A koszovói miniszterelnök a szankciók mihamarabbi felfüggesztését követeli

Albin Kurti koszovói miniszterelnök

A Koszovó elleni nemzetközi megszorító intézkedések mihamarabbi felfüggesztését követelte Albin Kurti miniszterelnök szerdán a Koha Ditore című pristinai napilap beszámolója szerint. A kormányfő szerint az lenne a logikus lépés, ha az Európai Unió még az előrehozott önkormányzati választások előtt eltörölné a szankciókat, amelyeket azért szabott ki, mert a kormány nem tudta csökkenteni a szerbek és az albánok közti feszültségeket Észak-Koszovóban. Albin Kurti szerint a koszovói miniszterelnök, valamint az Európai Unió Koszovó és Szerbia közötti párbeszédért felelős különmegbízottja a helyzet kezeléséről, a feszültségek csökkentéséről állapodott meg, és természetes, hogy ha nem…

Read More

Az EU közel ötszáz tűzoltóval segíti a görög és tunéziai erdőtüzek oltását

tűzoltás

Az Európai Unió több mint 490 tűzoltóval és 9 tűzoltó repülőgéppel segíti Görögországot és Tunéziát az erdőtüzek oltásában – tájékoztatott az Európai Bizottság. A brüsszeli közlemény szerint a két mediterrán ország aktiválta az EU polgári védelmi mechanizmusát, melynek keretében tíz ország – Bulgária, Horvátország, Ciprus, Franciaország, Olaszország, Málta, Lengyelország, Románia, Szlovákia és Szerbia – azonnal hozzájárulását jelentette be az erdőtüzek oltásához. A felsorolt országok összesen több mint 490 tűzoltót és hét repülőgépet vezényeltek Görögország különböző területeire. Az EU emellett támogatja a műveletek koordinálását az országban, Copernicus műholdas programjának térképei alapján…

Read More

Stoltenberg: a NATO mintegy 500 katonával megnövelte jelenlétét Észak-Koszovóban

Aleksandar Vucic szerb elnök és Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára

A NATO mintegy ötszáz katonával megnövelte jelenlétét Észak-Koszovóban, válaszul az ott tapasztalható feszültségekre – jelentette ki Jens Stoltenberg, a szervezet főtitkára Aleksandar Vucic szerb elnökkel tartott sajtótájékoztatóján. Emlékeztetett, hogy a NATO már évek óta jelen van a térségben az ENSZ támogatta békefenntartó KFOR-missziójával, amely pártatlan tevékenységet végez. A haderő megerősítésére egyebek között azért volt szükség, mert májusban megtámadták egyes egységeiket. Stoltenberg a feszültségek csökkentésére, továbbá arra szólította fel a feleket, hogy tartózkodjanak az eszkalációhoz vezető cselekedetektől és nyilatkozatoktól. „Határozottan úgy véljük, hogy az egyetlen előremutató út a párbeszéd, az Európai Unió…

Read More

Szerbia 30 napra felfüggeszti a fegyverexportját

Milos Vucevic

Harminc napra felfüggeszti a fegyverkivitelt Szerbia annak érdekében, hogy hadseregének harcképességét növelni tudja – jelentette be Milos Vucevic védelmi miniszter. A fegyverexport ideiglenes felfüggesztése nem azt jelenti, hogy Szerbia háborúra készül, csak annyit jelent, hogy helyesen mérte fel a biztonsági kockázatokat és kihívásokat, és követi a térségben zajló eseményeket. A tárcavezető azt is közölte, hogy a fegyverexport felfüggesztését a szerb köztársasági elnök javasolta a kormánynak, és amint a kabinet elfogadja, elkezdődik a 30 napos időszak, amelynek leteltét követően elbírálják, szükség van-e a kivitel tilalmának meghosszabbítására. Milos Vucevic szerint most a szerb…

