A Balassagyarmati Járási Ügyészség végrehajtandó börtönbüntetést indítványozott egy 52 éves szurkolóval szemben, aki egy labdarúgó mérkőzés után olyan erővel fejelt meg egy játékost, hogy annak eltört az orra – közölte a Nógrád Megyei Főügyészség. Az eset 2021. október 24-én Nógrádsipeken történt, ahol megyei III. osztályú bajnoki mérkőzést játszott a hazai csapat a ludányhalásziak ellen, és a meccs lefújása után a játékosok között szóváltás alakult ki – írták a közleményben. A vitát a nógrádsipekiek egyik játékosa próbálta csitítani, amikor az egyik szurkoló odalépett hozzá és lefejelte; a focista orrcsonttörést szenvedett. A büntetett előéletű…
Read MoreCímke: testi sértés
Öt év fegyházbüntetésre ítélték a turistára támadó biztonsági őrt
A Fővárosi Törvényszék első fokon – mint többszörös visszaesőt – öt év fegyházbüntetésre és hét év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, akit az ügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettével vádolt. A vádlott 2016 szeptemberében biztonsági szolgálatot látott el a Gozsdu Udvar közösségi passzázs területén – írta a bíróság. Egyik este – amikor munkatársai egy ittas külföldiekből álló csoporttal szóváltásba keveredtek – a vádlott az egyik turistát fejen ütötte, amitől a sértett hanyatt esett, fejét beverte az aszfaltba, majd eszméletét vesztette. Az ütés következtében a sértett életveszélyes sérülést szenvedett. A…
Read MoreKét év javítóintézetre ítéltek egy iskolatársát hátba szúró lányt
A Tatabányai Törvényszék pénteken jogerősen két év, javítóintézetben letöltendő büntetésre ítélt egy tizenhárom éves lányt, aki hátba szúrta tizenöt éves iskolatársát egy esztergomi gyermekotthonban – közölte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség. Borbély Veronika helyettes sajtószóvivő tájékoztatása szerint az elkövető 2019. december 29-én minden előzmény nélkül egy késsel a jobb lapocka alatti részen szúrta meg iskolatársát, aki súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A tettes rendelkezett a bűncselekmény következményeinek felismeréséhez szükséges belátással, a késelést felfegyverkezve elkövetett rablás kísérlete miatt indult eljárás hatálya alatt követte el. A Tatabányai Törvényszék a bűncselekményt beismerő elkövetőre testi sértés miatt…
Read MoreVádat emeltek a családi életet az élettársa verésével azonosító hódmezővásárhelyi „férfi” ellen
A Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a helybeli férfivel szemben, aki évek óta agresszív módon viselkedett az élettársával, ami miatt a szomszédok petíciót nyújtottak be az önkormányzathoz a bérlakásból való eltávolítása iránt. A vádirat szerint a férfi Hódmezővásárhelyen egy önkormányzati bérlakásban élt élettársával, és négy közös, valamint egy közösen nevelt kiskorú gyermekükkel együtt. A vádlott rendszeres alkoholfogyasztásából is adódóan 2016. tavaszától napi rendszerességgel, a gyermekeik előtt vitatkozott az élettársával, berendezési tárgyakat vert szét, és legalább havonta egyszer megverte, kisebb sérüléseket okozva a sértettnek. A bántalmazások során tenyérrel és ököllel…
Read MoreFalusi idill: durva dolgok a családi utalozás közben
A Csongrád Megyei Főügyészség indítványt tett a nyomozási bíró felé, hogy rendelje el annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint szombat délután egy családi italozás közben okozott életveszélyes sérülést unokatestvérének. A megalapozott gyanú szerint a Szeged környéki faluban élő sértettet 2020. február 29-én délután meglátogatta unokatestvére. Mindannyian szeszes italt fogyasztottak, majd minden előzetes szóváltás nélkül a gyanúsított odalépett a sértetthez, akit hanyatt lökött, ököllel arcon ütött és fojtogatni kezdett. A rokonság közbelépésének hatására néhány másodpercig a gyanúsított cselekményét abbahagyta, majd rövid idő múlva ismételten fojtogatni kezdte a sértettet,…
Read MoreIsmét egy elrettentő ítélet: agyonverte barátját, négy évvel megúszta
A gyilkos közel egy liter pálinka elfogyasztása után verte halálra barátját, akihez végül ő hívta ki a mentőket. A bíróság a tettét megbánó férfit négy év börtönbüntetésre ítélte. Az elsőrendű vádlott és a néhai sértett régóta jó barátok voltak, szinte családtagként tekintettek egymásra, sok időt töltöttek együtt. A sértett gyakran fogyasztott nagy mennyiségű alkoholt, aminek hatására a környezetében lévőkbe ok nélkül belekötött. 2018. április 1-jén a sértett és az elsőrendű vádlott együtt szereltek egy homokfutót a sértett tárkányi lakóhelyén. Ebéd után elkezdtek inni, fejenként 0,5-0,5 deci házipálinkát fogyasztottak el, később…
Read MoreAdtam is, meg kaptam is: rosszul végződött a karácsonyi rendezvény
Egy mosonmagyaróvári cég tavalyi karácsonyi ünnepsége napján veszett össze a két alkalmazott. Ezen a napon, még az ünnepség előtt egyikük betörte a másik orrát, mire utóbbi többször is megharapta a bántalmazóját. A Mosonmagyaróvári Járási Ügyészség vádirata szerint aznap mindkét férfi ittas állapotban volt. A közelgő ünnepek kapcsán tartott rendezvény előtt, már délelőtt alkoholt fogyasztottak. Aznap az idősebb férfi már délelőtt kötekedett a fiatalabbal, aki egyébiránt testi sértés miatt felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt állt. A kora délutáni órákban a két férfi között szóváltás alakult ki, és ennek során az idősebb férfi ököllel…
Read MoreA kocsmából hazafele életveszélyesen bántalmazta egy nőismerősét
Számon kérte ismerősét, miért nem segít neki, hogy tovább legyen szállása egy lovardában, majd életveszélyesen bántalmazta; a Fővárosi Főügyészség vádat emelt a férfi ellen. A vádirat szerint a vádlott, egy 41 éves férfi 2011 júniusában egy X. kerületi lovardában kapott szállást. 2011. június 7-én a délutáni órákban a férfi a szállásán egy nőismerősével italozni kezdett, amelyet az esti órákban egy közeli kocsmában folytattak. A lovastanyára visszafele a vádlott felelősségre vonta a nőt, hogy miért nem járt el az érdekében, hogy tovább maradhasson a lovardában. Miközben a sértettől magyarázatot követelt, hátulról lökdösni…
Read MoreA rendőri intézkedés után visszament és megszurkálta a csábítót
A Fővárosi Főügyészség életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt vádat emelt egy 26 éves, többszörös visszaeső férfival szemben, aki még 2016. október 25-én, hajnalban – italozást követően – szerelemféltésből megszurkálta az ő és élettársa alkalmi ismerősét. A vádlott és élettársa előző este egy Budapest, XXII. kerületi vegyesboltban italoztak, ahol megismerkedtek a későbbi sértettel és annak barátjával. Nem sokkal később az italozás a sértett barátjának lakásán folytatódott, ahol a sértett szexuális közeledése miatt a vádlott az élettársát pofon ütötte, míg a sértettel szóváltásba keveredett, aki erre kihívta a rendőrséget. Ezt…
Read More