Vádat emeltek annak a budapesti bűnszervezetnek a tagjaival szemben, akik 2016. és 2020. között jutalék ellenében fiktív számlákat állítottak ki cégeknek, ezzel mintegy 3,175 milliárd forint vagyoni hátrányt okozva a költségvetésnek – közölte a Fővárosi Főügyészség. A közel négyszáz oldalas vádirat szerint egy 46 éves férfi 2016 januárjától valós tevékenységet nem végző gazdasági társaságokból álló, több szintűen felépített „számlagyárat” működtetett, amely adóelkerülésre irányuló „szolgáltatásokat” nyújtott, jellemzően vagyonvédelmi tevékenységet végző megrendelők, úgynevezett „haszonhúzó cégek” részére. Ezek a cégek azért kötöttek színlelt szerződéseket a bűnszervezethez köthető cégekkel, hogy a munkavállalóik foglalkoztatása után…
Read MoreCímke: számlagyár
Az adókijátszás és annak következményei a személy- és vagyonvédelemben
Az adókijátszás fogalma az adójogi normák illegális megsértését jelenti, szemben például az adótervezéssel vagy az adókikerüléssel, melyek az adócsökkentés legális módjait takarják. Az adókijátszás körébe tartozik a büntetőjogi kategóriát képező költségvetési csalás[1], illetve a pénzügyi jog által szankcionált, de a büntetőjog által nem üldözött adójogi normasértés is. Az adókijátszás éves szinten jelentős bevételkiesést jelent mind a hazai, mind az Uniós költségvetésnek, továbbá az adócsaló cégeknek komoly versenyelőnyt jelent a költségcsökkentés ezen jogellenes módja a tisztességesen adózó versenytársaikkal szemben. Magyarország és az Európai Unió számos intézkedést tesz az adókijátszás és a…
Read MoreMilliárdos kárt okozó számlagyár működtetői ellen emeltek vádat
Vádat emeltek egy budapesti bűnszervezet tagjai ellen, akik számlagyárat működtettek és 1,2 milliárd forintnyi kárt okoztak az állami költségvetésnek — közölte a Fővárosi Főügyészség. A vádirat szerint a bűnszervezetet irányító két férfi 2013 júniusától egy strómanok vezette cégből álló számlagyárat működtetett, amely jutalék fejében rendszeresen állított ki fiktív számlákat olyan cégvezetők számára, akik így akarták csökkenteni az áfafizetési kötelezettségüket. A számlagyár egy budapesti üzlethelyiségben és a felette lévő irodákban működött, és részben közvetítőkön keresztül, részben pedig közvetlenül adta el a fiktív számlákat a megrendelőknek. A cégvezetők a számlákon szereplő szolgáltatások árát…
Read MoreNégymilliárdos áfacsaló számlagyár vezetője ellen emeltek vádat Tatabányán
A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség vádat emelt egy az Egyesült Államokban elfogott férfi és 43 társa ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy fiktív számlákkal 4,7 milliárd forint forgalmi adót csaltak el – közölte a főügyészség helyettes sajtószóvivője. Borbély Veronika tájékoztatása szerint az ügy fő gyanúsítottja építőipari, nyomdaipari és informatikai cégekből felépített, nemzetközi bűnszervezetet hozott létre angol, lengyel és szlovák állampolgárokkal, akik csak papíron láttak el cégvezetői feladatokat. A fiktív számlákat közel negyven vállalkozás – köztük két, tatabányai székhelyű gazdasági társaság – fogadta be közel húsz cégtől. A fiktív számlákat kibocsátó cégeket és azok…
Read MoreReklám-marketing: nyugat-dunántúli számlagyár bukott le
Péküzemet és kishajókat is lefoglaltak a pénzügyőrök annak a nyugat-dunántúli számlagyárnak az ügyében, amelyben reklám- és marketingcégek hálójában tüntettek el 860 millió forint áfát – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatósága. Mészáros Gábor sajtóreferens közölte: a különböző szolgáltatásokról szóló hamis számlákat egy főként reklám- és marketingcégekből álló nyugat-dunántúli számlagyár tagjai állították ki. A strómanok nevére bejegyzett cégeket a háttérből egy kifejezetten adócsalásra alakult bűnszervezet irányította. A gyakran cserélgetett társaságok több mint száz megrendelőnek állítottak ki fiktív számlákat, akik így csökkenteni tudták fizetendő áfájukat. A csupán papíron…
Read MoreDolgos számlagyári munkások buktak le Borsodban
Egy borsodi bűnbanda huszonegy tagjával szemben indítványozott vádemelést a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV), a számlagyárat működtető bűnszövetség 700 millió forint kárt okozott a költségvetésnek – közölte az adóhatóság. A tájékoztatás szerint az elkövetők Budapesten hozták létre a valótlan tartalmú számlák kiállítására specializálódott társaságot, rendszeresen olyan tevékenységekről és kereskedelmi beszerzésekről állítottak ki nagy összegű számlákat, amelyek vagy soha nem történtek meg, vagy nem a dokumentumok szerint. Megrendelőik a számlák felhasználásával fizetendő áfájukat és társasági adójukat csökkentették. A látszat fenntartására a számlagyár vezetői egy szlovák „bukócéget” is létrehoztak, ide utalták a fiktív…
Read MoreEgy bűnbandát több mint hétszázmillió forintos költségvetési csalással gyanúsítanak
A gyanú szerint pályázatokkal kapcsolatos visszaélésekkel mintegy 736 millió forint kárt okozott az államnak az az öt ember, akiket a héten vettek őrizetbe adónyomozók – közölte a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség. A tájékoztatás szerint a nyomozás a megyei főügyészség irányítása mellett az adóhatóság dél-alföldi bűnügyi igazgatóságán folyt. Egy korábbi akcióban elfogott, pályázati visszaélésekkel meggyanúsított és azóta is letartóztatásban lévő férfi egy „számlagyár” most elfogott vezetőjével abban állapodott meg, hogy cégei a pályázatok során beszerzett eszközökről túlárazottan, a pályázathoz biztosított legmagasabb összegben állítanak ki számlát. A számlagyár vezetője és az irányítása alatt…
Read More