Lőfegyverrel való visszaélés és kábítószer birtoklásának gyanúja miatt indult eljárás egy ormosbányai férfival szemben, akitől több fegyvert, számos lőszert és drogot is lefoglaltak – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
Dobi Tamás elmondta: a gyanúsított Kazincbarcika és Tardona között található hétvégi házában pénteken tartottak házkutatást, mivel felmerült, hogy a 43 éves férfi ott lőfegyvereket vagy azok utánzatait, illetve kábítószert tart. A rendőrök számos lőszert, kétcsöves sörétes puskát, vadász lőfegyvert, kézi lőfegyvereket, gépfegyvert, az ahhoz tartozó lőszereket, hangtompítót továbbá kábítószert találtak és foglaltak le.
Az akcióban a megyei főkapitányság felderítő osztálya mellett a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI), a Terrorelhárítási Központ (TEK) műveleti egysége és a kazincbarcikai nyomozók vettek részt – ismertette. A férfit őrizetbe vették, előterjesztést tettek letartóztatására, amit – ügyészi indítványra – a bíróság hétfőn elrendelt.
ADVERTISEMENT
A „főtanácsadó” állandóan riogat a migránsokkal, persze, hogy vegyverkezik a Nép…