„Abszolút hazugságnak” nevezte Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő azokat az állításokat, amelyek szerint a Kremlnek köze lenne annak a magánrepülőgépnek a lezuhanásához, amelynek utaslistáján a Wagner zsoldoscsoport alapítója, Jevgenyij Prigozsin neve is szerepelt. Peszkov arra szólította fel pénteken az újságírókat, hogy a tényekre alapozzanak, amelyeket a nyomozás fog tisztázni, és hogy várják meg, amíg genetikai vizsgálat erősíti vagy cáfolja meg Prigozsin halálát. „Ha figyelmesen hallgatták az (orosz) elnök nyilatkozatát, ő azt mondta, hogy most minden szükséges szakértői vizsgálatot, beleértve a genetikait is, el fognak végezni. Hivatalos eredmény még nincs. Amint…
Read MoreCímke: SZK
Terrorizmus címén új eljárást indítottak Navalnij ellen
Terrorizmus címén új eljárás indult Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus ellen – ezt maga az érintett jelentette be szerdán a moszkvai Baszmannij kerület bíróságának tárgyalásán. „Abszurd vádakat emeltek ellenem, amelyek alapján harminc évi börtönbüntetés fenyeget. Vigyukov nyomozó tegnap azt mondta, hogy ettől az ügytől (amelyet szélsőséges szervezet alapítása címén indítottak) elkülönítettek egy terroristaügyet arról, hogy miközben börtönben ülök, terrortámadásokat követek el. Ezt az ügyet külön katonai bíróság fogja tárgyalni” – mondta Navalnij, aki a Meduza ellenzéki portál helyszíni jelentése szerint videokapcsolaton keresztül szólalt fel a bíróságon. „Ebben az ügyben harminc…
Read MoreKara-Murzát 25 évi szabadságvesztésre ítélték
Huszonöt évi fegyházbüntetésre ítélte a moszkvai városi bíróság ifjabb Vlagyimir Kara-Murza ellenzéki politikust hazaárulás és az orosz hadseregről szóló hamis állítások terjesztése címén. A tárgyalást titkosnak minősítették, és zárt ajtók mögött tartották meg. Az ítélet súlyossága megegyezik az ügyész kérelmével. Az ítélet nem jogerős, Vagyim Prohorov, Kara-Murza ügyvédje közölte, hogy fellebbezést fognak benyújtani ellene. A nyomozás az orosz hírügynökségek által idézett hivatalos iratok szerint megállapította, hogy a politikus az egyesült államokbeli Arizona állam képviselőházában „politikai gyűlöletből” fakadóan 2022 márciusában „szándékosan hamis információkat hangoztatott arról, hogy az orosz fegyveres erők Ukrajnában…
Read MoreFegyveres támadás történt egy udmurtföldi iskolában
Fegyveres támadás történt hétfőn az Oroszországi Föderációhoz tartozó Udmurtföld fővárosa, Izsevszk 88-as számú iskolájában, több gyerek életét vesztette – közölte Alekszandr Brecsalov, a köztársaság vezetője. Szvetlana Petrenko, az orosz Nyomozó Bizottság szóvivője elmondta, hogy a támadó hat felnőttet – köztük a biztonsági őrt – és hét gyereket ölt meg, mielőtt magával is végzett. A támadásban emellett 14 gyerek és hét felnőtt is megsebesült. Petrenko szerint a símaszkot viselő támadó, a 34 éves Artyom Kazancev helyi lakos, az iskola egykori tanulója volt. Fekete trikóján náci jelképek voltak, a hatóságok dolgoznak annak megállapításán,…
Read MoreHoltan találták Minszkben a Fehéroroszországba szökött Emil Czeczko lengyel katonát
Holtan találták csütörtökön a fehérorosz fővárosban, Minszkben Emil Czeczko lengyel katonát, aki tavaly decemberben Fehéroroszországba dezertált – közölte a fehérorosz Nyomozó Bizottság (SZK). Az esetről az Interfax orosz hírügynökség adott hírt. A tájékoztatás szerint a hivatal „a történtek minden lehetséges verzióját” vizsgálja, beleértve az esetleges idegenkezűséget is. A nyomozó csoport rögzítette a helyszínen talált nyomokat. A halál pontos okának megállapítása érdekében igazságügyi orvosszakértői vizsgálatot rendeltek el. Tavaly december 21-én a lengyel ügyészség dezertálással vádolta meg a Fehéroroszországba szökött katonát. Az SZK honlapján korábban megjelent közlemény szerint a büntetőügy vizsgálatakor Emil…
