Csehország a közép-európai nagy tűzoltások központja szeretne lenni

Vít Rakusan cseh belügyminiszter

Csehország a nagy közép-európai tűzesetek oltásának központja, koordinátora lehetne – jelentette be Vít Rakusan cseh belügyminiszter. Rakusan abból az alkalomból találkozott az újságírókkal, hogy egy éve tört ki a nyugat-csehországi Cseh Svájc Nemzeti Parkban az ország történelmének legnagyobb tűzesete. Tavaly nyáron ebben a nemzeti parkban több mint 1100 hektár erdő égett le. A hatalmas tűzzel felváltva három héten át több mint hatezer tűzoltó küzdött, míg sikerült eloltani. A tűz oka továbbra is ismeretlen, az anyagi kár több száz millió koronát tesz ki. „Szeretnénk, ha Csehországból a közép-európai együttműködés bázisa lenne…

Read More

Befejeződött a Grenfell-tűzkatasztrófa vizsgálata

Grenfell

Befejeződött a londoni Grenfell toronyház öt évvel ezelőtti tűzkatasztrófája ügyében indított nyilvános vizsgálat. A vizsgálótestület jogi főtanácsosa csaknem félnapos, éjszakába nyúló záróbeszédében súlyos bírálatokkal illette az érintett vállalatokat, amelyek szavai szerint „körbe-körbe hárítják egymásra a felelősséget”. A tűzvész 2017. június 14-én hajnalban tört ki a 24 emeletes, 127 lakásos nyugat-londoni toronyházban. Az évtizedek óta példátlan tűzkatasztrófát a rendőrség szerint valószínűleg egy zárlatos hűtőszekrény okozta, amely a negyedik emelet egyik lakásában kapott lángra. A tűznek 72 hivatalosan azonosított halálos áldozata van. A vizsgálat az épület külső burkolóelemeire összpontosul, mivel az égő toronyházról…

Read More

Hősként vesztette életét az orosz katasztrófavédelem vezetője

Jevgenyij Zinyicsev hadseregtábornok

Szolgálatteljesítés közben, egy sarkkörön túli tárcaközi katasztrófavédelmi gyakorlaton életét vesztette szerdán Jevgenyij Zinyicsev, az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumának vezetője. A tárca közleménye szerint Zinyicsev életmentés közben halt meg. A miniszter Alekszandr Usszal, a Krasznojarszki terület vezetőjével Norilkszban egy új tűzoltó egységet keresett fel, amelynek a tervek szerint az év végén kellett volna szolgálatba lépnie. Margarita Szimonyjan, az RT állami médiakonglomerátum főszerkesztője Telegram-bejegyzésében azt írta, hogy Zinyicsev egy forgatócsoport tagjának életét akarta megmenteni, amely oktatófilmet készített a gyakorlatról. Az operatőr Szimonyjan szerint megcsúszott egy meredély szélén és a vízbe zuhant. A…

Read More

Putyin kitüntette a Törökországban lezuhant orosz tűzoltógép személyzetét

A lezuhant Be-200-as orosz repülőgép

Lezuhant az orosz légierő egyik, az erdőtüzek oltására kivezényelt repülőgépe szombaton Törökországban. A katasztrófa körülményeivel kapcsolatban részletek egyelőre nem ismeretesek. Vlagyimir Putyin posztumusz Bátorságrenddel tüntette ki a tűzoltógép személyzetét. Az orosz védelmi minisztérium -Adana környékén leszállás közben hegynek ütközött- Be-200-as kétéltű repülőgépén öt orosz katona és három török állampolgár tartózkodott. A Bátorságrenddel kitüntetett öt orosz tiszt között volt Jevgenyij Kuznyecov ezredes, a haditengerészet pilótája, aki részese volt a tűzoltógép arktiszi berepülésének, egyebek között egy, a Ferenc József földön végrehajtott leszállásnak. Kuznyecov ismert volt Oroszországban amiatt, hogy főszereplője volt a 2016-ban…

