Donald Trump „nagy és elsöprő erő” alkalmazására figyelmeztette Iránt, ha támadást intézne amerikai célpontok ellen.
A „nagy és elsöprő erő” az elnök szerint azt jelentené, hogy „egyes területek teljesen elpusztulnának”. Az Egyesült Államok elnöke kedden három Twitter-bejegyzésben is foglalkozott Iránnal, miután Teheránban élesen bírálták az ország legfőbb vallási vezetője, Ali Khamenei ajatollah és munkatársai ellen hétfőn hozott amerikai szankciókat.
A Teherán által közzétett nyilatkozatról úgy vélte, hogy „nagyon tudatlan és sértő”, amely szerinte „csak azt mutatja, hogy (az irániak) nincsenek tisztában a valósággal”.
Egy másik mikroblog-bejegyzésben azt állította, hogy az iráni nép szenved, ráadásul ok nélkül, mert „a vezetőik minden pénzt terrorizmusra költenek”. Majd egy újabb bejegyzésében közölte, hogy „az iráni vezetés nem ismeri a ‘kedves’ vagy az ‘együttérző’ szavak jelentését, csakis „az erőt és a hatalmat” érti.
Iráni tisztségviselők kedden bírálták az Ali Khameneit és munkatársait érintő szankciókat, maga Khamenei pedig úgy fogalmazott, hogy „a Fehér Ház mentálisan retardált lett”. Haszán Róháni iráni elnök az ország televíziójában közvetített üzenetében azt mondta: e szankciók „felháborítóak és idióták”, és azt mutatják, hogy a Trump-kormányzat „bizonyos kudarcot vallott” Irán elszigetelését illetően. Az amerikai elnök minden bizonnyal Róháni megjegyzését nevezte „tudatlannak” és „sértőnek”.