Emelte a brit elhárítás az észak-írországi terrorkészültség szintjét

Az eddigi jelentősről súlyosra emelte kedden a brit elhárítás (MI5) az észak-írországi terrorveszély elleni készültség szintjét. Az intézkedést Chris Heaton-Harris, az észak-írországi ügyek minisztere jelentette be Londonban. A terrorkészültségi szint módosításairól az MI5 saját hatáskörében, a kormánytól függetlenül dönt. A súlyos fenyegetettségi szint a hivatalos meghatározás alapján azt jelzi, hogy a brit elhárítás megítélése szerint nagy a valószínűsége terrortámadás elkövetésének vagy megkísérlésének Észak-Írországban. Ennél egy magasabb készültségi szint van, a kritikus, amelyet akkor léptetnek érvénybe, ha a szakszolgálatoknak küszöbönálló terrortámadás veszélyéről van konkrét értesülése. Heaton-Harris tájékoztatása szerint a készültségi szint…

Read More

Szabotázs a tenger alatt: A német védelmi miniszter türelemre int

Boris Pistorius

Be kell várni az Északi Áramlat orosz földgázvezeték-rendszernél történt robbantások ügyében végzett hivatalos vizsgálatok eredményét – mondta a német védelmi miniszter az esetről megjelent sajtóértesülések kapcsán. Boris Pistorius a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádiónak nyilatkozva kiemelte, hogy elhamarkodott döntést hozna, aki csupán sajtóértesülések alapján vonna le következtetéseket az Oroszországot Németországgal közvetlenül összekötő vezetékrendszer elleni szabotázsakcióból. Mint mondta, nagy érdeklődéssel olvassa a médiajelentéseket, de bevárja, hogy a hivatalos vizsgálati eredmények alapján mi igazolódik be belőlük, ezért nem is foglalkozik olyan „hipotetikus” kérdésekkel, hogy az eset miként befolyásolhatja a német kormány és az…

Read More

Orosz külügy: Moszkva támadásként értelmezi a Dnyeszter menti „békefenntartóinak” veszélyeztetését

Cobasna - orosz lőszerraktár Moldovában

Figyelmeztetést adott ki pénteken az orosz külügyminisztérium, amely szerint Oroszország ellene irányuló támadásként értelmez majd minden olyan lépést, amely fenyegetést jelent a Moldova Dnyeszter menti területein állomásozó orosz békefenntartók számára. „Azzal kapcsolatban, hogy Ukrajna és a Dnyeszter-mente határának közelében az orosz védelmi minisztérium ukrán alegységek személyi állományának és katonai felszerelésének jelentős összpontosulását észlelte, amelyet a tüzérség lőállásokba telepítése kísért, valamint példátlan mértékben nőttek az ukrán fegyveres erők pilóta nélküli repülőgépeinek a Dnyeszter menti terület feletti repülései, figyelmeztetjük az Egyesült Államokat, a NATO-tagállamokat és ukrán pártfogoltjaikat, hogy ne tegyenek újabb kalandor…

Read More

Ukrán elnöki iroda: Kijevnek nincs köze az oroszországi dróntámadásokhoz

Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója

Ukrajna nem mér csapásokat Oroszország területére – jelentette ki Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója, reagálva azokra az orosz vádakra, amelyek szerint Ukrajna drónokkal támadta meg az Oroszországi Föderáció régióit. Hozzátette, hogy Oroszországban nő a pánik és folyamatban a szétesés, és „ezek megnyilvánulása az azonosítatlan repülő tárgyak által az infrastrukturális létesítmények ellen elkövetett belső támadások számának növekedése”. Az Ukrajinszka Pravda hírportál emlékeztetett arra, hogy kedden robbanások történtek Oroszország krasznodari területén, majd tűz ütött ki egy olajfinomítóban, Moszkva szerint dróntámadások következtében. Ezen felül kétszáz négyzetkilométernyi légteret zártak le Szentpétervár…

Read More

Dezinfó: az orosz védelmi tárca szerint ukrán fegyveres provokáció készül Moldovában

Azov fegyveres alakulat

Az ukrán fegyveres erők egységei hamarosan provokációt hajthatnak végre a szakadár Dnyeszter menti terület ellen az Azov fegyveres alakulat bevonásával — állítja az orosz védelmi minisztérium. „A rendelkezésre álló információk szerint a kijevi rezsim a közeljövőben fegyveres provokációt készít elő a Dnyeszter Menti Moldáv Köztársaság ellen, amelyet az ukrán fegyveres erők alegységei hajtanak végre, köztük az Azov nacionalista formáció bevonásával” – írják a tárca által kiadott tájékoztatóban. A moszkvai védelmi minisztérium szerint az ukrán beavatkozás ürügyéül a Dnyeszter menti területen állomásozó orosz csapatok állítólagos támadása fog szolgálni. „Az invázióban részt vevő…