Read More

Az EU további segítséget mozgósít a tűzvész által sújtott országoknak

Janez Lenarcic

Az Európai Unió a polgári védelmi mechanizmusa révén további 14 tűzoltó repülőgépet, mintegy 1300 mentőautót, 3 helikoptert és 2500 járművet mozgósított Görögország, Észak-Macedónia, Albánia, Olaszország és Törökország kérésére, ahol hetek óta erdőtűz pusztít – közölte az Európai Bizottság hétfőn. A sajtóközlemény szerint a legutóbbi felajánlások Franciaországtól, Németországtól, Lengyelországtól, Ausztriától és Szlovákiától érkeztek az elmúlt hétvégén, ezek a tagállamok szárazföldi tűzoltó egységeket küldtek. Franciaország 2 tűzoltó repülőgépet irányított Olaszországba, Csehország és Hollandia ugyancsak két helikoptert mozgósított a tűzvész sújtott albániai területekre. Szlovéniából, Bulgáriából és Ausztriából szárazföldi erők támogatják Észak-Macedóniát az erdőtüzek…

Read More

Rendkívüli állapot Szarovban: tizenhat települést fenyegetnek erdőtüzek Jakutföldön

erdőtűz

Tizenhat települést fenyegetnek az erdőtüzek Jakutföldön – közölte a régió operatív törzse. A kelet-szibériai régióban 155 erdőtűz égett, ezek közül 71 eloltására tettek erőfeszítéseket 3600 ember és 510 jármű bevonásával. A mentéshez ejtőernyős tűzoltókat és hadmérnököket is bevetettek. Szombat óta, amikor Bjasz-Kjuel településen 31 lakóház és nyolc gazdasági épület vált a lángok martalékává, a köztársaságban 11 erdőtüzet oltottak el 50,3 ezer hektár területen és további kilencet lokalizáltak 61,9 ezer hektáron, ám hét újabb tűz keletkezését is észlelték. Több tucatnyi helyi lakost evakuáltak, sérülésről nem érkezett jelentés. A Rosszija 24 televízió szerint…

Read More

Továbbra is tucatnyi erdőtűz ég Délnyugat-Törökországban

Több mint egy héttel az első törökországi erdőtüzek kitörése után még mindig tucatnyi helyen pusztítanak a lángok az ország délnyugati részében – közölte Bekir Pakdemirli török mezőgazdasági és erdészeti miniszter. A beszámoló szerint a tüzek jelenleg öt tartományt érintenek. Leginkább Mugla tartományt sújtják, de Antalyában, Aydinban, Denizliben és Ispartában is küzdeni kell a lángokkal. Múlt szerda óta 180 tüzet vontak ellenőrzésük alá a hatóságok – közölte Pakdemirli. Szerda este Mugla tartományban a kemerköyi hőerőmű területét is elérték a lángok, de csütörtökön sikerült megfékezni őket. A létesítményből a dolgozókat evakuáltak, a…

Read More

Bukaresti tűzvész: tovább emelkedett az áldozatok száma

Másfél hónappal a tragédia után 61-re emelkedett az október 30-i bukaresti tűzvész halálos áldozatainak száma, miután egy németországi klinikán életét vesztette a baleset egy súlyos sérültje – közölte a Gandul.ro portál. Ioana Raluca Panculescut egy hónapja súlyos égési sérülésekkel és mérgezéssel szállították Németországba. A 36 éves pszichológus néhány éve veszítette el szüleit, kórházi ápolása idején unokatestvérei voltak mellette, akiknek a németországi tartózkodásához az ott dolgozó román vendégmunkások gyűjtöttek adományokat. A bukaresti Colectiv klubban október 30-án kitört tűz miatt 61 ember vesztette életét. A tragédia éjszakáján 27-en haltak meg, több mint…

Read More

Bukaresti tűzvész: két hét alatt megduplázódott a halálos áldozatok száma

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülõtéren végrehajtott hõterheléses tûzoltási gyakorlat, amelyen hivatásos állományú és önkéntes tûzoltók vettek részt 2015. május 9-én.

Az október 30-i bukaresti tűzvész óta eltelt két hétben több sérült halt meg, mint ahányan a tragédia éjszakáján azonnal életüket veszítették: pénteken további két sérült vesztette életét, és ezzel 55-re emelkedett a halálos áldozatok száma. A bukaresti Colectiv klubban október 30-án pusztított tűzvész: egy rockkoncerten használt tűzijáték pillanatok alatt lángra lobbantotta a terem gyúlékony anyagból készült hangszigetelését. A helyiségnek nem voltak vészkijáratai. A rendezvény több száz résztvevője közül sokan nem tudtak idejében kimenekülni az egyetlen használható kijáraton. A tragédia éjszakáján 27-en haltak meg (26 áldozat a helyszínen, egy a sürgősségi…

Read More