A hétvégi oroszországi eseményeket, a meghiúsult fegyveres felkelést követően a helyzet továbbra is összetett és kiszámíthatatlan, az Európai Unió továbbra is éber marad, és Brüsszel szoros koordinációt folytat a 27 uniós tagállammal és a szomszédos országokkal.
Josep Borrell kül-és biztonságpolitikáért felelős uniós főképviselő az EU-tagállamok külügyminisztereinek tanácskozását követő sajtótájékoztatón fejtette ki véleményét, amely szerint ezek az események arra engednek következtetni, hogy az orosz állam és Putyin személyes hitelessége gyengülőben van. Mint mondta, a helyzet új kockázatokat vetít előre: a politikai instabilitást egy nukleáris nagyhatalom területén.
Újságírói kérdésekre válaszolva a főképviselő kijelentette: a Wagner fegyveres csoport lázadása „belügy”, amihez az EU-nak nincs köze. „Nem akarunk okot adni az orosz közvéleménynek arra, hogy azt higgye, bármilyen módon érintettek vagyunk. A helyzet váratlanul ért bennünket, de foglalkoznunk kell vele, elemeznünk kell a lehetséges forgatókönyveket, és előre kell terveznünk a lehetséges válaszokat, de ezt nem lehet egyik napról a másikra megtenni” – hívta fel a figyelmet.
Borrell hangsúlyozta: Ukrajnát továbbra is támogatni kell, és mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy folytassa az orosz csapatok visszaszorítását. Ennek érdekében az EU megduplázza az országnak nyújtott hadifelszerelést és képzést – erősítette meg. Közölte azt is, hogy a külügyminiszterek hétfőn elfogadták az európai békefenntartási mechanizmushoz szükséges 3,5 milliárd eurós kiegészítést, ugyanakkor hangsúlyozta: ez a támogatás nem csak Ukrajnának szól, hanem mások mellett az afrikai vagy a nyugat-balkáni békefenntartó tevékenységeket is megerősíti. Hozzátette, hogy az uniós katonai misszió már 24 ezer ukrán katonát képzett ki, az év végére a számuk elérik a harmincezret.
„Hosszú távon, a háború befejezése után is segítjük Ukrajnát abban, hogy megvédje magát, és elrettentse az esetleges jövőbeli agressziót, valamint ellenálljon a destabilizációs törekvéseknek. Továbbra is katonai segítséget fogunk nyújtani védelmi iparának fellendítéséhez képzési missziók és technológiák átadása révén” – hangoztatta Borrell, aki azt is közölte: az EU továbbra is arra törekszik, hogy igazságos és tartós békét sikerüljön teremteni Ukrajna számára, és ennek érdekében támogatja az ukrán elnök békeformuláját.