Állítólag kiiktatta irányítóját egy MI-vezérelt drón egy szimuláció során

Elbit Systems drón

Az amerikai hadsereg egyik szimulációja során egy mesterséges intelligencia által vezérelt drón – annak érdekében, hogy teljesíteni tudja a megbízatását – váratlanul úgy döntött, hogy kiiktatja a vezetőjét, hogy ne tudjon beavatkozni – írta a The Guardian egy amerikai ezredes beszámolójára hivatkozva. Tucker Hamilton ezredes, az amerikai légierő mesterséges intelligenciával végzett tesztjeinek és műveleteinek vezetője egy májusi, Londonban tartott szakmai tanácskozáson elmondta: a teszt során az MI „igencsak váratlan stratégiához folyamodott célja elérése érdekében”. A szimuláció során a mesterséges intelligencia által irányított drónnak az volt a feladata, hogy pusztítson el egy…

Read More

Merénylet címén kezdeményez eljárást a szmolenszki légikatasztrófa ügyében a lengyel vizsgálóbizottság

Szmolemszki katasztrófa

Lech Kaczynski lengyel elnök, valamint a fedélzeten lévő többi 95 ember elleni merénylet címén kezdeményez eljárást a 2010-es szmolenszki légikatasztrófa ügyében az illetékes minisztériumi vizsgálóbizottság – közölte vasárnap a testület elnöke, Antoni Macierewicz. A politikus a légikatasztrófa 13. évfordulója alkalmából nyilatkozott a PAP hírügynökségnek. A 2010. április 10-én történt tragédia évfordulója idén húsvét hétfőjére esett, ezért a hivatalos évfordulós megemlékezéseket hat nappal elhalasztották. Macierewicz bejelentése szerint a bűncselekmény gyanúját megfogalmazó, az ügyészséghez benyújtandó bizottsági jelentés a Lech Kaczynski lengyel elnök ellen elkövetett merényletről, valamint a fedélzeten lévő többi 95 ember…

Read More

Az emberkereskedelem veszélyeire figyelmeztetett az ENSZ migrációs ügynöksége

Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM - International Organization for Migration)

Az emberkereskedelem veszélyeire figyelmeztetett az ENSZ migrációs ügynöksége egy csütörtöki kerekasztal-beszélgetésén Budapesten. Világszerte körülbelül negyvenmillió, Magyarországon pedig negyvenezer áldozata van az emberkereskedőknek – hangzott el a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM – International Organization for Migration) Ne hagyd, ne tedd! elnevezésű kampányának megnyitóján. Az emberkereskedelem a fegyver- és a kábítószerüzlet mellett a legjövedelmezőbb bűnözési fajta. Magyarországon minden ötödik ember találkozott már olyan jelenséggel, amely összefüggésben van vele. A legtöbben a szexuális kizsákmányolással azonosítják, és nem ritka az áldozatok hibáztatása sem. Janka Csilla Eszter, az IOM projektkoordinátora elmondta, hogy kutatásuk szerint a…

Read More

Üzleti Etikai Díjat kapott a Derik Hungária kft.

Rigó Péter, a Derik Hungária Kft. cégvezetője átveszi a díjat Suhajda Tamástól, a FERRO-SPED Kft. ügyvezetőjétől és Dénes Vandától, az OpenOnline Kft. ügyvezetőjétől

Idén immár 23. éve osztották ki az üzleti élet egyik legrangosabb elismerését az arra érdemes vállalatoknak. Minden év novemberében újabb tíz vállalat örömében osztoznak a díjkiosztó gálán az előző évi üzleti etikai díjazott cégek és az újonnan díjazottak vezetői, munkatársai, családtagjai. Az előző év nyerteseiből álló zsűri által odaítélt 2022. évi Üzleti Etikai Díj nyertesei között volt a Derik Hungária kft. A biztonságirendszer-szolgáltatást végző Derik Hungária székhelye Tata, Itt alapította húsz évvel ezelőtt, 2002-ben a ma is egy személyben tulajdonos és ügyvezető, Rigó Péter és édesapja, Rigó Erik, aki ma…

