A Fővárosi Főügyészség vádat egy 28 éves férfival szemben, aki 2020 februárjában, Budapest belvárosában egy késszúrással megölt egy fiatal francia férfit – közölte a Fővárosi Főügyészség.
A vádirat szerint az amerikai-brit-magyar állampolgárságú vádlott 2019 decemberében rokonlátogatásra érkezett Budapestre – írta az ügyészség. A férfi 2020. február 7-én az esti órákban egy ismerősével szórakozni indult. Az éjszaka folyamán több belvárosi szórakozóhelyen is megfordultak, és a vádlott nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztott.
A férfi a hajnali órákban, miközben hazafelé tartott, az V. kerületi Károlyi kert mellett, az úttesten áttérve, megindult a túloldalon, a járdán sétáló 25 éves francia férfi irányába. A vádlott futva közelítette meg a sértettet, majd amikor odaért hozzá, kétszer arcon ütötte és a nála lévő késsel, egy határozott mozdulattal mellkason szúrta. A francia férfi a helyszínen életét vesztette, életét az azonnali orvosi segítség sem menthette volna meg – tették hozzá. Az ügyészség közlése szerint a támadás után a vádlott futva távozott a helyszínről.
A Fővárosi Főügyészség a letartóztatásban lévő 28 éves férfival szemben emberölés bűntette miatt nyújtott be vádiratot, és végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozza.