Három év börtönbüntetésre ítélte – nem jogerősen – a Debreceni Törvényszék katonai tanácsa azt a volt katonát, aki parancsnokként hosszabb időn keresztül próbálta rávenni alárendeltjeit a szexuális együttlétre — közölte a Debreceni Törvényszék szóvivője. Dobó Dénes közleménye szerint a katonai tanács a vádlottat kétrendbeli szexuális kényszerítés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek. A vádlott legkorábban a kiszabott szabadságvesztés büntetés kétharmad részének kitöltését követő napon bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet nem jogerős, ellene a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség, valamint a vádlott és védője is fellebbezést jelentett be. Az ítélet szerint a férfi…
Read MoreCímke: tanár
Hat évre ítélték jogerősen a feleségét egy panzióban brutálisan meggyilkoló férfit
Hat év börtönbüntetéssel sújtotta jogerősen a Szegedi Ítélőtábla azt a férfit, aki 2021 tavaszán súlyosan bántalmazta, majd megfojtotta feleségét egy szegedi panzióban — közölte a bíróság. Az 51 éves férfit erős felindulásban elkövetett emberölés bűntettében mondták ki bűnösnek. A hat kisegítő osztályt végzett férfi és a tanár, gyógypedagógus végzettségű nő között már a bűncselekmény előtt csaknem egy évvel megszakadt a házastársi kapcsolat, az asszony be is nyújtotta a válókeresetet. Ennek ellenére a férfi a nő közelében maradt, az utcára kerülve a korábbi közös lakóhelyük lépcsőházában töltötte az éjszakákat, ingóságait és…
Read MoreTöbb incidens is történt Szerbiában a szerdai iskolai lövöldözés után
Játékfegyverekkel sétáló gyerekekről, játékpisztolyt előhúzó általános iskolai diákról, halállistát író harmadikos tanulóról, valamint késsel egy tanárra és egy diákra támadó középiskolás lányról számoltak be a szerbiai hivatalos szervek és az iskolák csütörtökön, egy nappal azután, hogy egy hetedikes diák nyolc társát és az iskolaőrt megölte, egy tanárt, illetve hat további diákot pedig megsebesített. Csütörtökön a tanítás minden iskolában egyperces néma csenddel kezdődött a szerdai mészárlás áldozatainak tiszteletére. A Belgrádhoz közeli Obrenovacon a tiszteletadást követően egy diák a táskájából előrántott egy játékpisztolyt, amelyet a társaira is a tanárra fogott. A fiút…
Read MoreAknagránátok hullottak Szíria felől a törökországi Karkamis településre, halottak
Aknagránátok hullottak Szíria felől a délkelet-törökországi Karkamis településre. Az incidensben három ember életét vesztette, hatan pedig megsebesültek, köztük ketten súlyosan – jelentette az Anadolu török állami hírügynökség. A lövedékek egy középiskolát, két házat és egy kamiont találtak el. A kamion a becsapódás következtében kigyulladt. Süleyman Soylu török belügyminiszter azt mondta, hogy a halottak között egy tanár és egy diák is van. Hasonló incidens már vasárnap is történt Karkamisban, de akkor az aknagránátok egy kopár területen csapódtak be. Az Anadolu beszámolója szerint a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szíriai kurd milíciát teszik…
Read MoreÖt év börtönnel megúszhatja a tanárát megkéselő diák
Közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt öt év, fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélte a Győri Törvényszék hétfőn azt a fiatalt, aki 2019 decemberében megkéselte tanárát egy győri középiskolában – közölte Máté Kinga, a törvényszék szóvivője. Az ítélet nem jogerős. A vádirati tényállás szerint az elkövetéskor 17 éves vádlott a Győri Szakképzési Centrum Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiumának tanulója volt. December 5-én, a második tanórán hármas érdemjegyet kapott korábbi matematika dolgozatára, ami annyira felzaklatta, hogy azt mondta osztálytársainak, le fogja szúrni a tanárnőt, de…
