A Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság (BKKB) pénteken és szombaton fokozott ellenőrzést tartott a jogsértések és a balesetek megelőzésére a nagyobb idegenforgalmú városok szórakozóhelyein és azok környékén.
Tizenkét embert állítottak elő a rendőrök a hétvégi balatoni razzián – közölte Kómár Viktória, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-vel.
Balatonalmádi, Balatonfüred és Tapolca környékén tizenkét emberrel szemben kellett személyes szabadságot korlátozó rendőri intézkedést alkalmazni (személyazonosság megállapítása, alkoholos állapotban való közlekedés vagy más szabálysértés, bűncselekmény gyanúja miatt), elfogtak egy körözött embert, egy másik ellen pedig lopás gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.
Az akcióban nemcsak a rendőrség, hanem a társhatóságok – a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a megyei kormányhivatal fogyasztóvédelmi felügyelősége, népegészségügyi szakigazgatási szerve, élelmiszerlánc-biztonsági és állat-egészségügyi igazgatósága, munkavédelmi és munkaügyi szakigazgatási szerve, továbbá a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal – is jelentős létszámmal vettek részt.
Veszprém megyében a 64 fős rendőri csapathoz 26-an csatlakoztak a fenti szervek képviseletében, emellett a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetségének munkatársa is tagja volt az egységnek.
Forrás: VRFK/MTI