Read More

Maláj utasszállító: az orosz elnök dönthetett a maláj utasszállítót megsemmisítő rakéta átadásáról

A Malaysia Airlines MH17-es járatát 2014. július 17-én lőtték le Kelet-Ukrajna felett

Erős jelek utalnak arra, hogy Putyin személyesen döntött a maláj légitársaság MH17-es járatszámú repülőgépét megsemmisítő, földi telepítésű, BUK típusú légelhárító rakéta átadásáról a szakadároknak – közölte a Kelet-Ukrajna felett 2014-ben lelőtt repülőgép ügyében eljáró nemzetközi nyomozócsoport. A ügyben eljáró, holland vezetésű – holland, ausztrál, maláj, ukrán és belga összetételű – nemzetközi nyomozócsoport közölte, az orosz elnök érintettségét egy orosz tisztségviselők közötti 2014-es telefonbeszélgetés lehallgatása bizonyítja; eszerint Putyin jóváhagyására volt szükség ahhoz, hogy a szeparatisták felszerelés iránti kérelmét teljesíteni lehessen. Arról is tájékoztattak, hogy további vádemelés nélkül felfüggesztették az MH17-es járat…

Read More

Orosz agresszió: A Roszkoszmosz-vezér megúszta

Rogozin és Putyin

Két ember életét vesztette és mások mellett Dmitrij Rogozin volt orosz miniszterelnök-helyettes és védelmi miniszter, valamint Vitalij Hocenko, a „Donyecki Népköztársaság” kormányfője is megsebesült, amikor ukrán tüzérségi támadás ért egy donyecki szállodát – közölték orosz hírügynökségek. Rogozin, aki Cári Farkasok elnevezéssel katonai tanácsadó csoportot alapított az elcsatolt szakadár köztásaságok fegyveres alakulatainak haditechnikai támogatására. Azt írta, hogy egy szűkkörű tanácskozáson vett részt a szállodában, amelyet a nyolc éve tartó Donyec-medencei konfliktus során egyszer sem ért támadás. Megállapítása szerint „valaki kiszivárogtatta az információt” az eseményről, mire „120 vagy 155 milliméteres” ágyúkból lőni…

Read More

Orosz agresszió: Az orosz erők ismét Herszont lőtték, áldozatok

Kirilo Timosenko, az ukrán elnöki hivatal helyettes vezetője

Az orosz erők ismét tűz alá vették a dél-ukrajnai Herszon város központját, az ukrán hatóságok eddig két halálos áldozatról tudnak – közölte Kirilo Timosenko, az ukrán elnöki iroda helyettes vezetője. A megyeszékhelyt szinte minden nap támadják az orosz erők azóta, hogy egy hónapja az ukrán hadsereg visszavette fölötte az ellenőrzést. Timosenko szavai szerint a megyei kormányzói hivatal épületétől alig száz méterre csapódtak be lövedékek, amikor szerdán a városra újabb csapást mértek az oroszok. Az Ukrajinszka Pravda hírportál beszámolója szerint később vált ismertté, hogy egy orosz lövedék eltalálta azt a helyet…

Read More

Orosz agresszió: tizenkét év börtönre ítélt az ukrán bíróság egy oroszokkal együttműködő papot

Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU)

Az illetékes ukrán bíróság 12 év szabadságvesztésre ítélt egy Luhanszk megyei papot, a Moszkvához hű ukrán ortodox egyházi „szárny” liszicsanszki templomi elöljáróját, aki információkat szivárogtatott az oroszoknak az ukrán fegyveres erők szeverodonecki állásairól – hozta nyilvánosságra szerdán az Ukrán Biztonsági szolgálat (SZBU). A férfit – akinek nevét az SZBU nemzetbiztonsági szolgálat nem hozta nyilvánosságra -, egy különleges művelet eredményeként idén áprilisban vették őrizetbe. Az összegyűjtött bizonyítékok alapján a bíróság 12 év börtönbüntetésre ítélte. A nyomozati anyag szerint a papot 2014-ben egy Oroszországi Föderációban tett látogatása során vették rá az oroszok…

Read More