Read More

Az EU a kibertámadások elleni felkészülést segítő oktatóközpontot hozott létre Kijevben

orosz hacker

Az Európai Unió oktatóközpontot hozott létre Kijevben, hogy segítse az ukrán fegyveres erők kibertámadás elleni felkészülését – közölte az uniós külügyi szolgálat (EEAS). A közlemény szerint az Európai Békekeretnek nevezett programon belül Ukrajnának nyújtott támogatás részeként az EU az oktatóközpont működéséhez szükséges berendezéseket, különleges számítógépes szoftvereket és hardvereket biztosította. Az Európai Békekeret teszi lehetővé az EU számára, hogy olyan projekteket finanszírozzon, amelyek célja az unión kívüli országok, valamint a regionális és nemzetközi szervezetek „katonai és védelmi kérdésekkel kapcsolatos kapacitásainak megerősítése”. A támogatással Ukrajna „kiépítheti és továbbfejlesztheti fegyveres erőinek kibervédelmi kapacitásait…

Read More

Az ország biztonságának és védelmének fejlesztésére indult projekt az NKE-n

Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE), a Ludovika Campus-projekt keretében felújított Ludovika szárnyépülete

Magyarország biztonsága és védelmi képességei fejlesztésére irányuló, csaknem kétmilliárd forint összköltségű projekt indult a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Karán (HHK) – írta az egyetem. Az „Alkalmazott katonai műszaki, had- és társadalomtudományi kutatások a nemzetvédelem, nemzetbiztonság területén a Hadtudományi és Honvédtisztképző Karon” címmel megvalósuló program január 1-jén indult, és 2024. december 31-én fejeződik be. A program részeként kidolgozzák egy hagyományos és pilóta nélküli légijárművek számára integrált mintarepülőtér koncepcióját. Mesterséges intelligenciát és virtuális technológiákat alkalmazó kiképzőrendszereket fejlesztenek. Foglalkoznak majd a 3D-es fémnyomtatás alkalmazási lehetőségeivel a katonai logisztikában és a…

Read More

Átfogó akció indul az Elf Bar-árusok felkutatására

Elf Bar

Átfogó akciót indít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) az új típusú eldobható elektromos cigaretta, az Elf Bar kereskedelme ellen – jelentették be a szervezetek képviselői. Biró Marcell, az SZTFH elnöke közölte, hogy nyári táborokban, szeptembertől pedig valamennyi iskolában, valamennyi osztályban osztályfőnöki órán hívják fel a figyelmet az Elf Bar káros hatásaira. Ahhoz, hogy egy dohányipari termék Magyarországon forgalomba kerülhessen, át kell esnie az országos gyógyszerészeti hatóság vizsgálatán. Az Elf Barról nem tudni pontosan, milyen összetevőket tartalmaz – mondta. Az Elf Bar veszélyeiről a…

Read More

Orosz agresszió: Zelenszkij bírálta, hogy Magyarország elutasítja az olajembargót

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök bírálta Magyarországnak azt az álláspontját, amely szerint nem hajlandó támogatni az Oroszországgal szembeni olajembargót annak ellenére, hogy az energiahordozókból származó bevételből finanszírozzák a „Kreml hadigépezetét” – számolt be a Jevropejszka Pravda ukrán hírportál. Zelenszkij erről a davosi világgazdasági fórumon, az ukrajnai helyzet megvitatásának szentelt egyik rendezvényen beszélt videokapcsoláson keresztül. „Elérkeztünk a hatodik szankciós csomaghoz, amely magában foglalja az olajembargót” – mutatott rá az ukrán elnök, kiemelve, hogy amíg nem vezetik be az importtilalmat, Oroszország akár 200 milliárd dollárt is kereshet a kőolajexportján, amiből „bármilyen fegyvert megvásárolhat”.…

Read More

Orosz agresszió: az orosz erők benyomultak a mariupoli Azovsztal üzem területére

Azovsztal acélipari üzem

Az Ukrajnát támadó orosz erők szerdán benyomultak a Donyeck megye déli részén fekvő Mariupolban lévő Azovsztal acélipari üzem területére, ahol a föld alatti óvóhelyeken ukrán katonák és civilek tartózkodnak nagy számban, akiket még nem sikerült kimenekíteni – jelentette az Ukrajinszka Pravda hírportál saját forrásokra hivatkozva. A beszámoló szerint az orosz csapatok második napja ostromolják a gyárkomplexumot, és szerdán sikerült benyomulniuk a területre. Jelenleg súlyos harcok dúlnak az Azovsztal területén, az ottani ukrán katonákkal megszakadt a kapcsolat. Az Ukrajinszka Pravda emlékeztetett arra, hogy miután kimenekítették a gyártelepen menedéket találó civilek egy…

Read More