Húsz évvel azután, hogy megkezdődött a dárfúri népirtás, a túlélők gyerekei újra menekülni kényszerülnek az erősödő erőszakhullám elől, amely egyre jobban kezd emlékeztetni a 2003-as tömegmészárlásra – jelentette a The Washington Post. Az újság cikke szerint szüleikhez hasonlóan a nyugat-szudáni fiatalok mostani nemzedéke – halott családtagjaikat hátrahagyva – ismét fejvesztve menekülni kényszerül Dárfúr régió városaiból, amelyeket összehangolt támadássorozatban a földig rombolnak és felperzselnek. A cikkben menekülteket idéznek, akik szerint az arab félkatonai csoportok azért támadják őket, mert a maszalit etnikai kisebbséghez tartoznak. A túlélő szemtanúk szerint egyes maszalit férfiakat és fiúkat…
Read MoreCímke: túlélő
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: idén ötezer diákot várnak a nyári honvédelmi táborokba
Összetartó közösség, életre szóló élmények várják a honvédelmi táborokba jelentkező fiatalokat, akik megismerhetik ennek a hivatásnak a szépségét – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter. A Magyar Honvédség az idén hetedik alkalommal rendez nyári táborokat a fiataloknak, akik katonaruhába bújva, szakemberek felügyelete mellett, biztonságos körülmények között, a szabad levegőn tölthetik szabadidejüket – írta a Honvédelmi Minisztérium. „Idén összesen ötezer diákot várunk a honvédelmi táborokba, de több településen még mindig vannak szabad helyek” – tudatta a honvédelmi miniszter, hozzátéve: a harcos, a túlélő, a honvédelmi sport, az önvédelmi, az infokommunikációs, a…
Read MoreA lengyel kormányfő az Ukrajnában zajló népirtásra figyelmeztetett
A holokauszt áldozatai iránti tisztelet okán szembe kell szállni az Európa keleti részén, Ukrajnában ma zajló népirtással – jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő pénteken a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából. A lengyel miniszterelnök felidézte: hatmillióra teszik a holokauszt áldozatainak számát, egyharmaduk gyermek volt. A meggyilkoltak nagy része lengyel állampolgár. Morawiecki a lengyel nemzeti identitás, az európai és a világtörténelem részének nevezte az áldozatok emlékének ápolását. „A totalitarizmus fennállásába, az imperializmus előretörésébe való beleegyezés mindig ugyanoda torkoll: emberek millióinak drámájába” – fogalmazott. A holokauszt áldozatai iránti tiszteletből, és a tragédiájukból levont bölcsességgel…
Read MoreKéstokon talált DNS-minta vezette nyomra az amerikai hatóságokat az idahói négyes gyilkosság ügyében
Egy késtokon talált DNS-nyom, mobiltelefon- és közlekedési adatok, valamint a túlélő lakótárs vallomása vezette a rendőrséget a tavaly novemberben elkövetett Idaho állambeli négyes egyetemistagyilkosság gyanúsítottjának nyomára – derült ki a nyomozás napokban kiadott irataiból. A nyomozati jegyzőkönyvet azzal egy időben hozták nyilvánosságra, hogy a gyanúsított, Bryan Kohberger megjelent az Idaho állambeli bíróság előtt. A 28 éves férfit szerdán szállították át Idahóba Pennsylvania államból, ahol a szülei házában vették őrizetbe december 29-én. A tárgyalóteremben a bíró felolvasta a betörést és négy rendbeli emberölést tartalmazó vádpontokat, valamint ismertette a kiszabható büntetést. Az…
Read MoreA nagy érdeklődés miatt további honvédelmi táborokat hirdet meg a honvédség
