Magyarország kamikaze drónoknak is nevezett cirkáló lőszerekkel fejleszti haderejét – jelentette be a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf a 32. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor A békéhez erő kell! – NATO-csúcs után című pódiumbeszélgetésén arról számolt be, hogy lendületesen halad a magyar haderőfejlesztés, ezen belül az eszközfejlesztés. Kifejtette: a magyar haderő teljes átfegyverzéséről lehet beszélni, az elmúlt 6-8 évben beindult folyamat eredményeképpen az elavult szovjet technológia maradékát cserélik le újra. A magyar haderőfejlesztés európai, azon belül is német-francia irányultságot vett. 2021-ben az Egyesült Államokat megelőzve Magyarország volt a német hadiipar legfőbb…
Read MoreCímke: technológia
A holland kormány megtiltja a munkahelyi telefonjain az AliExpress és a WeChat használatát
Megtiltja a holland ügyvivő kormány több alkalmazás, köztük az AliExpress kereskedelmi és a WeChat csevegő applikáció telepítését és használatát a kormányzati dolgozók hivatalos telefonjain – idézte a NOS napilap pénteken a kormányt. A kormány összesen tíz alkalmazást blokkolt, négyet Kínából, a többit pedig Oroszországból, Iránból és Észak-Koreából – közölte a napilap. A betiltott alkalmazások mind olyan országokból származnak, amelyekről az holland hírszerző szolgálat (AIVD) úgy véli, hogy kémktevékenységet folytatnak. Az AIVD és a kormány aggódik, hogy külföldi kormányok az alkalmazások segítségével hozzáférhetnek az ügyfelek adataihoz, és azokat kémkedésre használhatják fel.…
Read MoreVon der Leyen: Oroszország felelőssége a fekete-tengeri gabonaegyezmény meghosszabbítása
Oroszország felelőssége a fekete-tengeri gabonaegyezmény meghosszabbítása, ha ez nem történik meg, globális élelmiszerválsággal kell számolnunk – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Antonio Guterres ENSZ-főtitkárral tartott brüsszeli sajtótájékoztatóján. A kétnapos EU-ENSZ magas szintű párbeszéd első napját zárva az elnök emlékeztetett: szolidaritási folyosók lehetővé tették több ezer tonna gabona és mezőgazdasági termék elszállítását Ukrajnából az Európai Unión keresztül a világ többi részébe. „Most is nagyon szorosan, kéz a kézben dolgozunk azon, hogy gabonát és egyéb élelmiszereket juttassunk el azokhoz, akiknek nagy szükségük van rá. Most Putyinon a…
Read MorePorkoláb: a haderőfejlesztés a védelmi ipar kiépítésével lehet sikeres
A haderőfejlesztés csak a magyar védelmi ipar kiépítésével lehet sikeres – hangsúlyozta a védelmi innovációért felelős miniszteri biztos a magyar fejlesztésű, pilóta nélküli repülőgép első hivatalos bemutatóján hétfőn a Bakony Harckiképző Központ nullponti gyakorló- és lőterén. Porkoláb Imre kiemelte: a sugárhajtású ProTAR drónt kifejezetten katonai alkalmazásra fejlesztették ki, a védelmi célú, pilóta nélküli repülőrendszer a hadsereg légvédelmi képességének fejlesztésére hivatott. Az új technológia a nemzetközi piacon is megállja a helyét – tette hozzá. Mint mondta, az új fejlesztés mérföldkő a honvédség megújulása terén, olcsóbb és komolyabb teljesítményű, mint elődei. Felidézte:…
Read MoreOKF: tizenegy megye több mint 350 településén irtják a héten a szúnyogokat