Read MoreSzélsőségesek és terroristák listájára került Navalnij két volt munkatársa
A szélsőséges személyekről és a terroristákról nyilvántartott listára tette Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus két volt munkatársát, Leonyid Volkovot és Ivan Zsdanovot pénteken az orosz pénzügyi felügyelet (Roszfinmonitoring). A vonatkozó jogszabály szerint a Roszfinmonitoring lajstromán szereplő személyek bankszámláit befagyasztják. A Nyomozó Bizottság (SZK) tavaly szeptember 28-án indított büntetőeljárást Navalnij, Volkov, Zsdanov és „más személyek” ellen, szélsőséges közösség létrehozása és vezetése miatt. Ezen a címen tíz évig terjedő börtönbüntetés szabható ki. Az ügy az Oroszországban júliusban szélsőségesnek minősített és betiltott Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány (FBK) nevű szervezet tevékenységével kapcsolatos. Alekszej Navalnijt azzal…
Read MoreVizsgálat indult szamarai börtönkórházban készült videók ügyében
Vizsgálatot indított az orosz főügyészség, a Nyomozó Bizottság (SZK) és a Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN), miután a Gulagu.net három olyan videofelvételt tett közzé, amelyeken a portál szerint őrizetesek bántalmazása látható a szaratovi börtön tbc-kórházában. A vizsgálat célja, hogy hitelesek-e a dátumozásuk szerint tavaly február és június között készült, hétfőn nyilvánosságra került felvételek, valamint hogy tiszteletben tartják-e az őrizetesek jogait, és szavatolják-e a biztonságukat a szaratovi büntetés-végrehajtási intézményekben. A megkötözött vagy szalaggal leragasztott kezű rabokkal a Moszkovszkij Komszomolec című bulvárlap szerint nem fegyőrök, hanem „aktivistaként” vagy „szemétként” emlegetett társaik kegyetlenkednek. Az egyik…
Read MorePéldát statuálnak Navalnijjal: szélsőségesség címén eljárás indult ellene és volt munkatársai ellen
Szélsőséges közösség létrehozása és irányítása címén indított eljárást Alekszej Navalnij ellenzéki politikus és két támogatója ellen az orosz Nyomozó Bizottság (SZK). Mások ellen szélsőséges csoportban való részvételük miatt indult eljárás. Az ügy Oroszországban júliusban szélsőségesnek minősített és betiltott Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány (FBK) nevű szervezet tevékenységével kapcsolatos. Navalnijt azzal vádolta meg az SZK, hogy az FBK megalapításával szélsőséges közösséget hozott létre és irányított, valamint arra bátorította a polgárokat, hogy a hatóságokkal nem egyeztetett gyűléseken vegyenek részt. Leonyid Volkovot, a regionális Navalnij-törzsek hálózatának volt koordinátorát a szélsőséges közösség vezetése és a nem…
Read MoreLövöldözés a permi egyetemen, többen meghaltak
Nyolc ember életét oltotta ki egy 18 éves ámokfutó diák Permi Állami Egyetemen – közölte hétfőn az orosz Nyomozó Bizottság (SZK). Az egészségügyi minisztérium hat halálos áldozatról tud. Az ámokfutásnak 24 sérültje is van, 19-en közülük lőtt sebet kaptak. Hét embert kórházban ápolnak, egyikük állapota súlyos. A korábbi jelentésekkel szemben a támadó, Timur Bekmanszurov mégsem halt bele az elfogása közben kapott sebesülésébe. Belügyi közlemény szerint ő lőtt rá elsőként az egyetemre kiérkező közlekedési rendőrjárőrre, aki viszonozta a tüzet, majd ártalmatlanná tette és elsősegélyben részesítette a támadót. Bekmanszurov, aki törvényszéki orvosszakértőnek készült,…
Read More