A Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egysége elfogott a múlt héten egy Budapesten élő norvég férfit, aki terrorcselekményre készült – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI). A tájékoztatás szerint a KR NNI-t a TEK értesítette arról, hogy a 45 éves férfi az elmúlt időszakban több olyan videót tett közzé egy videómegosztó portálon, amelyek szerint emberek megölését tervezi. A KR NNI Nyomozó Főosztály munkatársai a jelzést követően azonnal megkezdték a felvételek elemzését, az azokon szereplő férfi beazonosítását, illetve az általa tervezett bűncselekménnyel kapcsolatos valamennyi információ beszerzését – írták.…
Read MoreCímke: TEK
Elfogták a Lobbanó utcai gyilkosság gyanúsítottjait
A budapesti rendőrök a Terrorelhárítási Központ (TEK) segítségével elfogtak egy a férfit és egy nőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy három hete a fővárosban a XVI. kerületi Lobbanó utcában megöltek és kifosztottak egy idős embert. A police.hu-n szerdán emlékeztettek: egy Lobbanó utcai családi házban május 28-án holtan találtak egy nyolcvan éves férfit, akinek halálát bántalmazás okozta, ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányság emberölés gyanúja miatt indított nyomozást. A nyomozás első adatai egy fiatal nőre terelték a gyanút, azonban megállapították, hogy neki nincs köze a bűncselekményhez. A további adatgyűjtés eredményeként azonosították a feltételezett elkövetőket:…
Read MoreÁtadták Belgiumnak a brazil „drogbárót” a magyar hatóságok
Kiemelt biztonsági intézkedések mellett a magyar hatóságok csütörtökön átadták Belgiumnak a világ legismertebb brazil kábítószercsempészét, akit tavaly nyáron Magyarországon fogtak el – tudatta a rendőrség. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a Terrorelhárítási Központtal (TEK) közösen tavaly nyáron fogta el az 54 éves brazil „drogbárót”; az általa vezetett szervezet 2017 és 2019 között legalább 45 tonna kokain csempészéséért volt felelős. A bűnözőt már évek óta keresték a hatóságok, több ország adott ki ellene elfogatóparancsot. Az Interpol is körözte, mert a brazil bíróság harminc év szabadságvesztésre ítélte kábítószercsempészés…
Read MoreEmléksarkot alakítanak ki a TEK területén a Hableány-hajókatasztrófa emlékére
Emléksarkot alakítanak ki a Terrorelhárítási Központ (TEK) területén a Hableány-hajókatasztrófa emlékére – mondta Hajdu János, a TEK főigazgatója vasárnap, a hajó kiemelésének negyedik évfordulóján, a Margit-híd pesti hídfőjénél tartott megemlékezésen. A tragédia helyszíne közelében felállított emlékműnél immár harmadik alkalommal tartottak koszorúzást a TEK vezetői. Hajdu mellett ott volt – mások mellett – Kovács András rendőr ezredes, főigazgató-helyettes, Szabó Zoltán rendőr dandártábornok, főigazgató-helyettes, Horváth András rendőr ezredes, főigazgató-helyettes és Terjék Gábor rendőr ezredes, hivatalvezető is. A főigazgató a megemlékezésen beszámolt arról, hogy a hajó vizsgálati eljárása véget ért, megkezdődött a bontása,…
Read MoreKábeltolvajokat fogtak el Pilismaróton
Kábeltolvajokat fogtak el, akik korábban egy földkábel átvágásával az ország olajellátásához tartozó csővezeték működésében is zavart okoztak – közölte a rendőrség. A tolvajbandát tettenérésüket követően a Terrorelhárítási Központ (TEK) és a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársai közösen fogták el. A közlés szerint közérdekű üzem megzavarása, rongálás és lopás kísérlete miatt folyik büntetőeljárás három férfivel és egy nővel szemben, akiket egy Pest megyei „bűnbanda” tagjaiként fogták el. A nyomozók a TEK műveleti egységeivel közösen Pilismaróton csaptak le a tettesekre, miközben egy telekommunikációs cég tulajdonában lévő földkábelt vágtak el.…
Read MoreTerrorelhárítók fogtak el Zalaegerszegen egy lövöldözőt
A Terrorelhárítási Központ (TEK) munkatársai vitték ki társasházi lakásából hétfőn azt a férfit, aki előzőleg több lövést is leadott – közölte a police.hu oldalon a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság (ZVRFK). A rendőrségre nem sokkal fél 12 előtt érkezett bejelentés, hogy egy zalaegerszegi társasházban egy férfi több lövést is leadott. A helyszínre érkező járőrök megállapították, hogy valós a bejelentés, ezért a feltételezhetően fegyverrel rendelkező elkövető biztonságos elfogása érdekében a TEK munkatársainak segítségét kérték. A rendőrök felszólításának eleget téve a férfi önként nyitott ajtót. A lakás átvizsgálásakor két – valószínűsíthetően – gáz-riasztó fegyvert…
Read MoreTúszejtésről tett bejelentés miatt vonult ki a TEK egy hallucináló férfihez Vácon
Feltehetően kábítószer hatása alatt állt az a férfi, aki hétfőn telefonon a rendőröknek azt állította, meglőtték és túszul ejtették, ám végül kiderült, hogy csak hallucinált – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. A váci rendőrséghez hétfő délután futott be egy segélyhívás, miszerint a bejelentőt kétszer meglőtték, sok vért vesztett és támadói még mindig az otthonában vannak. A területet lezárták, a társasházban lezárták az áram-, és gázszolgáltatást, mentőegységet hívtak, valamint a Terrorelhárítási Központ (TEK) közreműködését kérték. A TEK a férfi lakásában nem talált támadókat és lőtt sérüléseknek sem volt nyoma, de a 31…
Read MoreIdeg és elme: rendőrökre akart támadni az Augusztus 20.-i ünnepen, letartóztatták
Letartóztattak egy férfit, aki arra készült, hogy – társaival együtt – az augusztus 20-i, budapesti ünnepség biztosításában részt vevő rendőröket támad meg – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség. A 34 éves, Bács-Kiskun megyei férfi augusztus 16-án üzenetküldő alkalmazásban hozott létre egy – mintegy kétszáz főt számláló – csoportot azzal a céllal, hogy hivatalos személyek elleni erőszakos bűncselekmények elkövetésére szólítson fel, ilyen bűncselekmények elkövetését megszervezze, illetve ahhoz társakat toborozzon. Az elkövető a rendőrök elleni támadáshoz szükséges eszközöket – így gázsprayt, gázöngyújtó töltőgázt, illetve különböző kiszerelésű pirotechnikai eszközöket – is beszerzett. A nyomozó…
Read MoreBujkáló terroristát fogtak Nógrád megyében
Elfogtak egy terrorcselekmények miatt körözött, a rendőrségi Top 50-es listán is szereplő férfit a Nógrád megyei Kutasón – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI). A bűnöző tagja volt a 2007-ben életre hívott, Hunnia nevű nemzeti radikális mozgalomnak, amelyhez számos, 2007-ben és 2008-ban elkövetett erőszakos bűncselekmény köthető. Felidézték: a 41 éves Sz. E. István magyar-román kettős állampolgárt mint harmadrendű vádlottat a Fővárosi Törvényszék a megismételt elsőfokú tárgyalás során idén márciusban terrorcselekmény elkövetése miatt nem jogerősen 15 év letöltendő szabadságvesztésre ítélte. A vádlott a bíróságon már meg sem jelent,…
Read More