A nagy érdeklődésre miatt jövő héten további harcos táborokat hirdet meg a Magyar Honvédség – olvasható a Honvédelmi tábor hivatalos Facebook-oldalon. A honvédelmi táborokba április elsején indult a jelentkezés a július 18. és augusztus 5. közötti időszakban meghirdetett táborokra. A turnusok többsége egy hét alatt be is telt. Már csak néhány táborra vannak szabad helyek. A nagy érdeklődés miatt a harcos tematikából további három tábort hirdet meg jövő csütörtökön a honvédség. Eredetileg negyven helyszínen, 73 turnusban hirdették meg több mint háromezer – 12 és 18 év közötti – fiatal számára…
Read MoreMerényletek Párizsban: bemutatták a Bataclan elleni támadás kép- és hangfelvételeit a perben
A 2015. november 13-i, 131 halálos áldozatot követelő párizsi iszlamista merényletsorozat egyik helyszínén, a Bataclan koncertteremben készült hang- és képfelvételeket mutattak be a terrortámadás hét hónappal ezelőtt kezdődött perében a párizsi különleges esküdtszéken. Az audiovizuális bizonyítékok bemutatását a túlélők és az áldozatok hozzátartozói kezdeményezték, akik egyben felperesei is a pernek. „Egy esküdtszéki perben először is a bűntény színhelyét kell megmutatni. Nem létezik olyan esküdtszéki per, ahol nem mutatják meg, még akkor sem, ha nagyon fájdalmas, szörnyű és morbid” – indokolta a kérést az esküdtek előtt a túlélőket képviselő egyik legnagyobb…
Read MoreSzakértők kétlik, hogy Anne Frankot és családját egy zsidó jegyző árulta volna el
Történészek kételkednek abban, hogy egy zsidó jegyző árulta volna el Anne Frankot és családját a náciknak, mint ahogyan azt Rosemary Sullivan The Betrayal of Anne Frank (Anne Frank elárulása) című könyvében megállapította – írja a The Guardian. A kötet egy már nyugdíjba vonult FBI-ügynök, Vince Pankoke nyomozása alapján íródott, és a múlt héten jelent meg. Az írás szerint Arnold van den Bergh a németek által létrehozott amszterdami Zsidó Tanács tagja volt, jegyzőként műalkotások náciknak való kényszerértékesítése ügyében járt el. Sullivan szerint van Bergh bejutott olyan helyekre, ahol zsidók rejtőzködtek, és…
Read MoreMegemlékeztek a hejcei repülőgép-szerencsétlenségre
Idén is megemlékeztek a hejcei tragédia áldozatairól a katasztrófa helyszínén szerdán. Tizenhat évvel ezelőtt, 2006. január 19-én zuhant le a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hejce község fölött magasodó Borsó-hegyre a szlovák légierő csapatszállító repülőgépe. A koszovói békemisszióból Szlovákiába tartó AN 24-es gép fedélzetén utazó 43 békefenntartó katona közül csak egy élte túl a szerencsétlenséget. A katasztrófa helyszínén lévő obeliszket koszorúk sokasága borította be. A megemlékezésen – mint minden évben – ezúttal is jelen volt a tragédia egyetlen túlélő katonája, Martin Farkas, aki elhelyezte elvesztett katonatársai emlékművénél koszorúját. A település emlékparkjában tartott rendezvényen…
Read MoreDunai hajóbaleset: újabb koreai túlélőket hallgattak meg a Hableány-perben
Újabb túlélőket hallgattak meg távmeghallgatással Dél-Korából a Pesti Központi Kerületi Bíróságon a Hableány sétahajó 2019-es tragédiája miatt zajló perben csütörtökön. A tanúk valamennyien családtagjukat vagy rokonukat vesztették el a dunai balesetben. Az ügyben novemberben kezdte meg a bíróság a túlélők meghallgatását, ám akkor tolmácsolási gondok miatt félbeszakadt az eljárás. A bíróság csütörtökre új tolmácsot kért fel, őt jól értették a tanúk, többségüknek a nyomozati szakaszban is tolmácsolt. A bíróság a múltkori gondok miatt újra kihallgatta Hvang Szüng Ját, aki elcsukló hangon ismételte meg, hogy húsz-harminc percet töltött el a vízben,…
Read More