Ötvenöt nagy felbontású, színes képet adó, távvezérelhető videokamerával bővült a XIII. kerületi térfelügyeleti rendszer.
A múlt héttől több mint 230 kamera segíti Angyalföld, Újlipótváros és Vizafogó kriminológiai szempontból érzékeny pontjainak állandó felügyeletét – közölte a XIII. kerületi önkormányzat az MTI-vel.
A közlemény szerint Tóth József polgármester az új eszközök csütörtöki bemutatásakor hangsúlyozta, hogy a térfelügyeleti rendszer jelentősen segíti a bűnüldöző szervek munkáját. Példaként említette, hogy a hétfő hajnalban, a Lehel úti bankfióknál történt robbantással összefüggésben is fontos információk forrásául szolgáltak a közeli kamerák.
Az eseményen elhangzott, hogy a rendszer eddig főként fiatalkorúak sérelmére elkövetett rablások, kerékpárlopás-sorozat esetében és koccanásos baleseteknél tett jó szolgálatot.
A rendszert 2000-ben kezdték kiépíteni a kerületben. Bevezetése óta az önkormányzat 241 millió forintot fordított fejlesztésre, ezenkívül működteti a jelenleg 39 tagú közterület-felügyeletet, továbbá évente 30 millió forintot ad a kerületi rendőrkapitányságnak. A jelenlegi fejlesztés 46 millió forintba került az önkormányzatnak, a rendszer múlt évi működtetésre 67,5 millió forintot költöttek.
Az önkormányzat 2010-ben százzal ígérte növelni a térfelügyeleti kamerák számát négy éven belül. A még hiányzó 26 kamera felszereléséhez szükséges 20,5 millió forintot ez évre elkülönítették – hangzott el az eseményen. Az új kamerák felszerelési pontjaira mindig a kerületi kapitányság tett javaslatot a bűnügyi térkép elemzése és a lakossági javaslatok mérlegelése alapján – fűzték hozzá.





















Csak a reagáló képességet kellene fejleszteni! De azt nagymértékben!
Kik fognak ülni a monitorok előtt? Milyen programok fogják kiszolgálni a működtetőket? Kik fognak reagálni a jogsértésekre?
Feltehetően azok akik eddig is, amelyek eddig is és azok, akik eddig is.
Na, ez a baj…