Csehország az Európai Unióhoz fordult, hogy segítsen az ukrajnai menekültek elszállásolásának biztosításában, miután a cseh állam lehetőségei rövidesen kimerülnek – jelentette a CTK hírügynökség.
Vít Rakusan belügyminiszter a hírügynökségnek azt mondta, hogy Csehország lakókonténereket kér Brüsszeltől mintegy 50 ezer személy elszállásolására. Egy-egy konténeres lakóegységben kétezer embert lehet elszállásolni megfelelő komforttal, kielégítő feltételek mellett.
„Az állam lehetőségei kimerültek, lassan abba az állapotba jutunk, hogy már csak egyszerű tetőt tudunk biztosítani a menekültek feje fölé” – mondta Rakusan a CT24 közszolgálati hírtelevízióban szombaton este.
A miniszter szerint eddig több mint kétszázezer menekült érkezett Csehországba Ukrajnából, döntően nők és gyermekek, akiket megfelelő módon el is tudtak helyezni. A tárcavezető már korábban jelezte: a cseh állam komfortos ellátást 250 ezer menekültnek képes biztosítani, azon felül már problémák jelentkeznek. Csehország ezt a felső határt legkésőbb két-három héten belül biztosan eléri, állítják a hatóságok. A menekülteket azután már csak különféle táborokban, sátrakban, tehát szükséghelyeken tudják elhelyezni.
A konténeres lakóház-központok nagy előnye, hogy felépíthetők a települések szélén és rákapcsolhatók a helyi vízvezeték és csatorna-rendszerre. „A konténeres házakat semmiképpen sem az erdőkben vagy más elszigetelt helyeken állítanánk fel” – jegyezte meg Rakusan.
Az eddigi több mint kétszázezer menekültből mintegy 133 ezren már nyilvántartásba is vetették magukat a segélyközpontokban. A menekültek mintegy harminc százaléka Prágában telepedett le, és a cseh főváros ezzel gyakorlatilag megtelt menekültekkel. Hasonló a helyzet Dél-Csehországban és Dél-Morvaországban is. A kormány határozata alapján a menekültek anyagi segélyt is kapnak, igénybe vehetik az orvosi ellátást és engedély nélkül azonnal munkát vállalhatnak.
A világ több vezető szállodalánca csatlakozott az Oroszország elleni embargóhoz
A Novotel és az Ibis szállodalánc francia tulajdonosa közölte, hogy felfüggesztette az összes tervezett oroszországi szállodanyitást és -fejlesztést, valamint az orosz cégekkel való együttműködést, bár továbbra is működteti több mint 50 szállodáját az országban, hogy 3500 orosz alkalmazottját támogassa. Az Accor volt az első nemzetközi szállodalánc, amely bejelentette, hogy felhagy terjeszkedési terveivel Oroszországban, amit a Hilton (egyebek között az LXR Hotels & Resorts, Waldorf Astoria, Hilton márkák) és a Hyatt is követett. A Marriott és az IHG még nem nyilatkozott. A Hilton lánc bejelentette, hogy bezárta moszkvai irodáját, és felfüggeszti az oroszországi szállodák építését. A cég közleménye szerint továbbra is figyelemmel kísérik az oroszországi helyzetet. Az Airbnb és a Booking.com foglalási szolgáltatók leállították tevékenységüket Oroszországban.