Read MoreÖt megyét érintő bűnmegelőzési programsorozat indult el Szegeden
A rendőrség, civil szervezetek, egyházak részvételével indult Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun, Baranya, Tolna és Somogy megyét érintő bűnmegelőzési programsorozat, a gyermekek világnapján. A Tiszától a Balatonig – add át a biztonság stafétáját! című kezdeményezés szegedi nyitókonferenciáján Töreki Sándor vezérőrnagy, bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes videóüzenetében hangsúlyozta, a tízhetes programsorozathoz hasonlóra korábban még nem volt példa a rendőrség bűnmegelőzési tevékenysének történetében. Rendőrök, társadalmi szervezetek és egyházak képviselői, megyehatárokon átívelő összefogással tartják fenn a figyelmet, és hirdetik a bűnmegelőzés fontosságát. Polyák Zsolt, Csongrád-Csanád megye rendőrfőkapitánya kifejtette, olyan programsorozat indult, amely megmutatja a prevencióban rejlő innovatív lehetőségeket,…
Read MoreVégre egyetemi tantárgy lett a biztonságos esés
Hatvannégy magyarországi egyetemen kezdik el oktatni a hallgatók körében a biztonságos esések technikáját. Az erről szóló megállapodást Borhy László akadémikus, egyetemi tanár, a Magyar Rektori Konferencia elnöke, az ELTE rektora és Tóth László, a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) és az Európai Judo Szövetség elnöke, a biztonságos esések munkacsoport elnöke írta alá. Borhy kifejtette, hogy a Magyar Rektori Konferencia elkötelezett a fiatalok testkultúrájának képzése iránt, mert az kitartásra, önfegyelemre neveli őket. Hozzátette: fontosnak tartják, hogy a hallgatók bármilyen testhelyzetben, vagy egy véletlen botlást követően képesek legyenek határozottan esni, majd sérülések nélkül…
Read MoreA munkavédelmi bírságoktól a járványhelyzetig: a látszat-, és egyenmegoldások ideje lejár
Az alapanyagok, eszközök, technológiák fejlődése, a foglalkoztatás új igényei és kényszerei – valamint az azokhoz kapcsolódó új veszélyek – szükségessé teszik a szabályozások változtatását, ami valószínüleg nagy késéssel fog megtörténni. A jelentős, vagy éppen a „többsebességes” változásra a mögöttünk álló évtized is szolgáltatott emlékezetes példákat. E cikk ezek közül emel ki néhányat a teljesség igénye nélkül úgy, hogy megjeleníti a munkáltatók és munkavédelmi szakemberek jellemzőbb meglátásait, reakcióit. A bírságpara vége? A sajtóhíreknek, sőt munkavédelemmel kapcsolatos beszélgetéseknek szinte kötelező része a hatósági ellenőrzések, szankciók tényszerű, vagy épp népmesei elemekkel átszőtt taglalása.…
Read MoreVeronai buszbaleset: a velencei bíróság megfelezte a veronai busztragédiát okozó sofőr börtönbüntetését
Az illetékes velencei fellebbviteli bíróság kedden tizenkét évről hat évre csökkentette a 17 halálos áldozatot követelő veronai busztragédiát okozó sofőr, V. János börtönbüntetését. Az ítéletet Alberto Pallotti, az olaszországi közúti balesetek áldozatait és családtagjait képviselő non profit szövetség (Aifvs) elnöke megerősítette az MTI-nek. V. János vezette azt az autóbuszt, amely a Szinyei Merse Pál gimnázium diákjait és kísérőiket szállította. 2017. január 20. éjszaka az autóbusz Verona közelében az autósztráda szalagkorlátjához sodródott, majd a közeli felüljáró oszlopába csapódott és kigyulladt. Tizenheten veszítették életüket, a tanulókat mentő és súlyos sérüléseket szenvedett Vígh…
Read More