Varga Judit: a védelemipar meghatározó szereplője lehet Magyarország

Varga JuditMinden adott ahhoz, hogy Magyarország védelemipari szempontból Európa meghatározó szereplőjévé nője ki magát – írta az igazságügyi miniszter, a Miskolci Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának elnöke a Facebook-oldalán.

Varga Judit a bejegyzésben úgy fogalmazott, örömmel tölti el, hogy a Miskolci Egyetem igazi XXI. századi tudásközpontként és innovációs csomópontként veszi ki a részét a régió fejlődéséből. A kormány 2016 óta komoly lépéseket tett a védelemipari fejlesztések előmozdítása érdekében és ehhez most a borsodi vállalkozások is nagyban hozzájárulhatnak szaktudásukkal és rátermettségükkel.

A Miskolci Egyetemen megrendezett Védelemipari Konferencia keretein belül a régió vállalkozásai nemcsak ismereteiket bővíthették, hanem lehetőségük is adódott, hogy új kapcsolódási pontokat találjanak a védelemipari ökoszisztémában – fűzte hozzá Varga, aki köszönetét fejezte ki Palkovics László innovációs és technológiai miniszternek és Csöbör Katalin képviselőnek, amiért “ilyen elkötelezetten dolgoznak azért, hogy a kiemelt stratégiai ágazat fejlesztéséből Miskolc és Borsod-Abaúj-Zemplén megye is részesüljön”.

Kapcsolódó cikkeink

Leave a Comment