Orosz agresszió: az Európai Politikai Közösség eltökélt a béke elősegítésében

Maia Sandu

Az Európai Politikai Közösséget (EPK) alkotó országok vezetői csütörtöki moldovai találkozójukon megerősítették eltökéltségüket annak segítésében, hogy az európai kontinens egészére visszatérjen a béke – jelentette ki Maia Sandu moldovai elnök a csúcsértekezletet lezáró sajtótájékoztatóján. Megállapította, hogy a résztvevők egységesnek mutatkoztak Ukrajna támogatásában, és ezzel is bebizonyították, hogy az európai nemzetek egy családot alkotnak. Mint mondta, a Bulboaca településen tartott találkozón személyesen jelen lévő Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek is megerősítették, hogy mindaddig támogatják Ukrajnát az ellene Oroszország által indított háborúban, ameddig csak szükséges. Az EPK találkozóján 45 európai ország állam-, illetve kormányfője…

Read More

Az orosz kémfőnök kezdi elveszíteni a hidegvérét

Szergej Nariskin

Az Egyesült Államoknak és Nagy-Britanniának békén kellene hagyniuk Iránt, és jobb lenne, ha „eltakarodnának az ördögbe” a Közel-Keletről – jelentette ki Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) igazgatója egy Moszkva közelében tartott biztonsági tanácskozáson. „Az angolszászoknak azt lehet tanácsolni, hogy foglalkozzanak inkább a saját belső polgári konfliktusaikkal. Vagy még jobb lenne, ha eltakarodnának régi cimborájukhoz, az ördöghöz” – fogalmazott. Az orosz kémfőnök szerint az Egyesült Államok és Nagy-Britannia rendkívül rossz néven vette a Kína közvetítésével Szaúd-Arábia és Irán között létrejött megállapodást. Mint mondta, az orosz hírszerzés szerint London…

Read More

Orosz agresszió: Ukrajna a legmagasabb árat fizeti, amiért Európát választotta

Ruszlan Sztefancsuk

Ukrajna az európai értékeket és az európai közösséget választotta, s ezért a választásáért most a lehető legmagasabb árat fizeti: Oroszország háborút indított Ukrajna ellen – jelentette ki Ruszlan Sztefancsuk, Ukrajna Legfelsőbb Tanácsának elnöke. Ruszlan Sztefancsuk kiemelt vendégként vesz részt az uniós parlamenti elnökök prágai konferenciáján. Magyarországot Jakab István, az Országgyűlés alelnöke képviseli. Az ukrán parlamenti elnök szerint országa a csatlakozási feltételek közül hét területen könyvelt el előrelépést. Hangsúlyozta: Kijev bízik abban, hogy még az idén megkezdődhetnek Ukrajna csatlakozási tárgyalásai Brüsszellel. Az ukrán vezetés szívesen venné, ha a NATO júliusban Vilniusban…

Read More

ORFK: tavaly száz oktatási intézménnyel bővült az iskolaőri program

iskolaőr

Tavaly száz oktatási intézménnyel bővült az iskolaőri program – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata. Beszámoltak arról, hogy az ORFK szervezésében február 24-én Budapesten rendezték meg a II. Iskolaőri konferenciát, amelyen a vármegyék iskolaőrei és a koordinációt végző szakemberek vettek részt. A tanácskozás központi témája az iskolaőrség működésével kapcsolatos tapasztalatok összegzése és az érintett szervezetek kapcsolattartásának fontossága volt. A 2022/2023-as tanévben további száz oktatási intézmény csatlakozott az iskolaőri programhoz, így abban jelenleg 571 iskola vesz részt, összesen 608 iskolaőrrel. Emlékeztettek arra, hogy tavaly szeptember 1-jétől nemcsak állami, hanem más…

Read More

A menekültek igazságos EU-n belüli szétosztását sürgeti a bajor kormányfő

Markus Söder bajor kormányfő

Igazságosan szét kell osztani a tagállamok között az EU területére érkező menekülteket – jelentette ki Markus Söder bajor kormányfő. Söder a tartományi kormány ülése után tartott tájékoztatóján kiemelte, hogy Bajorország „igent mond” a menekültek, „különösen az Ukrajnából érkezők” megsegítésére, ami „fontos erkölcsi kötelezettség is”, és „igent mond a munkavállalási migrációra is”, ha ez a fajta bevándorlás „célravezető” módon valósul meg. Ugyanakkor Bajorország „nemet mond a túlterhelésre”, különösen a menekültek elhelyezéséért felelős helyi önkormányzatok esetében – tette hozzá a politikus. A legutóbbi nagy menekülthullám idejére, a 2015-2016-os időszakra utalva aláhúzva, hogy nem szabad…

