Vádat emeltek négy férfival és egy nővel szemben, akik egy marokkói férfira a származása miatt támadtak rá – közölte a Fővárosi Főügyészség. Azt írták: a vádirat szerint a vádlottak egy skinhead irányultságú csoport tagjaiként még 2020. december 20-án délután a XIII. kerületben, az 1-es villamos megállójában figyeltek fel egy marokkói férfira, és elhatározták, hogy belekötnek. A 27 éves ittas férfi megszólította a sértettet, hogy beszél-e magyarul és tud-e neki cigarettát adni. A sértett a vádlottak magatartása alapján sejtette, hogy provokálni akarják, ezért megpróbálta kerülni a konfliktust és kitérni előlük. Három…
Read MoreCímke: villamos
Orosz agresszió: Kupjanszk térségét lőtték a putyini hadak, emberek rekedtek a romok alatt
Az orosz erők tüzet nyitottak csütörtökön a Harkiv megyei Kupjanszk térségére, eltaláltak egy adminisztrációs épületet, emberek rekedtek a romok alatt – közölte Oleh Szinyehubov, a megye kormányzója. Az előzetes adatok szerint az orosz csapatok Sz-300-as légvédelmi rakétákat lőttek ki. A kormányzó közölte, hogy az eltalált hivatali épület mellett egy ember megsérült, és legalább két ember rekedt a romok alatt. A mentést végzők a helyszínen dolgoznak. Szinyehubov hozzátette, hogy a reggeli órákban Kupjanszk városát is lőtték az oroszok, aminek következtében két nő sérüléseket szenvedett. Jurij Ihnat, az ukrán légierő szóvivője arról…
Read MoreOrosz agresszió: Elkezdődött az ukrán katonák németországi kiképzése a Leopard 2 harckocsik használatára
A német hadsereg megkezdte az orosz támadás ellen védekező ukrán erők támogatását szolgáló új kiképzési programját, amelyben a Leopard 2 típusú harckocsik használatát oktatják. A szövetségi védelmi minisztérium szóvivője bejelentette, hogy az ukrán katonáknak szervezett kiképzési program helyszíne az Alsó-Szászország tartományi Munsterben működő harckocsizó-képző központ. A program március végéig tart. A munsteri gyakorlótéren képeznek ki ukrán katonákat a Marder típusú páncélozott harcjármű használatára is, egy korábban elindított támogatási program keretében. A német sajtóban megjelent beszámolók szerint a világ legmodernebb és legerősebb harckocsijaként számon tartott Leopard 2 használatát tanuló ukrán katonák első…
Read MoreOrosz agresszió: a Britek az Amerikát és Kanadát igyekszik rávenni Ukrajna támogatásának bővítésére
Az amerikai és a kanadai kormányt igyekszik rávenni Ukrajna támogatásának gyorsítására és bővítésére a kedden kezdődő washingtoni és torontói tárgyalásain a brit külügyminiszter. A londoni külügyminisztérium tájékoztatása szerint James Cleverly intenzív diplomáciai egyeztetéseket tart Antony Blinken amerikai és Mélanie Joly kanadai külügyminiszterrel. Cleverly a tárgyalásokon közli: most van itt az ideje annak, hogy a szövetségesek felgyorsítsák és kibővítsék azoknak az eszközöknek a szállítását, amelyekkel Ukrajna megnyerheti az Oroszországgal vívott háborút. A brit külügyi tárca beszámolója szerint Cleverly kifejti a megbeszéléseken azt a meggyőződését, hogy a megfelelő felszerelések birtokában Ukrajna felülkerekedhet…
Read MoreOrosz agresszió: a putyini erők csapást mértek a Herszont tápláló távvezetékre