Tizenegy megyében, 358 településen lesz szúnyoggyérítés a héten – tájékoztatta a szúnyogirtási program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). Közölték: a Duna mentén a Szigetközben, a Dunakanyar településein, Mohácson és a környező falvakban végeznek földi gyérítéseket. A szúnyogok elleni védekezés érinti Csorna környékét, Tatát, Baranya, Tolna és Zala vármegye számos települését, továbbá Szolnok térségét is. Emlékeztettek, az elmúlt hetekben a lárvák biológiai módszerrel történő gyérítése mellett az ország számos területén szervezett csípőszúnyog-gyérítésre is szükség volt. A már kifejlett szúnyogok ellen a településeken belül, földi permetezéssel védekeznek. A legtöbb térségben úgynevezett…
Read MoreAz ukrán hadsereg főbb erői még nem vesznek részt az ellentámadásban
Az ukrán hadsereg főbb erői még nem vettek részt az offenzívában – jelentette ki Olekszandr Szirszkij, az ukrán szárazföldi erők parancsnoka a The Guardian című lapnak adott interjújában, amelyet az Ukrajinszka Pravda hírportál szemlézett. „Mindenki most és azonnali nagy győzelemre vár. Mi is ezt akarjuk. Fel kell készülnünk azonban arra, hogy ez a folyamat eltart egy ideig, mert rengeteg erő, sok technológia és kiépített akadály van mindkét oldalon. Fő erőink még nem vesznek részt a harci cselekményekben. Most még keressük, kutatjuk az ellenség védelmének gyenge pontjait” – fejtette ki a…
Read MorePorkoláb: az Európai Védelmi Alap felgyorsíthatja a hadiipar fejlesztését
Az Európai Védelmi Alap felgyorsíthatja a magyar hadiipar további fejlesztését – mondta a Honvédelmi Minisztérium (HM) védelmi innovációért felelős miniszteri biztosa. Porkoláb Imre dandártábornok az Európai Védelmi Alap (EDF) nemzeti információs napján a több mint egy éve kezdődött ukrajnai háborúról azt mondta: „nincs mivel biztatnunk magunkat, a világ az eszkaláció útját járja”, ilyen időkben pedig a béke megőrzéséhez erőre van szükség. A kormány ezért adott ambiciózus választ a megváltozott kihívásokra és kezdett a hadsereg intenzív modernizációjába, hogy Magyarország a térség meghatározó, korszerű haderejével rendelkezzen – tette hozzá. Hangsúlyozta: ennek a…
Read MoreA paksi bővítés sinen, továbbra is jön az orosz gáz és olaj
Megszületett a megegyezés Oroszországgal a paksi bővítés kivitelezési és finanszírozási szerződésének módosításáról annak érdekében, hogy lehetővé váljon az atomerőmű-beruházás folytatása és mielőbbi átadása. Megállapodás született a folyamatos földgáz- és kőolajellátásról is — jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter. „Bár eddig sikerült elérnünk, hogy a nukleáris ipar, az atomenergia nem esik szankciós intézkedések alá, de jól láthatóan sok esetben politikai eszközökkel és jogtalan döntésekkel próbálják gátolni Európa-szerte Magyarország és Oroszország sikeres nukleáris együttműködését” — nyilatkozta Szijjártó Péter kedden Moszkvában, a Roszatomot vezető Alekszej Lihacsovval folytatott tárgyalást követően. „A paksi beruházásról szóló…
Read MoreMiniszteri biztos: kiemelt szerep jut a védelmi innovációnak
Fókuszba kerül az innováció és a védelmi innováció, amelyhez partnerek kellenek – mondta a Drone Day konferencián a Honvédelmi Minisztérium védelmi innovációért felelős miniszteri biztosa. A Magyar Honvédség Kiber- és Információs Műveleti Központja és a Gazdálkodási Tudományos Társaságok Szövetségének Drón Tagozata által szervezett rendezvényen Porkoláb Imre, a konferencia fővédnöke kiemelte, hogy a nemzetközi környezet egyre kiszámíthatatlanabbá és bizonytalanabbá válik, amire a haderőnek is reagálnia kell. Mint mondta, az a fajta döntéshozatal és vezetői eszköztár, amellyel katonai színtéren rendelkezni kell, óriási mértékben szélesedik, és gyorsul a tempója a változásoknak. Nemcsak innovációra,…
Read More