Read More

Nem szavazta meg a belügyminiszter visszahívását a szerb parlament

Bratislav Gasic

Több mint hat hétig tartó vitát követően a szerbiai parlament Bratislav Gasic belügyminiszter visszahívása ellen szavazott. A belügyminiszter menesztése azt követően merült fel, hogy május elején két ámokfutás is történt Szerbiában. Az iskolai, valamint utcai merényleteknek 18 halálos áldozata és 19 sebesültje volt. Május 3-án egy 13 éves fiú az iskolájában lelőtte kilenc társát és az iskolaőrt, valamint egy tanárt és további öt diákot megsebesített. A fiú pszichiátriai megfigyelés alá került. Az iskolai ámokfutás másnapján egy húsz éves férfi gépkarabéllyal lelőtt kilenc embert, és további tizennégyet megsebesített a Belgrád melletti…

Read More

Terrorszervezetté nyilvánított két szerb csoportot a koszovói kormány

Koszovó

Két Koszovóban tevékenykedő szerb szervezetet terrorszervezetté nyilvánított csütörtökön a koszovói kormány – olvasható Albin Kurti kabinetjének közleményében. A miniszterelnök a kormányülésen kijelentette, hogy a Civil Védelem (Civilna zastita) és az Északi Brigád (Severna brigada) nevű szerb szervezetek magas szintű és közvetlen fenyegetést és veszélyt jelentenek Koszovóra és az ország alkotmányos rendjére nézve. Indoklása szerint ez a két csoport felelős a NATO parancsnoksága alatt működő békefenntartó erő, a KFOR katonáinak, valamint újságíróknak és más civileknek a megtámadásáért. Kurti közölte, hogy a csoportok tagjai „terrorista elemeket” is tartalmazó akciókat hajtottak végre, amikor…

Read More

Több mint százezer fegyvert és robbanóeszközt adtak le Szerbiában a kormány felhívására

Szerbia fegyverleadás - baloldalt Vucic elnök

Több mint 108 ezer fegyvert adtak le Szerbiában a kormány fegyverleadási amnesztiája keretében. A szerb belügyminisztérium tájékoztatása szerint május 8. és június 30. között 82 398 lőfegyvert, 26 485 robbanóeszközt, valamint több mint 4,2 millió darab lőszert adtak le a szerbiai állampolgárok. Ezek között voltak engedéllyel és engedély nélkül tartott fegyverek is, a kormány amnesztiájának keretében azonban minden lőfegyvert és lőszert a büntetés következménye nélkül lehetett leadni. A fegyverleadási amnesztiát annak hatására hirdette meg a szerb kormány, hogy május elején két ámokfutás is történt Szerbiában. Az iskolai, valamint utcai merényleteknek…

Read More

Az Európai Unió ratifikálta az isztambuli egyezményt

Európa Tanács

Az Európai Unió Strasbourgban letétbe helyezte a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és felszámolásáról szóló isztambuli egyezmény ratifikálásáról szóló hivatalos dokumentumot – közölte a strasbourgi székhelyű, 46 tagországot számláló Európa Tanács. A közlemény szerint az okiratot Helena Dalli, az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosa helyezte letétbe az Európa Tanács székházában Marija Pejcinovic Buric, az Európa Tanács főtitkárának jelenlétében. Az Európa Tanács a közleményben kiemelte: az Európai Unió csatlakozása megerősíti az egyezmény központi szerepét és fontosságát. Csatlakozásával az EU fontos eszközzé válik a nők elleni erőszak és a családon…

Read More

Észak-Koszovó — Szerbia: Robbanásközeli a helyzet

Milan Mojsilovic, szerb vezérkari főnök

Amennyiben a NATO főparancsnoksága alatt működő koszovói békefenntartó erő, a KFOR nem tudja kezelni az Észak-Koszovóban kialakult helyzetet, és nem tudja megvédeni az ott élő szerbeket, adott esetben a szerbiai hadsereg nem késlekedik majd közbelépni – hangsúlyozta a szerb vezérkari főnök. A televízióban is közvetített rendkívüli sajtótájékoztatóján Milan Mojsilovic rámutatott, hogy a szerb nép „szörnyű üldöztetésnek van kitéve Albin Kurti rezsimje részéről”. Mint mondta, a szerbek csak azért váltak célponttá, mert szerbek, és nem akarják elhagyni szülőföldjüket. „A Kurti-rezsim terrorját már nem lehet elviselni” – húzta alá a vezérkari főnök.…

Read More