Az orosz erők csapást mértek vasárnap a Herszon városát tápláló villamos vezetékekre, az energetikai szakemberek azonban alig fél óra alatt rendbe hozták a hálózatot – számolt be Jaroszlav Janusevics, a dél-ukrajnai Herszon megye kormányzója. A tisztségviselő közölte, hogy újra van áram azokban a lakásokban, amelyeket szombatig vissza tudtak kapcsolni a vezetékre. Hozzátette, hogy a szakemberek feszültség alá helyeztek egy másik nagyfeszültségű vezetéket is, így hamarosan újabb házakba tér vissza az áramszolgáltatás. Valentin Reznyicsenko, Dnyipropetrovszk megye kormányzója arról tájékoztatott, hogy a reggeli órákban az orosz erők rakétatámadást hajtottak végre Krivij Rihben…
Read MoreOrosz agresszió: ismét rakétacsapás érte Kijevet
Ismét orosz rakétacsapás érte szerdán az ukrán fővárost, Kijevet, az első információk szerint legalább három civil életét vesztette, hatan megsérültek – közölte a kijevi katonai adminisztráció. A közlés szerint egy kétemeletes lakóépületet ért találat. Vitalij Klicsko kijevi polgármester hozzátette, hogy egy létfontosságú infrastrukturális létesítményt is eltaláltak az orosz rakéták. Később közölte, hogy az egész fővárosban leállították a vezetékes ivóvízellátást. Kora délután Ukrajna egész területén légiriadót rendeltek el. Az ukrán légierő előzetes adatai szerint az orosz erők legalább 15 rakétát lőttek ki az ország területére. Olekszij Kuleba, Kijev megyei kormányzó közölte, hogy…
Read MoreÖt év börtönre súlyosították a tanárra bozótvágóval támadó férfi büntetését
Öt év börtönre súlyosította másodfokú ítéletében a bíróság annak a 38 éves férfinak a büntetését, aki egy bozótvágóval támadt egy tanárra az 50-es villamoson – közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség. Azt írták, hogy a Fővárosi Főügyészség 2021 novemberében emelt vádat közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt egy budapesti férfi ellen, aki 2019. december 18-án Pestszentlőrincen az 50 jelzésű villamoson szóváltásba keveredett egy osztályát kísérő tanárral, majd elővett a ruházatából egy bozótvágó kést és az osztályfőnök fejének levágásával fenyegetőzött. Időközben a jármű a…
Read MoreÁtvállalja az állam a decemberi földgáz- és távhődíjat Németországban
A háztartások és a vállalkozások helyett az állam fizeti ki a földgáz és a távhő decemberi átalánydíját Németországban egy hétfőn elfogadott törvény szerint. A szövetségi parlament (Bundestag) előző heti döntése után hétfőn a törvényhozás tartományi kormányokat képviselő kamarája, a Bundesrat is elfogadta a földgázfogyasztók és a távhővel fűtők sürgősségi támogatásáról szóló törvényt, amely azt szolgálja, hogy addig is mérsékelje az energia drágulása miatt a lakosságra és a vállalatokra nehezedő terheket, amíg sikerül elindítani az úgynevezett árfék programot. Az egyszeri támogatás több mint húszmillió fogyasztónak jár, az ipari nagyfogyasztókon kívül mindenkinek,…
Read MoreOrosz agresszió: megsemmisült Ukrajna energetikai infrastruktúrájának több mint egyharmada
Oroszország megsemmisítette az ukrajnai energetikai infrastruktúra több mint egyharmadát – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán államfő kedden egy berlini konferencián, amelyet az ország újjáépítéséről rendeztek. Az Európai Bizottság és a világ legfejlettebb iparú demokráciáit összefogó G7 csoport közös szervezésű nemzetközi konferenciájára videón bekapcsolódó ukrán államfő kiemelte, hogy nem lehet megvárni a háború végét az újjáépítéssel, hanem minél hamarabb hozzá kell fogni mindannak helyreállításához, amit Oroszország „szisztematikusan lerombolt”. Oroszország „mindent tönkre tesz, hogy nehezebben vészeljük át a telet”, és hogy Ukrajna ne tudja kibontakoztatni gazdasági képességeit – húzta alá Zelenszkij. Mint mondta,…
Read More