Orosz agresszió: Csehország az EU segítségét kéri a menekültek elszállásolásához

Csehország ukrán menekültek

Csehország az Európai Unióhoz fordult, hogy segítsen az ukrajnai menekültek elszállásolásának biztosításában, miután a cseh állam lehetőségei rövidesen kimerülnek – jelentette a CTK hírügynökség. Vít Rakusan belügyminiszter a hírügynökségnek azt mondta, hogy Csehország lakókonténereket kér Brüsszeltől mintegy 50 ezer személy elszállásolására. Egy-egy konténeres lakóegységben kétezer embert lehet elszállásolni megfelelő komforttal, kielégítő feltételek mellett. „Az állam lehetőségei kimerültek, lassan abba az állapotba jutunk, hogy már csak egyszerű tetőt tudunk biztosítani a menekültek feje fölé” – mondta Rakusan a CT24 közszolgálati hírtelevízióban szombaton este. A miniszter szerint eddig több mint kétszázezer menekült…

Read More

Az internetes platformok társadalmi hatásairól szervezett konferenciát az NKE

Koltay András, NKE

Változásokat sürgettek az internetes platformok növekvő hatalma és manipulatív hatása miatt, valamint a szólásszabadság biztosítása érdekében a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) által szervezett nemzetközi konferencia felszólalói. A kétnapos tanácskozás megnyitóján az NKE rektora feltette a kérdést: milyen szerepük lehet egyes szervezeteknek, kormányoknak a szólás- és sajtószabadság területén, amikor a magánkézben lévő platformok egyre nagyobb hatalommal bírnak, „nagyobb hatalommal, mint sok kormány”? Olyan hatalom van a kezükben, amellyel korlátozni tudják a felhasználókat, és azt, hogy milyen tartalmakat érhetnek el könnyedén az emberek – tette hozzá Koltay András. Kiemelte, hogy a személyre szabott…

Read More

MNB: egy év alatt nyolcvanezer embernek segítettek az MNB internetes figyelmeztetései

Magyar Nemzeti Bank

Egy év alatt mintegy 1,3 millió alkalommal jelentek meg a legnépszerűbb internetes keresőprogramon az MNB figyelmeztetései a jogosulatlan befektetési szolgáltatókkal kapcsolatban, s ezek nyomán az eddiginél csaknem nyolcvanezerrel több fogyasztó kereste fel az MNB honlapjának Figyelmeztetések aloldalát – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A jegybank közleménye figyelmeztet: három és tíz év közötti szabadságvesztést kockáztatnak azok az online csalók, akik kattintásvadász reklámokkal, extrém és kockázatmentes hozamot ígérve valójában áldozataik pénzét akarják megszerezni. Az elmúlt egy évben mintegy 1,3 millió alkalommal villant fel az internetes befektetési lehetőségeket kereső fogyasztók képernyőin a…

Csalókra figyelmeztet a Főgáz

Magukat a Főgáz dolgozóinak kiadó csalókra figyelmeztet a gázszolgáltató, kiemelve, hogy a gázórát leolvasó vagy szerelési munkákat végző alkalmazottaik sohasem vesznek át készpénzt az ügyfelektől. A társaság MTI-hez szerdán eljuttatott közleménye szerint az utóbbi időben a Főgáz nevében több visszaélés történt. Az egyik módszer, hogy a csaló megpróbál bejutni a fogyasztó lakásába, hogy szén-monoxid érzékelőt szereljen fel nagyobb összeg ellenében. Más esetben a Főgázra hivatkozva csengetnek be idős emberekhez kisebb falvakban, és megkísérlik egy összegben beszedni a vélt díjhátralékot. A csalók sosem viselik a Főgáz arcképes igazolványát – tették hozzá.…

Read More