Read More

Orosz agresszió: döntő jelentőségű szakasz kezdődött a háborúban

Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter

Döntő jelentőségű szakasz kezdődött Oroszország Ukrajna elleni háborújában, ezért még nagyobb erővel kell segíteni az ukránok önvédelmi küzdelmét Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter szerint. A miniszter Németországban, a Ramstein amerikai légi támaszponton az Ukrajna önvédelmét szolgáló nemzetközi kapcsolattartó csoport (Ukraine Defense Contact Group) hetedik tanácskozását megnyitó beszédében kiemelte, hogy „döntő pillanat” érkezett el a háborúban, mert Moszkva átcsoportosítja erőit, toboroz és igyekszik újra feltölteni készleteit. Ezért az „Oroszország birodalmi agressziója” ellen védekező Ukrajnát támogató országoknak „most nem lassítaniuk kell, hanem még mélyebbre kell ásniuk” fegyverarzenáljukban – mondta Austin. Ezt emelte ki…

Read More

Orosz agresszió: Ukrajna egyelőre nem kap Leopard 2 harckocsit Németországtól

Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter

Nem sikerült döntést hozni az Ukrajna önvédelmét támogató országok pénteki németországi miniszteri tanácskozásán arról, hogy kaphat-e az ukrán hadsereg a német kormánytól Leopard 2 típusú harckocsikat. A Ramstein amerikai légi támaszponton 54 ország képviselőinek részvételével tartott tanácskozás levezető elnöke, Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter az ülés utáni tájékoztatóján kiemelte, hogy igen átfogó és ütőképes támogatási csomagról egyeztek meg, amelynek révén Ukrajna első alkalommal kap nyugati gyártmányú modern harckocsit. Ez a brit Challenger 2, amellyel Nagy-Britannia támogatja Ukrajnát. A világ legerősebb harckocsijának számító német Leopard 2 ügyéről azonban még nem egyeztek…

Read More

Orosz agresszió: összefognak a G7 csoport tagjai az ukrajnai infrastruktúra védelmében

Annalena Baerbock, német külügyminiszter

Összefognak a legfejlettebb iparú demokráciákat összefogó G7 csoport tagjai az orosz támadás alatt álló ukrajnai civil infrastruktúra védelmében – jelentették be a hetek külügyminiszteri tanácskozása után. Annalena Baerbock, a soros elnök Németország külügyminisztere a kétnapos tanácskozás után tartott tájékoztatóján kiemelte, hogy az országcsoport egységesen elítéli az ukrajnai polgári infrastruktúra ellen rakétákkal és önmegsemmisítő drónokkal mért orosz csapásokat. Mint mondta, a Hetek külön „koordinációs mechanizmust” szerveznek az ukrán lakosság energia- és vízellátását szolgáló „kritikus infrastruktúrában okozott károk elhárítására, a helyreállításra és védelmére”. Rámutatott, hogy a 2022-es német soros elnökséget szinte teljes egészében…

Read More

Amerikai védelmi miniszter: Washington megvédi a NATO területének minden négyzetcentiméterét

Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter

Az Egyesült Államok teljes mértékben elkötelezett a katonai szövetség alapszerződése kollektív védelemről szóló pontja, a washingtoni szerződés 5. cikke betartása mellett, ami azt jelenti, hogy a NATO-tagországok területének minden négyzetcentiméterét megvédi esetleges agresszió esetén – jelentette ki az amerikai védelmi miniszter Brüsszelben. Lloyd Austin a NATO-tagországok védelmi miniszterei tanácskozásának befejező munkanapjára érkezve hangsúlyozta, a szövetségesek minden segítséget megadnak Ukrajnának mindaddig, amíg arra szükség van. Hozzátette, várakozással tekint Svédország és Finnország NATO-csatlakozása elé, mely reményei szerint hamarosan megtörténik. Jens Stoltenberg NATO-főtitkár rövid érkezési nyilatkozatában megköszönte Washington transzatlanti együttműködés melletti elkötelezettségét, valamint…

Read More