Elsősorban biztonsági kérdések szerepeltek Joe Biden amerikai elnök és Kisida Fumio japán kormányfő hirosimai tárgyalásának napirendjén – derül ki a washingtoni Fehér Ház közleményéből. A két vezető ismételten kiállt Ukrajna támogatása mellett, és kifejezte: határozottan elleneznek minden kísérletet a Tajvani-szoros status quójának erőszakos megváltoztatására. Mindkét vezető megerősítette elhatározását arra, hogy továbbra is támogatja az „Oroszország brutális és törvénytelen inváziójától magát védő Ukrajnát”, és elkötelezte magát amellett, hogy szorosan együttműködik a regionális biztonsági kihívások kezelésében. Külön is kiemelték Észak-Korea nukleáris és ballisztikusrakéta-programját, valamint Kína „kényszerítő magatartását”, amely „ellentétes a nemzetközi joggal”.…
Read MoreCímke: tokió
Tokió és Peking katonai forródrótot létesített
Kína és Japán katonai forródrót létrehozásáról döntött az esetleges tengeri és légi konfliktusok megelőzése céljából. A közvetlen kapcsolat megvalósítását immár tényként közlő illetékesek szerint a vonalat a két ország magas rangú vezetői fogják szükség szerint használni. Tokió és Peking már 2018 júniusában megkezdte olyan kommunikációs csatornák kialakítását, amelyek a véletlen tengeri és légi összeütközések elkerülését szolgálják – emlékeztetett az NHK japán közmédia portálja. Ennek szellemében éves találkozókat tartottak, de a forródrót megvalósítása mindeddig elmaradt. Kisida Fumio japán kormányfő és Hszi Csin-ping kínai elnök tavaly novemberben megegyeztek a folyamat felgyorsításán. A…
Read MoreOrosz agresszió: Lengyelország japán fejlesztési támogatásban részesül
A folytatódó ukrajnai háború Lengyelországra egyre nagyobb terhet ró, ezért Varsó japán fejlesztési támogatásban részesül – jelentette be szerdán az előző napi kijevi látogatása után a lengyel fővárosban tartózkodó Kisida Fumio japán miniszterelnök. Kisida Fumio a Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel folytatott tárgyalásokat követő közös sajtóértekezleten megköszönte Lengyelországnak, hogy az Ukrajnába irányuló katonai és humanitárius támogatás logisztikai központja lett. Közölte: Japán ezért hivatalos fejlesztési támogatást nyújt Lengyelországnak annak gazdasági fejlettsége ellenére. Bejelentette, hogy Tokió elmélyíti a visegrádi csoporttal folytatott együttműködését is a V4 plusz Japán formátumban, és a térségbeli országokkal a…
Read MoreMoszkva mindenkit kiutasít 3. epizód
Mióta Oroszország kirobbantotta Ukrajna elleni invázióját nem jó diplomatának lenni. Egyre több ország dönt orosz diplomaták kiutasításáról, válaszul Oroszország is rengeteg diplomatát utasít ki. Moszkva kiutasít 40 német diplomatát Oroszország kiutasítja Németország oroszországi nagykövetségének negyven alkalmazottját – közölte az orosz külügyminisztérium. A tárcához hétfőn bekérették Geza Andreas von Geyrt, Németország moszkvai nagykövetét, akivel közölték, hogy a német kormány döntésére adott szimmetrikus válaszként a német külképviseletek negyven oroszországi alkalmazottját nemkívánatos személynek minősítették. A misszióvezetőnek az orosz külügy határozott tiltakozását fejezte ki Berlin április 4-i, „nyíltan barátságtalan” döntése miatt, hogy a németországi…
Read MoreAz Egyesült Államok és Japán fokozza az együttműködést
Az Egyesült Államok és Japán fokozza az együttműködést az olyan sürgető gazdasági és biztonsági kérdésekben, mint Kína növekvő befolyása, Észak-Korea rakétafenyegetései és az orosz-ukrán konfliktus – ebben állapodott meg egymással pénteki virtuális találkozóján Joe Biden amerikai elnök és Kisida Fumio japán miniszterelnök. A 80 perces online értekezlet után Kisida úgy fogalmazott: „Megállapodtunk abban, hogy együttműködünk a hasonló gondolkodású országok közötti kooperáció előmozdításában a szabad és nyitott indiai-csendes-óceáni térség megvalósítása érdekében”. A japán miniszterelnök kijelentette, hogy ő és Biden elnök mindent megtesznek, hogy megakadályozzanak egy esetleges orosz inváziót Ukrajnában. Ezenkívül –…
Read MoreFöldrengésre gyakorolt Tokió, megállt az élet
Csütörtök reggel – a csúcsforgalom kellős közepén – lezárták Tokió főútjait, mert a rendőrség földrengésgyakorlatot tartott. Ez volt az első alkalom, hogy a lehető leghűebben szimuláltak egy földrengést követő közlekedési káoszt.
Read More