hogy elmaradtak a többi között a preventív, megelőző szankciók Oroszország ellen, vagy éppen Ukrajna felvétele a NATO-ba, és azt mondta, hogy mivel mindig csak a gazdaság volt fontos, sok német cég a büntetőintézkedések…

Read More

Orosz agresszió: Brüsszel megduplázza az Ukrajnának szánt fegyverekre biztosított összeget

Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője. (Fotó: EPA/JULIEN WARNAND)

Az Ukrajnának biztosított fegyverek európai finanszírozásának megduplázását javasolta pénteken Josep Borrell, az Európai Unió külügyi főképviselője az Európai Unió állam- és kormányfőinek informális találkozóján Versailles-ban. Borrell a sajtó képviselőinek elmondta: “javaslatot tett az 500 millió eurós, fegyverbeszerzést támogató uniós hozzájárulás megduplázására az ukrán hadsereg számára az orosz invázióval szemben”. “Biztos vagyok benne, hogy a tagállami vezetők támogatni fogják” – mondta a külügyi főképviselő a találkozó második napi tanácskozása előtt. A finanszírozást az Európai Unió az Európai Békekeretből biztosítja. Az egy évvel ezelőtt létrehozott 5,6 milliárd eurós összegű, költségvetésen kívüli eszköz célja, hogy…

Read More

Zelenszkij ellenállásra buzdít

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök

The translator of the German newspaper Welt burst into tears while translating Zelensky’s latest video message. pic.twitter.com/KT9HUyKZMy — KyivPost (@KyivPost) February 27, 2022 Az ukránok addig harcolnak, ameddig csak kell, hogy felszabadítsák az országukat az orosz megszállóktól – szögezte le Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombat esti videoüzenetében. Élő adásban sírta el magát a német tolmács, miközben Zelenszkij beszédét fordította. “Ukrajna készsége megvédeni államát, egymás iránti szolidaritásunk és bátorságunk meghiúsította országunk megszállásának forgatókönyvét. Méltóképpen ellenállunk. Harcolni fogunk, ameddig az ország felszabadításáért kell. Még ha a gyermekek az óvóhelyen jönnek is világra,…

Read More

Orosz agresszió: a NATO szerint is komoly a helyzet

Jens Stoltenberg

A helyzet komolyságát mutatja, hogy Oroszország készültségbe helyezi a nukleáris erejét – jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, arra reagálva, hogy Vlagyimir Putyin az orosz nukleáris erők magas készültségi fokozatát rendelte el. Üzenetében Stoltenberg hangsúlyozta: Putyin döntése bizonyítja, hogy a szövetségeseknek, Észak-Amerikának és Európának össze kell tartaniuk, válaszul Oroszország “agresszív cselekedetére”. A NATO-főtitkár “szörnyű hibának” nevezte Moszkva lépését, és kijelentette: ha Oroszoroszág “folytatja agresszióját Ukrajnával szemben, súlyos árat fog fizetni ezért” az elkövetkezendő években. “Felszólítjuk Oroszországot, hogy állítsa le ezt az értelmetlen háborút” – fogalmazott. Stoltenberg vasárnap a CNN amerikai hírtelevízió…

Read More

Duda: fegyverszállításokkal is kell támogatni Ukrajnát

Andrzej Duda lengyel elnök

A Nyugatnak határozott és egységes választ kell adnia az ukrajnai orosz hadműveletre, Ukrajnát erőteljesebben kell támogatni, különösen fegyverszállításokkal – hangsúlyozta Andrzej Duda lengyel elnök a Bukaresti Kilencek (B9) nevű csoport pénteki varsói államfői csúcstalálkozóját megnyitó beszédében. Ukrajna orosz megtámadása után fontos kimutatni a kelet-közép-európai közösség egységét, mert a régió ma nagyon odafigyel arra, ami “a mindnyájunk számára testvéri Ukrajnában” történik – hangoztatta a lengyel elnök. Mint fogalmazott, csütörtökön a “nagy háborúnak 1945 óta nem látott démonjai” tértek vissza Európába. Az Ukrajnából érkező háborús képekért csakis “a putyini Oroszország” a felelős…

Read More