A német hatóságok tegnap letartóztattak egy 24 éves, libanoni származású német férfit, valamint egy 28 éves, Gázából származó férfit tartóztattak le. Angela Merkel szerint tíz évvel az Egyesült Államok ellen elkövetett merényletek után a Nyugat még mindig nem rendelkezik meggyőző terrorellenes stratégiával.
A 2001. szeptember 11-i terrorcselekmények évfordulóját megelőzően az RTL televíziónak nyilatkozva Angela Merkel úgy értékelte, hogy a terrorizmus elleni harcban még hosszú út áll a nemzetközi közösség előtt. A terrorizmus fenyegetését a kancellár állandó veszélynek nevezte, és annak a nézetnek adott hangot: a Nyugatnak még meg kell tanulnia, hogy miként szálljon szembe meggyőzően ezzel a veszéllyel.
A Berliner Morgenpost információi szerint a csütörtökön letartóztatott férfiak lakását a hatóságok átkutatták, és robbanóanyag előállítására alkalmas hűtőelemekre, illetve vegyszerekre bukkantak. A hatóságok gyanúja szerint a bombagyárosok a 2001. szeptember 11-i események évfordulója alkalmából terveztek merényletet.
A két férfit már több mint két hónapja figyelték. Azután kerültek a hatóságok figyelmébe, hogy nagy mennyiségben rendeltek bombakészítéshez is felhasználható anyagokat. A lap úgy tudja, hogy először azok a berlini, illetve baden-württembergi cégek fogtak gyanút, amelyektől a két férfi az említett hűtőelemeket, illetve vegyszereket rendelte. A rendőrséget az érintett cégek értesítették.
A készenléti rendőrség a hajnali órákban Berlin Wedding városnegyedében egy mecsetet kutatott át, majd két másik városnegyedben az érintettek lakását is
A hatóságok gyanúja szerint a feltételezett terroristák az Egyesült Államok elleni terrortámadások tizedik évfordulója alkalmából terveztek merényletet. Nem kizárt ugyanakkor az sem, hogy a feltételezett merényletet XVI. Benedek pápa szeptember második felében esedékes berlini tartózkodásához időzítették.
Forrás: MTI